Címke: sin city

Egy műfaj születése – A képregényfilmek története. 2. rész

2013. december 27. – írta

Az első részben röviden áttekintettük, hogy miként jutott el a képregényfilm műfaja a kezdeti „primitív”, naiv időszakából a rizikósabb alkotásokig, odáig, hogy már itt-ott felbukkant komolyabban vehető próbálkozás az adaptálásra, most pedig folytatjuk a filmtörténeti áttekintést, amely a képregényfilm mint tagadhatatlanul önálló, erős műfaj létrejöttéhez vezető utat mutatja be.

Hol az a spiritusz? – Frank Miller: The Spirit / A sikító város

2009. április 6. – írta

Hollywood még az aranyból is tud szart csinálni. A Sin City például igazi színaranyként ragyogott ki a képregény-adaptációk bizsuutánzatai közül. Igaz, hófehér vérben és citromságra gennyben tocsogott, de eredeti volt, vizuálisan és történetmesélésben egyaránt. Miller mester el is kezdte az aranyhatású műanyag blöffutángyártást, de tákolmányából sajnálatos módon kifelejtette a spirituszt.

Szín city – Risto Topaloski, D. Jud Jones: Film Noir

2008. november 19. – írta

Csak azért a viszonylag olcsó animáció mellett dönteni, mert a színészek túl magas gázsit követeltek maguknak, már önmagában elég kínos. Ha pedig még a címmel is azt súlykoljuk, hogy zsánerjelmezbe bújunk, de még a szándékát sem lehet fölfedezni a műfaj megújításának, akkor már össze is állt a Film Noir teljesen félresikerült, kaotikus koncepciója.

Csemege erős gyomrúaknak – Frank Miller, Robert Rodriguez, Quentin Tarantino: Sin City / Sin City – A bűn városa

2005. július 15. – írta

Rosszarcú szerelmes gyilkos, aki az igazság felderítése közben nem riad vissza némi csonkítástól, kínzástól és sok mészárlástól. Jóarcú gyilkos, akinek a harcos prostituáltak védelmében szeme sem rebben, ha éppen hulladarabolásra és egy „nagy büdös mészárlásra" kerül sor. Öregedő ex-zsaru, aki szívproblémája ellenére különösen kegyetlenül bánik kétszer is egy gyerekmolesztáló ivarszervével. És ezek még csak a jófiúk.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes