Nem téveszt ütemet – John Carney: Sing Street

2016. augusztus 17. – írta Dobi Ferenc

Azt már tudjuk a Szerelemre hangszerelve (Begin Again) óta, hogy az Egyszer (Once) nem egyszeri siker volt, de John Carney immáron harmadjára is megcsinálta. A Sing Street után már nem botrányos kijelenteni, hogy az ír rendezőnél nincs jelenleg jobb, aki a románcot és a zenét így tudná ötvözni.

Nő a verseny – 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál II.

2015. április 17. – írta Csiger Ádám

A 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja egy külön tematikus szekciónak is beillik, hisz a benne szereplő filmek egyaránt női sorsokról mesélnek, és teszik ezt inkább több, semmint kevesebb hatásfokkal.

Motivációs beöntés – Robert Schwentke: Insurgent / A lázadó

2015. március 20. – írta Pernecker Dávid

A beavatott nem vállalt többet annál, mint ami címében áll. Nem csupán főszereplőjét, hanem magát a nézőt is beavatta egy olyan gyermekágyi lázban fetrengő disztópikus sci-fipéldázat élhetetlen világába, melynek józan paraszti ésszel feldolgozhatatlan struktúráját Neil Burger kifejezetten ügyesen próbálta meg körvonalazni. A beavatott így annak ellenére sem tudott igazán rossz filmmé válni, hogy a Veronica Roth által jegyzett könyvsorozat története – és annak közel sem a sorai közt megbúvó mondandója – alapvetően egy jól irányzott intellektuális taglóval ér fel.

Szegény, szegény Paris – Sofia Coppola: The Bling Ring / Lopom a sztárom

2013. július 2. – írta Pálos Máté

Sokkoló hírt közölt a minap egy népszerű netes bulvármagazin: Paris Hilton többé már nem „olcsó diszkóribanc”. A cannes-i művészfilmmustrára például, ahova a Lopom a sztárom premierjének alkalmából tett látogatást, állítólag egészen ízlésesen öltözött fel.

A hatodik érzés: időpocsékolás – Burr Steers: Charlie St. Cloud halála és élete

2010. november 15. – írta Székely Bíborka

Bevallom, előítéletekkel ültem le megnézni Charlie St. Cloud halála és életét. Unalmas, közhelyes, szirupos filmre készültem, de ásítozás helyett inkább idegesen követtem az irritálóan tökéletesen fényképezett, kliséket és mondanivalót is hiányoló, érzelgős helyett lehangoló filmet. Mint egy kicsengetési kártyára írt idézet: igaza van, passzol is a pillanathoz, de senkit sem érdekel – és valahogy nem arról szól, ami a témával kapcsolatban bennünk felmerülne.

Magyar Álomgyár? – N. Forgács Gábor: Álom.net

2009. április 24. – írta Békés Bálint

Megfelelő előképek híján sem tartalom, sem stílus tekintetében nincs könnyű helyzetben az a rendező, aki magyar tinifilmet rendez. N. Forgács Gábor első nagyjátékfilmje a műfaj hazai jövőjének egyik lehetséges útja: az amerikai modell szolgai másolása.

Emós vámpírfilm – Catherine Hardwicke: Twilight / Alkonyat

2009. január 27. – írta Farkas István

A lamiák, brukolakhoszok a nyugati kultúra ikonikus figurái közé tartoznak. A vérszopó humanoidok alakja olyannyira beivódott a köz tudatába, hogy – az irodalomtól a képzőművészetig (a mágikus gondolkodást mímelő több tucatnyi szektán át) – kiirthatatlan toposszá avanzsálódtak. Mára már a tinifilmek „hozzávalói” között is megtaláljuk. Sokak örömére vagy bánatára.

Amerikai pite reloaded – Sean Anders: Sex Drive / Szextúra

2009. január 8. – írta Dunai László

Úgy tűnik, a disznó poénok iránti kamaszkori érdeklődés kielégíthetetlen, mert a tinik hormonjai még mindig (de miért is ne?) megpezsdülnek a tabunak tartott témák hatására. Jó tíz éve, amikor az Amerikai pite berobbant a tinédzserek szexéhes mindennapjaiba, megindult a (szexről szóló) tinifilmek áradata, melynek egyik hosszúra nyúlt ágának rügye a Sex Drive.

Egy faragatlan kislány mesterkélt kalandjai – Jason Reitman: Juno

2008. március 5. – írta Csoma Emőke

„Az év legjobb filmje!”, „Minden szempontból tökéletes!”, „Nagyítóval sem tudnék benne hibát találni!”, „Egy igazi szívmelengető komédia!”. Ilyen és ehhez hasonló vélemények hallatán döntöttem el, hogy én sem maradhatok le az „év produkciójáról”. Pedig igazán nem lett volna nagy kihagyás.