A/egy film meséje sohasem a hol volt, hol nem volttal kezdődik, hanem azzal, hogy a filmmel történik valami: vetítése közben a feleséged hármas ikreket szül, miközben a film, amit nézel egy meddő házaspár küszködéseiről szól, vagy… A valami, amitől a film mese lesz, sohasem a szemünk előtt, a vásznon történik, hanem a hátunk mögött. Például a bírósági tárgyaláson kialszik a kép, csak az angol szöveget halljuk, a közönség egyből létezni és mocorogni kezd, kiáltozik kétségbeesetten, hogy jelezze: baj van.1
Mindenki volt már úgy... persze, hogy voltál már úgy, hogy külföldre kerültél, kicsit értve és beszélve. Idegenül kimondott félmondatokból áll az élet, és a megközelíthetetlen szavakat a gesztusokból, arcrándulásokból kell összerakni. Figyelni kell a képi szösszenetekre, nincs mese, tudod.
Akkoriban, úgy 1994 körül, egy Pest melletti poros, „metafizikailag elátkozott” faluban éltük a fiatal, két kisgyermekes, magyarországi értelmiségi családok átlagos életét. A férjem nemrégiben lett kényszer-szabadúszó, így itthon ült éjjel-nappal a számítógép előtt. Fordított krimit, szerződéseket és egyházatyákat, ezért bármikor bevethető volt a hajnali 4 órai szoptatás után, ha még valamicskét aludni akartam fél hatig, amíg a kétéves lányom ébred; a ház urát tehát nem kellett felkelteni, amúgy is ébren volt.
1986 őszén történt. Sorállományú katonai szolgálatomat teljesítettem. Éppen hétvégi eltávozásra engedtek haza, péntek délután volt tehát. A barátnőmnél várt néhány gimnáziumi osztálytársunk is. Moziba akartak menni. Én szívesebben maradtam volna kettesben a lánnyal, de beleegyeztem a közös programba, azzal a feltétellel, hogy megvárják míg civil ruhát veszek.
Fogalmam sincs, hogy ki volt a rendező, az operatőr vagy a vágó – persze, utána lehetne nézni, de minek –, sőt, a kevésbé haszontalan szerepet betöltők nevét sem tudom, mégis, számomra máig ez „a” moziélmény.
Sonka la muzi! Sonka La muzi! Ennyivel bízta meg Pipe Sanyit a kultúrotthon előtt gyülekező sáros gumicsizmások társasága. Úgy álltak ott, mintha melegvizes lavórban áztatnák a lábukat. Pipe Sanyi bekiáltott a sepert udvarra, a keskeny és hosszú tornácra, és várt, hogy megjelenjen Sonka. Sonka, a másfélmázsás gépész, egyszer csak ott állt a tornác kövén, mezítláb, pocakjára feszülő majában és kitérdesedett alsónadrágban.
Ha füst látszik, dübörgés hallatszik, az ugyan semmi mást nem jelent, minthogy (amint az szokás): a király háborúba ment. Ködbe, ismeretlen veszedelmekbe. Sokáig nem jön felőle hír. Nyolc fia született, hét életben is maradt, beérte a sors az első (egyetlen) áldozattal. Heten...: meglett, egészséges gyermekek. Mégsem vitte őket a hadba magával.
