Címke: box office

Kína hivatalosan beszüntetett minden filmforgatást

2020. február 4. – írta

A koronavírus miatt Kína bizonytalan időre leállította az összes film- és televíziós forgatást az ország területén. Azok, akik nem állítják le a munkálatokat, „felelősségre vonhatók” lesznek, bár egyelőre nem tudni, ez pontosan mit jelent.

A Jégvarázs 2. túlszárnyalta az első részt világszintű bevételben

2020. január 6. – írta

A Disney Jégvarázs 2. (Frozen 2.) című produkciójának globális jegyárbevétele a hétvégén elérte az 1,325 milliárd dollárt, megelőzve az első rész szintén tekintélyes, 1,281 milliárd dolláros bevételét. A Deadline.com egyenesen minden idők legnagyobb animációs kasszasikereként emlegeti a produkciót, igaz a fotorealisztikus, a Disney által is élőszereplősként emlegetett Oroszlánkirályt (The Lion King) a maga 1,656 milliárdos bevételével nem számítja.

Az irodából a gyöngyvászonig 2. – Magyarországi filmforgalmazó-körkép

2019. június 17. – írta

A piaci sikerre törekvőtől a kockázatvállaló „kézműves” filmforgalmazóig terjed a magyarországi filmterjesztés színes és telített piaca. A potenciális nézőkhöz mindenki elsősorban a virtuális térben, a közösségi oldalakon próbál eljutni. Mivel lehet kitűnni a reklámzajból? Ki milyen stratégiával választ filmet? A fesztiváldíjak vonzzák vagy taszítják a magyar közönséget? Hány néző számított sikernek 2018-ban? Foglalkozik-e valaki a vidéki filmrajongókkal, miközben az artfilmek 90 százalékát Budapesten nézik? A romániai után a magyarországi mozifilm-forgalmazás különböző súlycsoportba tartozó szereplőit is bemutatjuk.

A Venom vezeti a 2018-as romániai nézettségi listát

2019. január 3. – írta

A Venom az egyetlen produkció, amely 2018-ban meghaladta a tíz millió lejes bevételt a romániai piacon. A legnézettebb filmek listájának második helyét a nemzetközi első helyezett, a Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War) foglalja el, 9,9 millió lejes bevétellel.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor