Címke: karlovy vary

Karlovy Varyban bemutatták a Bathory című filmet

2008. július 8. – írta

A „minden idők legdrágább közép-európai filmje" minősítést érdemelte ki a filmkritikusoktól a Bathory című cseh–szlovák–magyar–brit koprodukcióban készült alkotás, amelynek ősbemutatója szombaton este volt Karlovy Varyban.

Fesztivál a fürdőváros szívében – 41. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, 2006. június 30–július 8.

2006. szeptember 15. – írta

Sosem könnyű egy kerek évforduló utáni eseményt megrendezni, mert ezek általában sok nagy nevet hoznak, és sok pénzt visznek, a rákövetkező évben pedig nehéz az ünnepélyes évforduló pompáját felülmúlni. Talán ez érződött az idei fesztiválon is, ahol kevesebb volt az igazán nagy sztár és a meghívottak közül is többen maradtak távol.

Félgőzzel – 39. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, 2004. július 2–9., Csehország

2004. szeptember 15. – írta

Mindegyik fesztiválnak megvan a maga hőse és főszereplője. Az A-kategóriás nemzetközi mustrák mezőnyében Karlovy Vary évek óta azzal veteti észre magát, hogy a finnyás sztárok és a médiacirkusz helyett a mozirajongó fiatalokra voksol. Idén a fesztivál befutófilmjének is az egyszeri néző volt a hőse: egy szemfüles srác, aki lecsap a bambán a pulton hagyott mozijegyre. Kedves, ám bumfordi ötlet, mégis illik a fesztiválhoz – a bohémság és az irónia mindig versenyképes.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?