Egy golyóstollnyi kis tanulság – Lukas Moodysson: Mammoth / Mamut

2009. augusztus 11. – írta Csoma Emőke

Bevallom, megijedtem, amikor megtudtam, hogy kedvenc svéd kísérleti filmesünk, Lukas Moodysson újabban egy nemzetközi produkcióval rukkolt elő. Hiszen a skandináv filmrendezők akkor vannak igazán elemükben, amikor otthon alkotnak. Ha valaki egyszer már eltévedt a tengerentúlra, azt igen nehéz visszahúzni a minőségi filmgyártás apró szigetére. Na de eltévedt-e egyáltalán Moodysson?

„Színház az egész világ...” – Charlie Kaufman: Synecdoche, New York / Kis-nagy világ

2009. március 26. – írta Ferenczi Szilárd

...jegyezte meg oly találóan Shakespeare, bár védelmére legyen mondva, nem szó szerint értette. Ezzel szemben próbáljuk csak elképzelni, milyen is lenne egy óriási, élethű díszletben lakni és egy képzelt beteg utasításai szerint élni. Ijesztően hangzik, tudom. Nos, valaki mégis elképzelte.

Hulladik Típusú Találkozások – Matt Reeves: Cloverfield

2008. március 20. – írta Józsa Péter

Manhattan pusztulásánál ordasabb közhelyet nehezen lehetne találni a filmtörténetben. Az már a filmkészítők szerencséje, hogy az elsőrendű viktimológiai adottságokkal rendelkező sziget veszte szerte a világon széleskörű érdeklődésre tart számot. A Cloverfield azonban rácáfol az előre tudni vélt receptre.

Woody Allen visszatér New Yorkba

2008. január 17. – írta a szerk.

Woody Allen úgy döntött, hogy a négy Európában készült filmje után visszatér szülővárosába, New Yorkba dolgozni.

Hommage a Ray Charles – Taylor Hackford: Ray

2005. március 20. – írta Ilyés István (Iván)

Taylor Hackford Ray című filmje hat jelöléssel várja az Oscar-gálát. Többek között jelölték legjobb film, legjobb rendezés, legjobb hangtechnika, legjobb jelmez, és természetesen legjobb férfi főszereplő kategóriában. (A Golden Globe-díjat már elnyerte Jamie Foxx.)

Enyém, tiéd, övé… New York mindenkié? – New York filmen

2004. szeptember 15. – írta Valuska László

A város és a film kapcsolatáról elsőként Fellini és az ő Rómája juthat eszünkbe… igen, az övé, ez a birtokos eset rögtön rámutat arra a lehetetlenségre, amiről szó lesz a későbbiekben. Vagyis mindenkinek van saját New York képe, nekem, neked, neki, nekünk, és ragozhatnánk, ameddig jólesik. Ezért nem érdemes New York-ábrázolásról beszélni, csak többes számban: ábrázolások vannak. A város kisajátítja a róla készült képeket, nem engedi, hogy saját önképének ellentmondjon. Ezen okokból is én csak a New York-filmek egy önkényes ábrázolását mutatnám be, amelyekben a metropolisz nem a turisták által megismert és képeslapokon hazamentett város.

A meghallgatás műfaja – Beszélgetés George Gerard Colucci New York-i színésszel

2004. április 15. – írta Horvát Zsolt

Harcias meghallgatások, dühítő casting-szakik, ostoba szkriptek, rossz fény. Talán jelenség, talán nem, de már egy minimális létszámú manhattani kocsmai barátkozás esetében is rögtűn arra fordul a téma, hogy ki melyik film meghallgatásáról jön, vagy éppen melyik meghallgatásra indul. Hovatovább kényszerképzet alakul ki az emberben arról, hogy az Élet csupán két meghallgatás közötti semmittevő időtöltés. Interjúalanyunk a területen már veterán. Több-kevesebb sikerrel szerepelt már nagy filmekben is, rendszeresen háttérszínészkedik, de a nagy kiugrás még várat magára. Tizenöt éve. Amitől talán egyre keserűbb, de mégsem öli meg magát, pincérként dolgozik, felgyűlt tapasztalata pedig egy általános helyzet keresztmetszetét adja.

A fa és a leesett alma közötti távolság – Michael Caton-Jones: City by the Sea / Az igazság órája

2003. október 15. – írta Zágoni Bálint

A film vészjóslóan semmitmondó címe, Az igazság órája, valamint a rendőr-főszerepet játszó Robert de Niro meggyőző előjelnek tűnhetnek egy puskaporos szagú, szirénáktól visszhangzó délutánhoz. Ennek ellenére, aki vérbeli akciófilmre várt, valószínűleg végig fogja unni a moziban töltött közel két órát, mert Michael Caton-Jones (A Sakál, Rob Roy) legújabb filmje Vincent LaMarca (Robert De Niro) rendőr drámáját mutatja be, drámát olyan értelemben, hogy közben ő egyszer sem rántja elő pisztolyát.

Woody Allen New York-i moziját keresve

2003. július 15. – írta Moldován Árpád Zsolt

New York a világ legtöbbet fényképezett városa, az amerikai filmek nyolcvanöt százaléka itt játszódik, és a hetedik művészetnek köszönhetően bármelyik földrészen is született az ember, valamilyen szinten otthonosan mozog a városban. Már ideérkezésem előtt is könnyűszerrel eligazodtam volna New Yorkban az otthoni „hét évnek” köszönhetően, amikor is az erdélyi mozitermekben szívtam magamba Manhattan felhőkarcolóinak kontúrvonalát, Brooklyn utcasarkait, a fekete Harlem sikátorait.

Rozsdabarna melankólia – Joan Chen: Autumn in New York / Ősz New Yorkban

2000. december 15. – írta Köves Gábor

Nem láthattam még kérdéses mozidarabunk buszmegállókat beborító és sötét éjszakákat bevilágító plakátját, de már elképzeltem, hogyan is festene. A háttérben kötelező New York-montázs: sűrű, őszi ködbe vesző felhőkarcoló-csúcsok, s fázósan összebújó párok a Central Park levelüket hullajtó fái között. A képzelt kép előterét két emberalak uralja: atlétatermetű, idősebb férfihez törékeny fiatal nő bújik. A férfin feltűrt gallérú, elegáns télikabát, partnerén bohém, bölcsész-kosztüm. Egymásra szegeződő tekintetük szinte összetapasztja őket. Alattuk finoman cizellált betűkkel kiírva a cím: Ősz New Yorkban - Joan Chen filmje.