A Szabadesést is vetíti a londoni BFI A Szabadesést is vetíti a londoni BFI

A Szabadesést is vetíti a londoni BFI

12 napon át 17 helyszínen 248 filmet kínál szerdán kezdődő programjában az 58. BFI Londoni Filmfesztivál, amelynek házigazdái több száz vendéget várnak a filmvilágból, köztük 170 rendezőt és 120 színészt.

A fesztivál műsorra tűzi Pálfi György Szabadesés című alkotását is a Nevetés (Laugh) szekcióban. A mustra honlapja Pálfit Magyarország legeredetibb és legmegosztóbb rendezőjeként mutatja be.

A londoni filmfesztivál egy második világháborús brit kódfejtőről, a homoszexualitása miatt meghurcolt Alan Turingról szóló filmdrámával, a The Imitation Game című alkotással nyílik meg szerdán este. A premiert a Leicester téri Odeon filmszínházban tartják, a mozihoz vezető vörös szőnyegen feltűnnek a film szereplői, Benedict Cumberbatch és Keira Knightley, valamint norvég rendezője, Morten Tyldum is.

Clare Stewart, a londoni filmfesztivál igazgatója korábban örömét fejezte ki, hogy a brit történelemre és számítógép-tudományra nagy hatást gyakorló Turingnak a filmvásznon igazságot szolgáltató alkotás vetítésével veheti kezdetét a mustra.

A fesztivál versenyprogramjában 12 film szerepel, köztük ausztrál (Son of a Gun), német (Phoenix), francia (Une nouvelle amie), orosz (Leviathan) és amerikai (The Keeping Room) alkotás is. A további versenyprogramokkal és egyéb válogatásokkal együtt több mint tucatnyi – mások mellett Nevetés, Családi, Utazás  szekcióban vetítenek filmeket.

Az 1957-ben alapított fesztivál célja, hogy a világ filmművészetének legjavát bemutassa a brit közönségnek. A rendezvénynek az utóbbi években jól megválasztott programjával és nemzetközi sztárok meghívásával sikerült megszilárdítania helyét a világ fontosabb fesztiváljai között. Idén a vörös szőnyegen vonul majd mások mellett Shia LaBeouf, Timothy Spall, Xavier Dolan, Mia Wasikowska, Barbara Broccoli, Sally Hawkins, Michael Winterbottom, Reese Witherspoon, Nick Hornby, Noomi Rapace, Emily Watson, Brendan Gleeson, Francois Ozon és Viggo Mortensen is.

A fesztivál október 19-én, vasárnap a Fury című második világháborús dráma európai premierjével zárul az Odeonban. Az eseményen a produkció forgatókönyvírója és rendezője, David Ayer és a film főszerepét alakító Brad Pitt is megjelenik. A fesztiváligazgató olyan kiemelkedő filmes alkotásként értékelte a Furyt, amelynek „sikerül egyensúlyt teremtenie a háborús emberi drámák és az izgalmas akciójelenetek között”.

A Brit Filmintézet (BFI) legnagyobb elismerésével, a testületbeli tagsággal tünteti ki a fesztiválon Stephen Frears filmrendezőt, akinek legutóbbi munkája, a Philomena  Határtalan szeretet Judi Denchcsel a főszerepben forgatókönyvéért BAFTA-díjat kapott és négy kategóriában Oscar-díjra is jelölték.

Greg Dyke, a BFI elnöke Nagy-Britannia egyik legfontosabb rendezőjeként méltatta a 73 éves Frearst, akit október 18-án, ünnepi ceremónián vesznek fel a BFI tagjai közé.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen