Címke: cseh film

Sorozatok és plüssfigurák – Zdeněk Miler-portré. 2. rész

2013. november 30. – írta

Lelkesen ígérte a munkásosztály zsarnokok feletti győzelmét, majd meggyűlölte a szocreált, mesélt macskákról, verebekről és egyéb állatfajtákról, megénekelt jégvirágos szerelmet és szénrajz-balladát. Díjat kapott számos fesztiválon, világszerte ismerik a nevét – pedig minden egy egyszerű, kék vászonnadrággal kezdődött.

Jómagam és Fellini – Interjú Jiří Menzellel

2013. május 3. – írta

Jiří Menzel bizonyára a 20. század leghíresebb cseh rendezője, és életműve nemcsak Kelet-Európában, hanem az egész világban ismert. Már egyik első nagyjátékfilmjével, a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal Oscar-díjat nyert, majd életre szóló együttműködés alakult ki közötte és a cseh író Bohumil Hrabal között, ennek számos alkotás lett az eredménye. Mindemellett színházi darabokban is játszott, színészként is dolgozott, könyvet is írt. Olyan átfogó kérdésekről faggattuk a ma is alkotó rendezőt, mint hogy hogyan látja ő életét és műveit, vagy mit jelent számára a film, a színház és a színészet – persze mindez az ő ironikus, „menzeli” stílusában tálalva.

Mozgókép és szolidaritás – Interjú Ken Loach filmrendezővel

2010. május 10. – írta

A gyári munkás fiaként született Ken Loach legutóbb az Európai Filmdíjak gáláján kapott életműdíjat. A díjátadó előtt a németországi Essenben beszéltünk a Felkavar a szél, a Még egy csók, a Nevem, Joe, a Szabad világ, a Barátom, Eric, a Haza és szabadság Arany Pálma- és César-díjas alkotójával. 3 nappal a Cannes-i fesztivál előtt érkezett a hír, hogy az iraki háborúról szóló Route Irish című filmjét az utolsó pillanatban hívták meg a versenyszekcióba.

Az élet máshol van – Ján Sverák: Vratné lahve / Csereüvegek

2008. március 27. – írta

Azt szokták mondani, hogy a legeslegjobb filmben is maximum három olyan zseniális jelenet van, amire emlékszünk. Nos, akárhogy nézzük, Jan Sverák filmje nem áll rosszul a nagyszerű jelenetek terén, bár biztosan lesznek olyanok, akik szerint ez a film giccses. Szerintem nem az, de nem vitatom: ha giccs is, íze van, s én lenyelem.

Egy békebeli film: Hrabal és Menzel újra együtt – Jiří Menzel: Obsluhoval jsem anglického krále / Őfelsége pincére voltam

2007. október 15. – írta

Vajon milyen formában van? Tud-e még rendezni? Olyan lesz, mint az eddigiek? Nem lesz-e nagy csalódás? Aggodalmaskodóan fontoskodó és végül ostobának minősülő kérdések az új Menzel-film vetítése előtt. Teltház a Moziünnepen a budapesti Művész Moziban. Öregek és fiatalok együtt várják a legenda filmjét. Sok a jól informált néző: „kedvenc könyvem”, „hallom, a Szabó István is benne van”, „állítólag kilúgozták az eredetit”. És végre elkezdődik.

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu