A vérző hős és pisilő professzor – James Mangold: Logan

2017. március 3. – írta Szabó R. Ádám

A Deadpool tavaly februárban már megmutatta, a korhatáros képregényfilmeknek is óriási piaca van, várható volt, hogy a Marvel nem fogja hagyni kihűlni a forró adamantiumot, a szabadszájú bérgyilkos kalandjainak sikere után pedig nem volt kérdés, hogy hamarosan elindul a tizennyolcas (illetve tizenhatos) karikás szuperhősfilmek dömpingje. Hosszútávon unalmas és egysíkú lehet ugyanakkor ez a recept, szerencsére James Mangold filmje egyelőre remekül használja ki a magasabb korhatár-besorolás nyújtotta előnyöket.

A farkas közbelép – James Mangold: The Wolverine / Farkas

2013. augusztus 6. – írta Verpeléti András

Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsők ráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.

Tűzzel-vízzel – James Mangold: Knight and Day / Kéjjel-nappal

2010. augusztus 3. – írta Székely Bíborka

A Knight and Day nem az év legjobb filmje, nem a csillagpáros legemlékezetesebb közös mozija, nem Cruise legsármosabb alakítása, nem a zsáner legeredetibb értelmezése. Csupán egy lezser kis szerelmi kaland a csajoknak, hogy ne unják körömfestésig magukat a sok szuperjárgányos üldözés közben, ami a srácok kedvéért lett beépítve.

A vonat késett, de érdemes volt várni – James Mangold: 3:10 to Yuma / Börtönvonat Yumába

2008. január 15. – írta Ferenczi Szilárd

A forgatókönyv dinamikusabbá tételével és az akciójelenetek felpörgetésével a filmkészítő csapat kimenti az alkotást a remake-ek csapdájából: az eredeti, a történet hajtóerőművének számító lélektani vonalat sértetlenül vezeti keresztül a golyózáporon, és a végén még csavar is rajta egyet.

Egy börtönzenész emlékiratai – James Mangold: Walk The Line / A nyughatatlan

2006. március 20. – írta Kárpáti György

Életrajzi filmet készíteni biztos választás – Oscar-szempontból legalábbis sokkal kecsegtető döntés. A nyolcvanas években reneszánszukat élték a történelmi személyiségekről készített monumentális tablók, egymás után nyert a nagyszabású Amadeus, a Gandhi, majd Az utolsó császár. Napjainkra annyiban változott a helyzet, hogy a dollár tízmilliókba kerülő (mai értéken százmilliós nagyságrendű) történelmi tablók és meghatározó politikai személyiségek helyett inkább kézzelfogható figurák, embermilliók által eszményített közszereplők váltak Hollywood kedvenceivé.

Kate és fél pont nézhetőségből (100-as skálán) – James Mangold: Kate & Leopold / Kate és Leopold

2003. december 15. – írta Bán Attila

Az alkalomhoz illően kezdjük közhellyel: korunkból kiveszett a romantika, az igaz szerelembe vetett hit, a legszentebb érzelem lángolása és az amerikai rendszámú fehér lóval vágtázó jóképű herceg mítosza. Ez azonban így nem igaz, hisz bedőltünk a filmagrármérnökök összeesküvésének, és ezt paradox módon e film mutatja: ha nem lenne igény rá, nem lehetne az ilyen alkotásokat eladni. Ha nem lenne ez antiromantikus kor, nem lenne igény ezekre a filmekre, mert mindig az irreális fogja meg a fizető néptömegeket. Tehát igényt kell kelteni.

Elvontan (I.) – James Mangold: Identity / Azonosság

2003. szeptember 15. – írta Virginás Andrea

Az én generációm – az érett kommunista társadalom média-blokádjának kontextusában – még a vad oldalra tett kirándulásként fogta fel a tucat-horrorfilmeket és a csapatos videó-nézést. Talán ezért is tűnhetett valószínűtlennek a memóriánkba égett fejszés üldözések visszatérte, de amint Danny Boyle 28 nappal később című filmje vagy az Azonosság maga bizonyítják, a minimál dramaturgia, az alulvilágítottság és a nyolcvanas évek speciális effektus-mentessége működőben van.