Meglepetések és klisék – Avagy mire táncol Hollywood?

2001. október 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Valljuk be, hadilábon állunk a filmzenével. Ha álmunkból verne fel a kultúrkommandó, nem biztos, hogy fejből elfütyülnénk a Rettenthetetlen vagy a Gladiátor zenéjét. Mintha a filmslágerek taktusai utcahossznyi hátránnyal indulnának a képekkel szemben. Időnként megveszünk egy-egy soundtracket, hogy lelkiismeretünket csillapítsuk valahogy, de azon túl csak a süket semmi. És akad néhány vakmerő, aki kapásból rávágja: Vangelis, James Horner, Hans Zimmer.

A musical műfajtörténete és Bob Fosse Kabaréja

2001. október 15. – írta Hollósi Laura

Az, hogy a filmhez kezdettől fogva társult a zene, valószínűleg nem véletlen. A zene ugyanis képes arra, hogy fokozza a filmes élményt azáltal, hogy érzelmi többletet nyújt a nézőnek, és gazdag asszociációs képzeteket indít el benne. Mindezeken kívül olyan szubtilis dramaturgiai lehetőségeket rejt, amelyeket a film formanyelve mára már igen rafináltan képes hasznosítani.

A zene megváltoztatja a képet – Beszélgetés Selmeczi György zeneszerzővel

2001. október 15. – írta Lászlóffy Zsolt

Selmeczi György 1952-ben született Kolozsvárott. A művész ma leginkább operakarmesterként ismert, de gyakran találkozhatunk nevével kamaraművek, passiók, musicalek alkotójaként is. Mindemellett rendkívül termékeny színházi- és filmzene-komponista; ez utóbbi műfajban realizált félszáznál is több munka képezi jelen beszélgetésünk fedezetét.

Ez alá még zene jön! – Beszélgetés Báron Györggyel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárával a hangosfilmről és a filmzenéről

2001. október 15. – írta Zágoni Balázs

A hang megjelenésével a filmek képi világa „visszafejlődött", primitívebb lett, hiszen a film készítői ettől kezdődően egyszerűen szóban elmondatták azokat a dolgokat, amelyeket lusták voltak megcsinálni, vagy nem volt érdemes képen megoldani. A hangos film hozott viszont egy új nagy lehetőséget: most már lehetett játszani a csönddel. A zene használata a filmben szintén tág lehetőségeket nyithatna, de nagyon gyakran azt bízzák a zenére, amit nem tudnak elérni érzelemben, cselekményben, fokozásban, képpel vagy egyéb hanggal.