Címke: bíró yvette

Pavlov kutyái – A kliptechnika és az elme

2005. március 15. – írta

A televízióbarátok és ellenlábasaik, a médiapesszimisták által kölcsönösen kialakított érvhálóba lép be az itt következő szöveg. Azt állítja, hogy a tévénézőknek tulajdonított befogadási mechanizmusok (pl. a reflektálatlan pásztázás) korántsem újkeletűek; olvasási, sőt általános megismerési szokásainkra is jellemzők.

Létezik-e Ibéria? – George Sluizer: La balsa de piedra / Kőtutaj

2005. február 15. – írta

Az ember általában vegyes érzelmekkel fogadja, ha egy nagy író regényét megfilmesítik. Örül is, meg nem is: egyfelől sokan megismerik a regényt, másfelől meg az író nyilván tudta, mit csinál, és ő ugye regényt írt, nem filmforgatókönyvet. Ez a helyzet José Saramago, a Nobel-díjas portugál író regényével is: úgy tűnik, hogy a Kőtutaj az egész stáb számára extrém sport lett volna, ezért inkább tutajdublőrt választottak.

A nyugtalanság kalandja és a „megtalált idő” – Interjú Bíró Yvette-tel

2003. június 15. – írta

Utazik, néz, ír, forgat, tanít, és majd négy évtizede publikál. A New Yorkban és Párizsban élő Bíró Yvette könyveit itthon és külföldön generációk idézték, forgatták, akik a hetedik művészet formanyelvével, drámaiságával, rendetlen rendjével és profán mitológiájával ismerkedve egy fáradhatatlan kérdezővel is ismeretséget köthettek. Nem tiltott határátlépések című új könyvének megjelenése után levélben váltottunk kérdéseket és feleleteket.

Változó geográfia – Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések. Képkalandozások kora. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

2003. május 15. – írta

Bíró Yvette könyve, amely a szerző külföldi és hazai lapokban már napvilágot látott, valamint kimondottan e kötet számára íródott tanulmányait tartalmazza, az Osiris Kiadó filmes tematikájú sorozatának legújabb darabja. A kötet szép, ízléses megjelenése, valamint a tiltás visszavonását és a határ fogalmait egymás mellé helyező címe egyaránt olvasásra csábít.

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold