A vihar előtti csend – Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

2008. október 6. – írta Szabó Ádám

Végy egy nagy adag Elhagyott szobát, adj hozzá egy csipet Texasi láncfűrészest és némi Furcsa játékot, majd megkapod az esztendő hibridhorrorját, a Hívatlanokat. Az elsőfilmes Bryan Bertino a zsánerkövetelmények felismerésekor a „jó tanuló felel” benyomást kelti, más kérdés, hogy az igazi üdvösséghez személyes varázsnak is járulnia kellene.

...hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? – Michael Haneke: Funny Games U.S.

2008. május 31. – írta Csoma Emőke

Megint itt vannak, megint fehérbe öltöztek, megint kesztyűs kézzel bánnak a kiszemelt, jómódú családok tagjaival, csak most éppen nem németül, hanem ékes angol nyelven állítják fel a furcsa játékszabályokat – ők Michael Haneke önremake-jének, a tengerentúli Funny Gamesnek a fenegyerekei, akik a TIFF hivatalos megnyitóján mutatták ki a foguk fehérjét.

Az osztrák film rövid története 2. – A „feel bad movie” fővárosa

2008. május 12. – írta Löwensohn Enikő

Manapság leáldozott a nosztalgikus-zenés osztrák filmek csillaga. A hideg, elemző art-mozi és a felvilágosító ökofilmek vannak divatban. Mintha ellensúlyozni igyekeznének azokat a hosszú évtizedeket, amikor az osztrák filmmel a könnyed szórakozást, a jó kedélyt és a szentimentális humort asszociálta a világ.

Videoképek útvesztőjében – Michael Haneke: Caché / Rejtély

2006. június 15. – írta Zsizsmann Erika

Haneke első játékfilmje óta – néhány kivétellel – ugyanazokból az elemekből építi fel alkotásait: a felbomlásra, pusztulásra ítélt polgári család, a videó és a televízió ijesztő lehetőségekkel bíró médiuma, az öncélú erőszak, fikció és valóság felcserélhetősége. A formai elemek is ismétlődnek: hosszú, lassú, állókamerás beállítások, kihagyásos szerkesztésmód, élesvágás.

Apakomplexus a Croisette-en – 58. Cannes-i Filmfesztivál, 2005. május 11–22.

2005. július 15. – írta Gyenge Zsolt

Régi tapasztalat, hogy egy-egy filmfesztivál végére szinte mindig kiderül: valójában egyetlen filmért utaztunk oda, és feladatunk végig az volt, hogy arra az egyre rábukkanjunk. Hiába a rengeteg film, az egymást érő vetítések, a mustra után végül kitörölhetetlenül marad a szívünkben egyetlen kedves vagy megrázó, szomorú vagy vidám kis film.

A lelkiszegénység a paradicsomba megy – Elmebetegségek filmen

2003. április 15. – írta Saszet Ágnes

Tolsztojt parafrazálva: a normális emberek mind hasonlók egymáshoz, ám minden tébolyodott a maga módján az. És ugyancsak Tolsztojt parafrazálva: a világban minden összekavarodott. A normalitás mintha piacképtelenné válna. Nem véletlenül. Az őrületet nem nehéz besorolni. A normalitás megfogalmazhatatlan.

Szép embertelenségek: a halál és a vénleányka – Michael Haneke: A zongoratanárnő

2002. július 15. – írta Saszet Ágnes

Míg a szexualitás ábrázolása az irodalomban és festészetben már rég nem számított tabunak, a film néhány emlékezetes alkotáson keresztül jut el szexuális ábrázolás és téma kettősségének elfogadtatásáig. Mély torok, Érzékek birodalma, Az utolsó tangó Párizsban, Csendes napok Clichyben, A zongoratanárnő.

A véletlen játékai – Michael Haneke filmjei

2002. február 15. – írta Gyenge Zsolt

A szerzői film rajongóinak listáin néhány éve talán már helyet kapott az osztrák rendező, de valószínűleg ritkán került a kedvencek közé. Kényelmetlen, nézőit meghasonult, bizonytalan helyzetbe hozó, nehezen értelmezhető munkáival azonban beírta magát a jelentős fesztiválok állandó résztvevői közé.