London nyüzsgése, sokszínűsége nem csak az idelátogató turisták, de a fesztivál rangos vendégei számára is hatalmas vonzerőt jelent, nem csoda, hogy évről évre egyre több híresség teszi tiszteletét a The Times és a British Film Institute (BFI) által szervezett nemzetközi filmes seregszemlén. A fesztivál közismert arról, hogy inkább a biztos befutónak számító, más rangos fesztiválok által kitüntetett alkotásokat válogatja a programjába, ahol idén csaknem 180 egészestés film volt látható a fesztivál két hete alatt.
A filmek között egyre nagyobb számban vannak olyan alkotások, amelyek a játékfilm és a dokumentumfilm határán mozogva ötvözik mindkettő jellegzetességeit. A változatosság jegyében idén Experimenta néven új szekcióval bővült a kínálat, itt volt látható Fliegauf Benedek Dealer című filmje. (Tavaly egyébként szintén az ő filmje, a Rengeteg képviselte Magyarországot.) „A vezérelvünk az, hogy minél több képzelőerőt, eredetiséget és aktualitást felvonultató filmet mutassunk be a lehető legváltozatosabb kínálatban” – hangzanak el Sandra Hebronnak, a fesztivál művészeti igazgatójának a bevezető szavai. „A nyitó- és a zárófilm is egybecseng ezzel a törekvéssel. A felszínen a két film nem is lehetne különbözőbb, rendezőik is különböző generációhoz tartoznak, és más kontinensről származnak, azonban vitathatatlanul mindkettőjük birtokában van a filmkészítés minden csínjának-bínjának, ugyanúgy humanizmus és éleslátás jellemzi őket és az, hogy mindketten elgondolkodtatnak bennünket arról, hogy hogyan is élünk.”
Valóban két homlokegyenest eltérő film zárta közre a két hét kínálatát, a nyitófilm Mike Leigh Vera Drake című drámája volt, amely a Velencei Fesztiválon Arany Oroszlán-díjat kapott. Egy fesztiválnak mindig nagy öröm, ha saját nemzete filmjével nyithat, és Mike Leigh filmjénél méltóbb kezdést nem nagyon lehetett volna elképzelni. Az ötvenes években játszódó dráma egy tisztes családanya története, akiről még szerettei sem sejtik, hogy több mint húsz éve segít titokban a megesett nőkön. A zárófilm pedig a David O’Russell által rendezett I Heart Huckabees című, igazi kikapcsolódást és felüdülést nyújtó egzisztencialista komédia volt, amelyben olyan színészek szerepelnek, mint Dustin Hoffman, Lily Tomlin, Jude Law és Isabelle Huppert.
Gála szekció és kiemelt vetítések
Voltak itt nagyszabású kosztümös filmek, mint Zhang Yimou House of Flying Daggers című, látványos harcművészeti bemutatóval tarkított szerelmi története, valamint Mira Nair nem kevésbé lenyűgöző Thackerey-adaptációja, a Vanity Fair. De modern alkotásokban sem volt hiány, mint például Roger Michell Enduring Love című thrillerje, amelyben generációjának talán legtehetségesebb angol színésznője, Samantha Morton remekelt, de látható volt François Ozon 5x2 című filmje, amely fordított kronológiával meséli el egy kapcsolat történetét a válástól a fiatalok megismerkedésének pillanatáig. Az amerikai John Curran filmje, a We Don’t Live Here Anymore egy házastársi hűtlenség hatását boncolgatja rendkívüli érettséggel és éleslátással. A szekció legmaradandóbb élményét azonban kétségkívül Wong Kar Wai 2046 című filmje nyújtotta, amelyet mindent felülmúló várakozás előzött meg. Idén a Gála szekció egy experimentalista filmet is felvonultatott, Jonathan Coulette Tarnation-jét, amelyet a rendező húsz év filmanyagából állított össze, és amelyen saját életét örökítette meg. Szintén újdonság, hogy egy dokumentumfilm, Jonathan Nossiter Mondovinója is ebben a szekcióban szerepelt.
Sky Movies Film on the Square szekció
Három igazi filmes legendát, Jean-Luc Godard Notre musique-jét, Eric Rohmer Triple Agentjét és Theo Angelopoulos új trilógiájának első részét, a Weeping Meadow-t láthatta itt a közönség. Ebben a szekcióban mutatták be az idei, igen erős amerikai függetlenfilmes felhozatal legjavát is, köztük az újoncnak számító Nicole Kassel The Woodsman című felkavaró filmjét, egy börtönből szabadult pedofil történetét, olyan kiváló színészekkel, mint Kevin Bacon és felesége, Kyra Sedgwick, akik egyébként a fesztivál illusztris vendégei közé tartoztak. Kevin Bacon kétórás nyilvános interjúban mesélt pályájáról, amely jócskán bővelkedik a szélsőséges karakterek megformálásában. Bacon szerint ez arra is jó volt, hogy szembenézzen saját démonaival, ráadásul szinte példátlanul változatos karriert futott be velük.
Todd Solondz Palindromes című filmje meglehetősen provokatív, arra kényszeríti a nézőt, hogy „újragondolja a határokat, legyen szó tartalmi, formai konvenciókról vagy mindkettőről”, mert nem mindennapi, hogy a főszereplő Avivát két nő, négy tizenhárom-tizennégy éves lány, egy tizenkét éves fiú és egy hatéves kislány játszsza felváltva. Nem kevésbé különös Gregg Araki Mysterious Skin című alkotása, amely két kisvárosi fiatal, egy, a múltja után nyomozó fiú és egy fiú prosti sorsának összekapcsolódásáról szól. Szintén itt volt látható Lukas Modisson legújabb filmje, a Lilya 4ever-nél is megrázóbb A Hole in My Heart, amelynek a képsorai ugyanúgy sokkolják a nézőt, vagy a hasonlóan fajsúlyos In Your Hands című Anette K. Olensen-film, amely a dán Dogma-filmek hagyományait viszi tovább, és egy női börtön zárt világában szembesít olyan kérdésekkel, mint az abortusz, a választás szabadsága és annak nyomasztó felelőssége. Zach Braff Garden State című komédiája, bár a fajsúlyosabb alkotások közé tartozik, mégis felüdülést jelentett a már említett filmek után, ráadásul főszereplője, Nathalie Portman visszafogottságával és eleganciájával teljesen elbűvölte a közönséget. Korántsem nevezhető visszafogottnak Terry Zwigoff Bad Santa című vígjátéka, amely méltán kiérdemelhetné a „legszabadszájúbb karácsonyi mozi” címet, főszerepben az alkoholista áruházi Mikulást játszó Billy Bob Thortonnal, aki alaposan odamondogat mindenkinek.
Új brit mozi
A brit filmek legújabbjai zömükben aktuális témát boncolgatnak, legyen az a szeptember 11-ei terrortámadás hatása az Egyesült Királyságban élő muzulmán közösségekre, mint Kenny Glenaan Yasminja, vagy a gyermekét egyedül nevelő anya története (Amma Assante: A Way of Life), aki egyre inkább aggódik azok jövője miatt Dél-Wales nyomasztó kikötői negyedében. Saul Dibb Bullet Boys című filmje egy nevelőintézetből szabadult fiú sorsát mutatja be London forgatagában, ahol Greg Hall The Plague című alkotása is játszódik, és amelyet maga Mike Leigh ajánlott a közönség figyelmébe.
Francia forradalmak
Ez a kifejezetten a kortárs francia mozinak szentelt szekció csak megerősíteni látszik, hogy a francia filmek új generációja minden eddiginél radikálisabb és provokatívabb. Lucile Hadzihalilovic Innocence című alkotása egy erdő közepén lévő leányneveldéről szól, ahol a tánc és a testnevelés a legfőbb tantárgy. A látszólag szabad légkörnek, ami bent uralkodik, ellentmond, hogy egy szinte áthatolhatatlan sűrű erdővel van körülvéve. Ha ez nem lenne elég bizarr, még annyit, hogy ide a lányok koporsószerű dobozokban érkeznek, és minden csupa titok. Talán mindezen nem is csodálkozunk annyira, ha azt mondom, hogy a rendezőnő korábban Gaspar Noé vágójaként szerzett nevet magának, mint ahogy azon sem, hogy a Zongoratanárnő után Isabelle Huppert ismét botrányszagú szerepben tetszeleg Christophe Honoré Ma Mère című filmjében, amelynek morbiditása helyenként igen erős gyomrot követel. Nem kevésbé nyíltan tárgyalja a szexualitást és a rossz családi körülmények hatását Ziad Doueiri Lila Says című filmje sem, Dominique Deruddère fekete komédiája, az Everybody is a Killer pedig bemutatja, hogy a különös „házasságterápia” a véletlennek köszönhetően hogyan vezet félreértések és váratlan fordulatok egész sorához.
Cinema Europa
Ebben a szekcióban az egyik legkiemelkedőbb film Carlos Saura The 7th Day című alkotása volt. Most először Saura nem saját forgatókönyvét vitte filmre, hanem Spanyolország egyik fiatal tehetségének, Ray Lorigának szerelemről és bosszúról szóló drámáját. A szerelem, jobban mondva a reménytelen szerelem áll a berlini Arany Medve díjas Head On című Fatih Akin-film középpontjában. Susanne Bier Brothers című családi drámája pedig két látszólag teljesen különböző testvér sorsát mutatja be, az egyik éppen a börtönből szabadult, a másik katonaember, aki békés misszióra készül Afganisztánba. A film legnagyobb erénye, hogy ügyesen ötvözi a különböző hangulatokat; a meghitt családi légkört a háború felkavaró kegyetlenségével. A horvátországi Zrinko Ogresta Here című filmje a balkáni konfliktus témáját dolgozza fel, Vit Klusak Czech Dream című alkotása pedig korunk médiamanipulációját vizsgálja két mindenre elszánt média szakos hallgató és a mit sem sejtő közösség segítségével. Andrew Horn dokumentumfilmje, a The Nomi Song Klaus Nomi különleges hangjának és különc megjelenésének állít emléket, akit az AIDS első híres áldozataként tartanak számon.
World Cinema
Már régóta célkitűzése a fesztiválnak, hogy olyan országok filmjeit is bemutassa, amelyek nem éppen a filmgyártásukról híresek. Zeze Gamboa filmje, a The Hero Angola társadalmi, gazdasági és politikai helyzetét tárja fel huszonhét évi polgárháború után; François Prévost és Hugo Latulippe What Remains of Us című filmje pedig a kínai megszállás utáni helyzetet dokumentálja Tibetben. Az afrikai filmek közül Zola Maseko Drumja az ötvenes években játszódik Johannesburgban, az apartheid elleni küzdelem kezdetén. Shola Lynch dokumentumfilmje, a Chishol ’72 pedig Amerika első fekete kormányzónőjéről, Shirley Chisholról szól, aki még az elnöki posztért is indult. Ázsiából érkezett, Cannes-ban is díjazott a Tropical Malady, amely „a szerelem és a sötétség emlékirata” a thaiföldi Apichatpong Joe Weerasethakul rendezésében, és amely tulajdonképpen két történet, amelynek egymáshoz való viszonya korántsem egyértelmű. Az iráni filmgyártás egyik legbotrányosabb filmje a The Lizard, amelyet Kamal Tabrizi rendezett; a film több tüntetést és tiltakozást váltott ki hazájában, mint Mel Gibson Passiója Európában és Amerikában. A történet hőse egy piti kis tolvaj, aki Mullahnak álcázza magát, hogy megússza a börtönt. Egyiptomi komédia a Women’s Love, amelyben az „Egyiptom Almodóvarjának tekintett Khaled El Hagar egyszerre ötvözi a Jóbarátok, a Szex és New York és Bollywood hangulatát”.
Változatos filmkínálatban, illusztris vendégekben tehát az idén sem volt hiány a Londoni Filmfesztiválon, amely neves támogatóinak, és nem utolsó sorban London vonzerejének is köszönheti, hogy ilyen rangos filmbemutató fórummá vált.
