Akár egy bekeretezett családi fénykép – Martin Scorsese: Mean Streets / Aljas utcák

2010. december 9. – írta Ascher Irma

[kritikaíró pályázat] Martin Scorsese nosztalgikus „így jöttem”-filmje, az 1973-as Aljas utcák különleges alkotás: nemzedéki közérzetfilm, revizionista gengszterfilm és személyes vallomás egyben. Az izgalmakat így nagyrészt nem a cselekmény, hanem az aspektusok sokszínűsége adja; s hogy a film mégsem válik zsúfolttá, azt az egységes szervezőelvnek köszönheti, mely nem más, mint az esetleges, kiszámíthatatlan valóság.

Örmény és szerelem – Laurent Tuel: Le premier cercle / A belső kör

2010. szeptember 20. – írta Nagy Bori

Laurent Tuel legújabb alkotása, A belső kör hol krimiként, hol thrillerként van eladva. Pedig a melodráma, mint műfaji megjelölés, jobban illene rá, hiszen attól függetlenül, hogy gengszterek ügyködnek mindenféle lopásokban és gyilkosságokban, egy fiú és egy lány drámai szerelmét követjük nyomon az elkerülhetetlen unhappyend-ig, ahol hollywoodi mintára mégis felcsillan a remény halovány sugara.

Egyedül a nézőtéren – Shawn Levy: Date Night / Párterápia

2010. május 26. – írta Jakab-Benke Nándor

Tina Fey arról lehet híres a nagyközönség számára, hogy ő a szülőanyja és főszereplője az önreflexív, post-Seinfeld-sitcomok egyik legjobbikának, a 30 Rock-nak, amely már a negyedik szezonját tapossa az NBC jóvoltából és magyarul A stúdió cím alatt fut.

Járt utat a járatlanért – Jacques Audiard: Un prophète / A próféta

2009. november 12. – írta Kele Fodor Ákos

A próféta kiváló film, de cannes-i nagydíj egy ottani ízlésnek való megfelelésről árulkodik: szilárd realizmus, az élet folyásához hasonlatos lassú tempó, brutális naturalisztikusság, és a mai kor peremhelyzetű embereinek nyers nyomorúságosságát megmutató téma. Hajlunk arra, hogy azt állítsuk: e film erényei nem akkorák és nem olyan számosak, mint ahogy azt a filmes sajtóélet visszhangozta – nem tekinthetjük az idei év Gomorrájának.

Mert ez most így dívik – Paolo Sorrentino: Il Divo – A megfoghatatlan

2009. szeptember 9. – írta Oláh-Badi Levente

Ugyan sokan dicsérték, meg ott van a cannes-i díj is, de én valahogy mindig bizalmatlan vagyok a portré-, vagy életrajzi filmekkel. Kezdeti meglepetésemre mindenesetre az Il Divo professzionálisnak professzionális. Először azt is mondogattam magamban, hogy jé, itt a vágó meg az operatőr jobban dolgoznak, mint a rendező.

Az itáliai filmek indiszkrét bája – Olasz filmek a TIFF-en

2009. június 8. – írta Szilágyi Zoltán

A TIFF első Chirilov-interjúinak egyikében elhangzott, hogy számszerűleg idén minden korábbinál több az új szekció, köztük az országok filmjeit bemutató kategóriák. A finn filmek csoportja volt a legrendezettebb, az olasz filmeket bemutató szekció azonban eklektikusra sikerült: kidolgozott, megmunkált és felületesen összehozott alkotás egyaránt volt benne.

Elhallgatott csendek – Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne: Le silence de Lorna / Lorna csendje

2009. május 28. – írta Farkas István

A Lorna csendjében nem a címszereplő, hanem a néző van csendben. Ezt a filmet csak fennakadt lélegzettel lehet végignézni, így Lorna hallgatása tulajdonképpen bennünk, a mindenkori megfigyelőkben van. Az alaphelyzethez hasonlót mindenki láthatott már híradásban, riportban – az események esztétizálása, lepárlása azonban valósággal belénk fojtja a szót.

Bábeli káosz Gomorrában – Matteo Garrone: Gomorra

2008. október 23. – írta Csoma Emőke

A néző akarva-akaratlanul is nagy elvárásokkal lát neki egy olyan film megnézésének, amely rendezőjének kezében még ki sem hűlt a frissen elnyert cannes-i díj, mégpedig a zsűri nagydíja. Az meg csak a ráadás, hogy jövőre az Oscaron is képviselni fogja az olaszokat. Már rengeteg nézőt meghódított ez a film – de mi is lapul valójában a beszédes cím mögött?

Transzszibériai vasút, nyugati pályaudvar – David Cronenberg: Eastern Promises / Gyilkos ígéretek

2008. február 14. – írta Ferenczi Szilárd

London. Szakadó eső. A városban, ahol sosem havazik, az arab borbély unokája borotvával nyiszálja egy orosz emigráns torkát, majd egy orosz tinédzser szülés közben vérzik el a műtőasztalon. David Cronenberg ezekkel a képekkel – két halálesettel és egy születéssel – nyitja erőszakos drámáját.

Olajozott iszonyok – Kármán Irén: Szemben a maffiával (Olajozott viszonyok)

2008. január 30. – írta Zágoni Balázs

Kármán Irén filmje nem egy igazán jó film, ennek ellenére az első perctől az utolsóig levegőt venni sem enged. Kármán Irén nem egy nagy filmrendező, de fantasztikus újságíró. Mert a kilencvenes évek magyar olajmaffiájáról dokumentumfilmet készíteni nem könnyű vállalkozás.