A cigányok nem repülnek – Lengyel Balázs: Lajkó – Cigány az űrben

2018. március 28. – írta Papp Attila Zsolt

Van abban némi morbid irónia, hogy pontosan Jurij Gagarin halálának ötvenedik évfordulóján írom ezt a szöveget. Tudjuk, hogy Gagarin volt az első ember a világűrben, aki csodával határos módon élte túl kozmikus küldetését. Vagyis hát nem, mindent vissza. Önök rosszul tudták, az első űrutazó nem az orosz pilóta volt, hanem egy magyar cigány srác, Serbán Lajos, alias Lajkó. Jól hangzik, nem?

Meghalt Sztálin, éljen a vígjáték! – Armando Iannucci: The Death of Stalin / Sztálin halála

2018. február 7. – írta Jakab-Benke Nándor

Úgy jött ez a film a vígjáték műfajának, mint éhezőnek az alamizsna, vagy mint politikai fogolynak a peresztrojka.

Jó alapanyagból ötlettelen végeredmény – Zsigmond Dezső: A Sátán fattya

2017. december 22. – írta Tóth Menyhért

Nagy Zoltán Mihály A Sátán fattya című, a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a sztálini lágerek embertelenségéről szóló kisregénye minden szempontból kiváló alapanyag egy jó filmhez. Kár, hogy Zsigmond Dezső tévéfilmes adaptációja nem lett az...

Vörös thriller – Daniel Espinosa: Child 44 / A 44. gyermek

2015. április 20. – írta Ritter György

A történelmi események nagy nemzeti ikonjairól többször készült már demitizáló alkotás. Legutóbb például Clint Eastwood A dicsőség zászlajában (Flags of Our Fathers) eredt Joe Rosenthal háborús győzelmi fotójának nyomába. Jevgenyij Haldej híres (többször cenzúrázott) képe azt a szovjet katonát „örökítette meg”, aki 1945 májusában a Reichstagra tűzte ki a vörös zászlót. A kultikus kép valódi szereplőjét sosem sikerült megtalálni. A 44. gyermek e katona sorsának továbbgondolása, ám a történelmi háttér és mítoszrombolás helyett itt inkább a kalandé és a thrilleré a főszerep.

A Dnyesztertől az ég alsó határáig – Moldovai filmtörténet

2014. december 5. – írta Mihály László

Egy Oscar-díjra való pályázás vonta újból a nemzetközi figyelmet a moldovai filmre, miután az hosszú éveken keresztül halottnak tűnt. Pedig egykor virágzott az ottani filmipar, és számos nemzetközi díjat is elvittek saját produkciók. A Szovjetunió bukásával azonban minden romba dőlt, és a moldovai mozi azóta is próbál feltápászkodni. Most úgy tűnik, jó lesz a lendület.

Ajtmatov köpönyegéből – Kis kirgiz filmtörténet 2.

2010. szeptember 10. – írta Ritter György

A kirgiz filmgyártás technikai lehetőségei a hatvanas években teremtődtek meg. Az újhullámos orosz rendezők hatására lassan kibontakozott egy nemzetiségi alkotó generáció színre lépése is. Ők eleinte az orosz film fősodrából örökölt realista vonalat gondolták tovább, majd fokozatosan saját népi folklórjukban leltek rá az ihlető forrásra. A kirgiz filmesek stílusváltása ugyan egyedi, de tendenciája a szomszédos államokban is megfigyelhető volt.

Manasz lovasai – Kis kirgiz filmtörténet 1.

2010. szeptember 8. – írta Ritter György

A sztyeppei kazakok, a sivatagi türkmének, az ősi városokkal rendelkező tadzsikok és üzbégek mellett a nomád kirgizek kultúrája legalább annyira hasonlít a többiekére, mint különbözik. A kis törzsszövetségeket a Szovjetunió rendszerezte szocialista állammá. A hatalmas „történelmi” ugrásban egyszerre kellett megteremteni az intézményesített irodalmat, nyelvtant, képzőművészetet, színházat, zenét – és persze a filmművészetet.

Rövidebb élet, kevesebb bűn – Alekszej Balabanov: Cargo 200

2008. július 18. – írta Papp Attila Zsolt

Balabanov legújabb opusza az – ejnye, nocsak – 1984-es esztendő Szovjetuniójába kalauzol bennünket. Még dúl az afganisztáni háború, a hivatalok falairól Lenin elvtárs tekint le a későszovjet éra páriáira, de már készülődik a peresztrojka, az olvadás korszaka, a fiatalok diszkóznak és tanulgatják a pénzszerzés korakapitalista módszereit.

Két dolog, ami kell – Goda Krisztina: Szabadság, szerelem

2007. január 15. – írta Varga Anikó

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának tiszteletére (illetve alkalmából) született számos film közül már erőteljes reklámkampánya által is kivált Szabadság, Szerelem első pillanattól kezdve világosan jelezte, hogy olyan alkotás kíván lenni, amely az ’56-os eseményekről – korosztály illetve országhatárok tekintetében egyaránt – a lehető legszélesebb közönségnek szól.