Átlagember szédülésben – James Stewart-portré

2021. szeptember 29. – írta Gyöngyösi Lilla

Hogyan válhat valakiből hatalmas sztár úgy, hogy az erőtől duzzadó, jóképű és lehengerlő pályatársaival ellentétben csak egyszerű kisembereket játszik? Hogyan tarthatja fenn ezt a perszónát kisebb-nagyobb módosításokkal évtizedeken keresztül? James Stewart képes volt erre, egy ország zárta a szívébe, hiszen könnyen azonosulni lehetett az általa játszott csetlő-botló figurákkal, ami nagyrészt a természetes játékstílusának, egyedi beszédmódjának és ismerősséget árasztó megjelenésének volt köszönhető.

Nyuszi karácsonykor? – Csapón kívül 60.: Barátom, Harvey, 1950

2020. december 19. – írta Jakab-Benke Nándor

Hetven éve ilyentájt mutatták be Amerikában a Harvey-t, ami annak ellenére lett az egyik kedvenc karácsonyi filmünk, hogy a címszereplő nem egy télapó, hanem egy óriási nyúl. Igaz ami igaz: a nyúl fiktív, csak a főhős képzeletében létezik...

Beleszédülni Hitchcockba – Csapón kívül 36.: Vertigo / Szédülés

2018. augusztus 18. – írta Papp Attila Zsolt

Hatvan éves a mozgóképes tériszony őspéldája, Hitchcock Vertigója. Tematikai, képi és technikai szempontból egyaránt remekmű, bár megjelenésének évében erről korántsem volt konszenzus, és azóta is viták kereszttüzében áll. Nem csoda ez egy olyan filmmel kapcsolatban, amelyben a mester azt mutatta meg többek közt, hogyan lehet egy nőt levetkőztetni úgy, hogy közben felöltözteted.

Wall Street versus kisváros – Frank Capra: You Can’t Take It With You / Így élni jó, 1938

2011. november 4. – írta Rudolf Dániel

Az 1938-as Oscar duplán is megkoronázta Frank Capra és a Columbia együttműködését: négy éven belül a második, a stúdiónál készült Capra-film nyerte el a legjobb alkotásnak járó szobrocskát, a rendezőt magát pedig harmadszorra jutalmazta az Akadémia. Az Így élni jó hűen folytatja azon utat, amit a rendező (és állandó forgatókönyvírója, Robert Riskin) a két évvel korábbi Váratlan örökséggel elkezdett, és szervesen illeszkedik Capra a tradicionális amerikai értékrend és a kisvárosi polgári életforma dicsőítésére áldozott alkotásainak sorába.

„A félelem öröme” – A thriller műfajtörténete 3/1. (A kezdetektől 1955-ig)

2003. augusztus 15. – írta Vajda Judit

A harmincas években kifejlődő thriller útját Alfred Hitchcock jelölte ki. Néhány kismestertől eltekintve a következő két évtizedben (sokak szerint azután is) szinte a műfaj egyedüli királya volt. Ars poeticája: hogy meg ne alvadjon ereinkben a vér, a borzongást mesterségesen kell előidéznünk, s erre a film a legalkalmasabb médium.