Örökölt szolgasorsok – Moharos Attila: Szolgának születtek

2024. július 5. – írta Erőss Réka

Moharos Attila legújabb, Szolgának születtek című dokumentumfilmjében korábbi szereplőinek tragikus sorsát követi végig, bizonyítva, hogy egy élettörténet kiapadhatatlan forrás, mindig van még, amit feldolgozni benne.

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ – Bille August: Pelle erobreren / Hódító Pelle, 1987

2022. március 19. – írta Jakab-Benke Nándor

Dánia második Oscar-díjasa nemcsak újra és újra aktuálissá váló témája miatt örökérvényű alkotás, hanem kortalan filmnyelve miatt is.

Most akkor sírjunk vagy nevessünk? – Stephen Frears: Victoria and Abdul / Viktória királynő és Abdul

2017. szeptember 20. – írta Polák Zsóka

A királynő hortyogva alszik el a tiszteletére szervezett ebéden, majd minden sápítozás ellenére inkább a huncut tekintetű indiai szolgával beszélget mangókról. Egy lagymatag vígjáték és a brit arisztokrácia szatírája is lehetne – ám a mindezt földbe döngölő dráma emlékeztet arra, hogy ez a valóság.

A burzsoázia diszkrét bája 2.4 – Benoît Jacquot: Le journal d'une femme de chambre / Egy szobalány naplója

2016. február 12. – írta Buzogány Klára

Negyedszerre készült film Octave Mirabeau 1900 nyarán megjelent regényéből. A legutóbbi változat magasra tette a lécet Benoît Jacquot elé, de ő sem maradt szégyenben.

Cselédből anyává válni – Anna Muylaert: Que horas ela volta? / The Second Mother / A második anya

2015. július 7. – írta Petz Anna

A zömében forgatókönyvíróként tevékenykedő brazil Anna Muylaert negyedik nagyjátékfilmje, A második anya egy társadalmi érzékenységgel megfűszerezett anyamelodrámát kínál. A rendezőnő azonban a hányatatott nősorsokat könnyfakasztó pátosz helyett szerethető, helyenként kifejezetten mulatságos hangnemben tálalja.

Fekete országot álmodtam én – Lee Daniels: The Butler / A komornyik

2013. november 28. – írta Farkas Péter

A közhelyekben úszó filmek értékelésekor talán az a kritikus legnehezebb dolga, hogy legalább ő maga ne vonultassa fel a szakmája leghígabb, legunalmasabb fogásait. Más szóval: egy gyenge filmet fikázni is lehet kihívás. De az olyan filmek esetében, mint Lee Daniels legújabb munkája, a legkisebb energia-befektetés is hiábavaló – beleértve a megtekintést is.

Egy felületes kaland – Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

2010. augusztus 16. – írta Iszlai József

[KONTRA] Utólag visszagondolva, bevallom, egy egészen gonosz (akár sértő) kérdés fogalmazódik meg bennem: kinek volt az az igen eredeti ötlete, hogy egy keresztény hadjáratot meditációs és teátrális filmapparátussal megmozgatva egy természetbúvár dokfilmmel ütköztessen? Mert amennyire összetettnek hat ez a kérdés, annyira széteső maga a produkció.

A skandináv Passió – Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

2010. augusztus 16. – írta Csiger Ádám

[PRO] A dán Nicolas Winding Refn nem kritizálja túl a kereszténységet a Valhalla Rising-gal, de remek antitézisét adja A passiónak: ez a talányos, rémálomszerű drog-túrává varázsolt történelmi fantasy-saga az érem másik oldalát mutatja be, és – habár Mel Gibson Jézus-filmjét nem nehéz felülmúlni – egyúttal a vikingfilmek trónját is elfoglalja.