Címke: 80 huszár

(H)arcok a történelmi időben – Sára Sándor: 80 huszár (1978)

2018. szeptember 29. – írta

Az idén 85. esztendős Sára Sándor egy első látásra klasszikus történelmi kalandfilmen keresztül beszélt történelem és egyén viszonyáról, szabad akaratról és sorsszerűségről. A 80 huszárral, ezzel a – nemcsak a rendező-operatőr életművén belül, hanem a teljes magyar filmtörténetben is – párját ritkító alkotással 1978-ban egy 1848-as példa segítségével teremtette meg 1956 allegóriáját.

„A répa baba” – Beszélgetés a 85 éves Sára Sándorral

2018. május 21. – írta

Sára Sándor márciusban megkapta a Kossuth-nagydíjat. A legendás operatőr ennek apropóján elmesélte, miért fordult a történelmi filmek felé, hogyan próbálták ’56 után félreállítani, és miért terjesztette a korszak egyik emblematikus rendezője, hogy géppuskával kergette a forradalom alatt. Sára felelevenítette, hogyan éheztek a magyar filmesek Cannes-ban, miért tölt be különleges szerepet az életében Erdély, de elárulta azt is, mit gondol Szabó István ügynökmúltjáról, és miért nem akarta Máté Pétert főszereplőnek az első rendezésében.

„Egészen másfajta foglalkozás, mint amilyennek kinéz” – Kemenes Fanni jelmeztervező

2009. március 30. – írta

A magyar film hőskorában dolgozott jelmeztervezőként olyan filmekben mint a Kárpáthy Zoltán, a Szeressétek Ódor Emíliát!, az Egri csillagok, a Régi idők focija, A vörös grófnő vagy a Hamvadó cigarettavég. Kemenes Fannival a korán kelésről, cipősarkakról, eltűnt jelmezekről és az öltöztető maffiáról beszélgettünk, illetve arról, hogy pliszírozott ruhában miért nem lehet kék ravatal előtt temetni.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?