Egzisztencialista Indiana Jones – Alice Rohrwacher: La chimera / A kiméra

2024. február 22. – írta Incze Kata

Alice Rohrwacher olasz rendező titokzatos című filmje ezúttal szentek helyett bűnösök, pontosabban etruszk sírrablók nyomában figyeli az életet, aminek tükrében a halált is meglátja. A tavaly Cannes-ban bemutatott A kiméra kivételes erejű alkotás lett, talán a rendező legérettebb filmje.

Legendás melléfogás – David Yates: Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore / Legendás állatok: Dumbledore titkai

2022. április 12. – írta Szabó R. Ádám

Amikor olyan forrongó és kellemetlen valóság, mint napjainkban, nincs is jobb érzés, mint pár óra erejéig elmerülni egy jól kitalált mesevilágban, ahol az egyszerűbb problémák mellett varázslattal is találkozhatunk. De ha már a varázsvilágban is a politika és a háborús helyzetek várnak ránk, hová meneküljünk?

Doktor House az űrben – Armando Iannucci: Avenue 5

2020. április 1. – írta Jakab-Benke Nándor

Hiába lesz mindennapos dolog az űrutazás a jövőben, az emberiség azt is rizikókerülő profitszerzésre fogja kihasználni. Az Avenue 5 hiánypótló alkotás a jólfésült, csekély szókincsű amerikai sitcomok között. Vagy az lesz a második évadra.

Szentivánéji rémálom – Ari Aster: Midsommar / Fehér éjszakák

2019. július 18. – írta Tóth Menyhért

A Fehér éjszakák minden idők legzseniálisabb horrorfilmje, A texasi láncfűrészes mészárlás méltó örököse, de talán nem túlzás Hooper klasszikusával egyenértékűnek sem nevezni.

Az emberfaj sárkányfog-vetemény – Kim Ki-duk: Human, Space, Time and Human

2018. június 2. – írta Papp Attila Zsolt

A koreai film fenegyereke nagyívű – és szokása szerint vériszamos – parabolát rendezett az emberi természetről és a társadalom működéséről. Akinek bírják az idegei (meg a gyomra), nézze meg; mégis az az érzésünk, hogy Kim Ki-duk ezúttal – főként néhány korábbi remeklésének ismeretében – túl sokat markolt és keveset fogott.

Kívül lurkó, belül surmó – Volker Schlöndorff: Die Blechtrommel / A bádogdob

2016. április 19. – írta Ferenczi Szilárd

Amikor lázadunk, nyilván dacolunk. Kicsikét toporzékolunk. Nem nyúlunk a spenóthoz. Fordítva vesszük fel az inget. Festünk valami bődületest a falra. Lesátrazunk a téren, esetleg éhségsztrájkba kezdünk. Berúgjuk az ablakot. Szétverünk egy pipacsot a rohamrendőr sisakján. Lebontunk egy falat. Haránt fekszünk az aszfalton, a tank elé. De ezek mi vagyunk, a kevésbé regényhősök. Hozzánk képest a három éves Oskar Matzerath egész egyszerűen lestoppolta a növését. Dacból. Fizikailag egy ujjnyit sem fejlődött tovább, körülbelül 90 centi magasan megállt. És csak ütötte, verte a dobot, néha sikoltott, miközben a nemzetiszocializmus elsöpört országot, népet, emberséget.

Hősök tere (és ideje) – Jancsó Miklós-portré 2.

2011. szeptember 30. – írta Gregus Zoltán

Jancsó Miklós a hatvanas években esszencialista, a történelmi tapasztalatokból, az egymást váltó jobb- és baloldali ideológiákból leszűrt princípiumokkal dolgozik. A Szegénylegények, az Így jöttem, a Csillagosok, katonák vagy a Csend és kiáltás című filmjei egy sajátos történelemszemlélet jegyében fogantak.

Bad Trip – Az acid western 2.

2011. július 18. – írta Verpeléti András

A részben az ellenkultúrából kinövő acid western – a revizionista irányzattal karöltve – újraértelmezte a klasszikus Vadnyugat-képzeteket. A vakondtól a Halott emberig: tanulmányunk második, befejező része.