Életem érdekes pillanata volt. Ültem a moziban egy szinte ismeretlen fiúval, amikor elkezdődött a film és a világ súlypontja áthelyeződött a filmvászonra. És ott is maradt. A fiút sosem láttam viszont többé. Azóta, ha kell valami jó film, akkor a válasz: Valami Amerika.
Na jó, elsőhelyes pozícióját néha megingatják más gyöngyszemek, pl. a szívdöglesztő Pawel Delagot ás Boguslaw Lindát felvonultató 2001. évi lengyel Quo Vadis, de a hazai remek mégis örök. Nincs film, amit hétszer végignéztem volna (és persze ez még nem a végső érték), háromszor moziban, négyszer videón. Igazi közösségi mű, az összenevetések filmje, amely annál szórakoztatóbb, minél jobb a közönség. Tényleg „something Magyarország”. Ha körülnézek a környezetemben, a film karakterei, szituációi visszaköszönnek.
Először is ott van például biokaja. Nincs, akit ne ért volna utol. Gondolatainkba beköltözött a töltött karalábé, illetve más zöldségcsodák, sőt újabban csíráztatunk. A fiúk meg persze prüszkölnek és a csodás sütőtök-krémleves látványára már csak beletörődéssel reagálnak. És persze taxizunk, holott korábban sosem vagy alig. Igaz nem az Art Hotel szállodából megyünk az Articsóka vendéglőbe (lásd a film), mert az azért borsos lenne, de teljes természetességgel hívunk taxit, ha késői a program, ha lecsúszott némi alkohol vagy csak ha bármiért úgy alakul. És azok a fergeteges bulik. Az Ákos lakásában rendezett házibuli az átlag banzáj mintapéldánya, ahol a zenei kínálatból nem hiányozhat az Afrika című sláger, amelyet ráadásul én nem is szeretek, de mindig ott van, alapkellék. Aztán hmmm a marihuánás süti, ami szintén előfordulhat. Akárcsak a lazuló párok, vagy a hajnali részegség. A filmben feltűnnek az aktuális divatszakmák is, mint filmrendező, popsztárocska, vagy közgazdász (marketinges) pályák. Már csak az informatikusokat hiányoltam a listából. Közben megjelennek a főváros képei és Budapest, legyen nappal vagy éjszaka, de kétségkívül csodálatos. Főleg mert a kamera nem meglepő módon kerüli a járda termékeinek (kutyaszármazék) a bemutatását. Odavagyok a film szállóigéiért, aranyköpéseiért. Először is ott van a „kis kifli – nagy kifli” kedves hasonlat, vagy a Ákos szájából kirepülő mondat: „Olyan vagyok, mint a spanyol nátha – mindenki megkaphat”.
A filmbeli karakterekben pedig ismerősökre leltem. Ismerek egy lányt, akinek a szavai egy az egyben összecsengenek az énekesnő Timi bugyuta megjegyzéseivel. Amikor először hallottam az éttermi beszélgetés során Timi produkcióját (pl. „Ja és mit is akartam? … Ja, és jól vagy?”) majdnem felpattantam a székből. Hiszen olyan volt, mint Gabi. Azóta is vele azonosítom, pedig ő barna, rövid hajú, de hát ez nem szőkeségfüggő. Külön vicces, hogy mikor a filmről beszélgettem vele, ő is kritizálta a timiket. Folytathatnám a boncolgatást, de ideje „abbafejeznem”. A lényeg, hogy egyszerűen szeretem. Remélem az alkotók hamarosan készítenek something hasonlót.