Címke: jim jarmusch

Jim Jarmusch világa 1.

2014. február 3. – írta

Úgy látszik, még mindig várnunk kell arra, hogy beülhessünk a moziba Jim Jarmusch új, Only Lovers Left Alive című filmjére, amit már a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak. Reméljük, most már hamarosan mi is láthatjuk a Tom Hiddleston és Tilda Swinton főszereplésével készült, romantikus vámpírfilmként emlegetett opust. Amíg erre sor kerül, gondolatébresztő áttekintésünkkel szeretnénk fokozni a várakozás izgalmát.

Szerelmi drámák, vígjátékok, véres bosszútörténetek – Cannes-előzetes 2013

2013. május 10. – írta

Ha nem is minden olvasónknak adatik meg a cannes-i filmes túladagolás kiváltsága, érdemes odafigyelnünk a szerdán rajtoló 66. Cannes-i Fesztiválra, Európa egyik legrégebbi filmes rendezvényére. Lehet csámcsogni a vörös szőnyeges ruhakölteményeken, többé-kevésbé kényszeredett sztármosolyokon – és lehet jegyzetelni: milyen filmekre lesz érdemes mozijegyet váltanunk, amikor majd nálunk is bemutatják majd őket. Íme egy rövid ajánló.

Bad Trip – Az acid western 2.

2011. július 18. – írta

A részben az ellenkultúrából kinövő acid western – a revizionista irányzattal karöltve – újraértelmezte a klasszikus Vadnyugat-képzeteket. A vakondtól a Halott emberig: tanulmányunk második, befejező része.

„A francba, szeretem a költészetet; valakinek problémája van ezzel?!” – A Prizma filmművészeti folyóirat negyedik száma

2010. december 14. – írta

Annak ellenére, hogy nem egy szabadidős, habkönnyed magazin, melyet tévénézés vagy főzés közben is nyugodtan lapozhatunk, a Prizma magán viseli a gyakori rendszerességgel megjelenő kiadványok egyik legnagyobb átkát: épphogy mohón megszagolgattuk, megnézegettük és kiolvastuk, függővé válásunk után máris alig várjuk a következő lapszámot.

Az élet furcsább – Jim Jarmusch: Stranger Than Paradise / Florida, a paradicsom

2010. december 9. – írta

[kritikaíró pályázat] Jim Jarmusch egy olyan minimalista komédiát tár elénk három felvonásban, mely 26 év után is átütő erővel bír. A történet egyszerű, és olyannyira jellemző a rendezőre: néhány „senkivel” nem történik semmi. És mégis, Jarmusch-nak sikerült egy olyan művet alkotnia, mely magába szippantja az embert, és csak nehezen engedi el.

Megjelent a Prizma negyedik száma

2010. szeptember 29. – írta

Hétfőtől kapható a magyarországi művészmozikban, könyvesboltokban, egyéb elárusítóhelyeken a Prizma negyedik, Jim Jarmusch-sal foglalkozó tematikus összeállítása. A Jarmusch-tanulmányokon kívül kritikákat és képregényt is találunk az újságban.

A 90-es évek: függők vagy függetlenek? – Az amerikai függetlenfilm története 5.

2010. március 10. – írta

A nyolcvanas évek, azaz a videó évtizede nemhogy megölte volna a mozit, de a médium kínálta izgalmas, új lehetőségekkel gazdagította a filmgyártást – és nem utolsó sorban a stúdiók zsebét. Nem csoda, hogy az évszázad utolsó évtizedének kezdetével új, minden addiginál fényesebb aranykor köszöntött Hollywoodra, csakúgy, mint a függetlenfilmre.

Meditatív krimi – Jim Jarmusch: The Limits of Control / Az irányítás határai

2009. november 23. – írta

„Néha szeretek olyan filmeket nézni, ahol az emberek csak ülnek és nem mondanak semmit” – mondja Jarmusch új filmjének egyik szereplője. Cinkos kikacsintás ez a nézőre, aki jól tudhatja, Jim szintén kedveli az ilyen filmeket. Nem meglepő hát, hogy Az irányítás határai is ebben a szellemben készült, és tudatosan épít az összes jól bevált jarmuschi stíluselemre.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins