Argentína érzelmes történelme – Luis Puenzo: La historia oficial / A hivatalos változat (1985)

2011. december 23. – írta Nagy Boglárka

Óriási hangszórók és kék-fehér zászlók alatt felsorakozott diákok és tanárok éneklik Argentína szabadságot dicsőítő nemzeti himnuszát. Egyesek több, mások kevesebb lelkesedéssel és hangerővel kapcsolódnak a kórusba. Alicia, a történelemtanárnő büszkén kihúzza magát és meggyőződéssel ejti ki a szavakat. Még nem tudja, hogy később már inkább csak megtört hittel védi majd hazája történelmének hivatalos változatát.

A katasztrófa értelmezése – Jancsó Miklós-portré 1.

2011. szeptember 27. – írta Gregus Zoltán

Jancsó Miklós életében a katasztrófa többszörösen meghatározó tényező: már negyvenkét éves, amikor az első szerzői filmjét forgatja; alig fog bele a balos filmek forgatásába, a hetvenes évekre ki kell ábrándulnia; ennek ellenére a nemzetközi filmtörténetben nemzeti klasszikus vált belőle; a „katasztrófa” értelmezésével indul a nyolcvanas években az egyik jelentős stíluskorszakát meghatározó filmje. Jancsó Miklós ma kilencven éves, és még mindig alkot – sőt egész jó filmeket.

A szépség és a szörnyetegek – Álex de la Iglesia: Balada triste de trompeta / Egy őrült szerelem balladája

2011. július 8. – írta Papp Attila Zsolt

Cseppet sem meglepő, hogy Álex de la Iglesia kapta a velencei filmfesztivál rendezői díját, már csak azért sem, mert Quentin Tarantino volt a zsűri elnöke. Balada triste de trompeta (lefordítva: Szomorú ballada trombitára) című filmjére ugyanis, akárcsak anno az Oldboyra, kis túlzással rá lehetne ragasztani a „tarantinósabb Tarantinónál” címkét, ám ez egyáltalán nem jelent epigonizmust: összetéveszthetetlenül spanyol alkotásról van szó.
 

Mikor a kultúra a dzsungelbe kirándul – Kevin Macdonald: The Last King of Scotland / Az utolsó skót király

2007. június 15. – írta Nagy Boglárka

A széles vászonra rendezők különös figyelmet szentelnek pár éve az átlagember számára eddig csak földrajzórákról és híradóból ismeretes országok történelmének. Ahhoz, hogy a fehér ember ismét megmutatkozhasson felelősségteljes szerepkörében is, szóba kell hoznia a szociális és politikai témákat.

Négyszáz csapás az NDK-ban – Florian Henckel von Donnersmarck: Das Leben der Anderen / A mások élete

2007. május 15. – írta Dávid Ádám

Az elsőfilmes Florian Henckel von Donnersmarck A mások életével aratott sikere felér egy nevéhez méltó égzengéssel: kiadós díjeső zúdult a nyakába a Német Filmdíj hét Lola-szobrától a 2007-es legjobb idegen nyelvű film Oscarjáig. A film elkészítése viszont nem volt épp villámgyors – több mint nyolc évig dolgozott rajta. Nos, Herr Henckel von Donnersmarck, megérte.

Éneklő producerek – Susan Stroman: The Producers / Producerek

2006. október 15. – írta Zsizsmann Erika

Mel Brooks A producerek című darabja (amelyből 1968-ben Oscar-díjas film is készült) úgy tűnik, reneszánszát éli. A Broadwayen nagy sikere volt, de eljutott a budapesti Madách Színházba is. Nem késlekedhetett tehát filmre való átültetése sem. Mel Brooks a rendezést ezúttal Susan Stromanra bízta, aki a színpadi változat koreográfusa is egyben.

Töretlen optimizmus – Roberto Benigni: La tigre e la neve / Tigris a hóban

2006. szeptember 15. – írta Varga Anikó

Roberto Benigni alakjának és az általa képviselt humornak mintegy márkajelzésévé vált az a töretlen és hiperaktív optimizmus, amely akár sekélyes szlogenként hatva, akár filozófiai alapállásként megnyilvánulva hirdeti, hogy teremtsen bár a sors embertelenül lehetetlen, brutális helyzeteket, az élet szépségét, varázslatosságát semmi nem fedheti el.

A tények fogságában – Marc Rothemund: Sophie Scholl – Die letzten Tage / Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel

2006. május 15. – írta Köles Tamás

A II. világháború bűnös Németországáról játékfilmet készíteni mindig hálás téma – legalábbis sokan még mindig ezt a nézetet vallják; az utóbbi időben különösen a német filmgyártásban.

Képtelen rendszerváltás – Tabuk és titkok

2002. április 15. – írta Schubert Gusztáv

A cenzúrában nincs megállás, ahol egy egész társadalom kezd mellébeszélni, ott minden mondat, minden kép hazudni fog. A realizmusnak csak egy formája marad, az éjfekete abszurd.