Spleen-montázs – Richard Linklater-portré 1.

2011. május 18. – írta Ritter György

A 90-es évek elején berobbant amerikai függetlenfilmes generáció a klasszikus elbeszélés tagadója volt. A függetlenek a konzervatív filmformából nemcsak a kauzális narratívát, de a filmszerű képet is tagadták. Quentin Tarantino és Kevin Smith korai mozijainak állóképeit feszes, abszurd és önreflexív párbeszédek tették „mozgalmassá”. Eme irányzatból – több szempontból is – kiemelkedett filozofikus dialógusaival, popos hangulatával és epizodikus elbeszélésével az austini Richard Linklater.

A programtervezet csődje – Damjan Kozole: Slovenka / Call Girl

2010. december 15. – írta Szalay Dorottya

Az Európai Unió 2008-as szlovén elnökségének programja egészen új értelmezést kapott Damjan Kozole legújabb filmjében. A Slovenka egy huszonéves egyetemista lány prostituálódásának történetén keresztül szintetizálja a tanács által meghatározott irányelveket, melyek leginkább a kultúrák közötti kommunikáció, a többnyelvűség és az audiovizuális területek fejlesztésének fontosságát hangsúlyozzák.

A Boszporusz felett az ég – Nuri Bilge Ceylan-portré 2.

2010. október 22. – írta Ritter György

Miután elkészítette gyermekkori emlékeiről szóló kis vidéki trilógiáját, Ceylan másik otthonába, Isztambulba helyezte át filmjeinek színhelyét. A nagyvárosi és a falusi környezet közötti szakadék „leírását” azonban fokozatosan járta körül. Az átmenetben fontos szerep jut az iróniának és az erkölcsi példázatoknak, majd a kegyelem hiányának is.

(Láz)álom luxuskivitelben – Sam Mendes: American Beauty / Amerikai szépség, 1999

2010. augusztus 6. – írta Papp Attila Zsolt

A neves brit színházrendező, Sam Mendes első nagyjátékfilmje, az Amerikai szépség 2000-ben az Akadémia legfontosabb díjait söpörte be – köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetést –, pedig olyan vetélytársai akadtak, mint a Halálsoron vagy a Hatodik érzék.

Portré görbe tükörben – Ingmar Bergman: Såsom i en spegel / Tükör által homályosan, 1961

2010. július 23. – írta Fám Erika

Ingmar Bergman életművének egyik legnyilvánvalóbb jegye a psziché filmképi kivetítése: minden filmjében a kamera szemével próbálta felfedni a lélek mélyszerkezetét. Filmes pszichoanalitikusnak is nevezhetnénk, de talán a filmes pszichoarcheológia terminus lehetne a legmegfelelőbb a bergmani mozgóképes lélekábrázolásra.