Az IndieLisboa tavalyi szlogenje szerint a fesztivál egyre csak nő: mind a résztvevő filmek száma, mind az érdeklődő nézők szempontjából. Az esemény idei útmutatója szerint a mozi független hőseit népszerűsítő rendezvény tartja a szintet. Azt is hozzá kell tenni, hogy félig-meddig öngyilkos akció egy ekkora filmfesztivált Cannes-nal egyidejűleg megszervezni, ennek megfelelő az eredmény: a nemzetközi sajtó nagy része távol marad. Kárpótlásul viszont rengeteg film rendezője eljött, és egyre nagyobb hangsúlyt és figyelmet élvez a portugál film.
„Filmek, amik nem érnek véget, mikor befejeződnek”. „Mindig csak nőni”. Ez a két szlogen fémjelezte az IndieLisboa nemzetközi függetlenfilmes fesztivál 7. kiadását. A filmek minősége az egyik meghatározó elem, a másik pedig a növekedés, amit a folytonosság biztosít.
Manoel de Oliveira – aki a maga százegy évével szinte egyidős a portugál filmtörténettel –, megérti és tiszteli az idő megkérdőjelezhetetlen hatalmát. A szinte kimerevített képeivel a nyomasztó állandóságra hívja fel a figyelmet, máskor az árnyékok játékának szemléltetésével a feltartóztathatatlan változás előtt hajt fejet. A 64 percesre vágott Szeszélyes szőkében ismét a mozdulatlanságról mesél.
Portugáliáról rendszerint a foci, a parafa és a tengerpart jut az emberek eszébe, véletlenül sem a film. Pedig, ahogy mindig az elsők között volt különféle áruk importálásában, Portugália a filmipar és -művészet terén sem maradt el a többi európai országtól.
