Miért érdemes eljönni a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok harmadik napjára? Miért érdemes eljönni a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok harmadik napjára?

Maszkos szombat filmtörténeti különlegességgel

Miért érdemes eljönni a 10. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok harmadik napjára?

Érdekes és változatos naphoz érkeztünk, hiszen betekinthetünk a filmkészítés egyik „háttérbe szorult” szegletének titkaiba, megnézhetjük az erdélyi filmgyártás kezdeteit, valamint jelenét is. Lássuk, mire számíthatnak ma a Filmtettfeszt látogatói.

Ma érdemes korán kelni, hiszen ma kivételesen 10 órától, a Tranzit Házban kezdünk, Gaál Péter maszkmester vezényletével. A workshop első felében egy rövid előadás hallható a maszkmesterség történetéről, a Magyarországon és Európában folyó munkákról és lehetőségekről, a maszkmesterségben használt anyagokról és technikákról. A példák bemutatása a Pál Adrienn, a Halálkeringő és az Epilógus című filmek alapján történik, képanyag bemutatásával. A workshop második része sokkal gyakorlatiasabb lesz, a maszkmester a jelenlevőkkel együtt készít majd el különböző sebeket, és az is megtörténhet, hogy közös erővel egy vérbeli zombimaszk létrehozására kerül majd sor.

A maszkmesteri workshop végeztével visszaköltözünk a Győzelem moziba, ahol fél 3-tól két dokumentumfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők (Zámborszki Ákos: Utolsó előadás, Kis Anna: Házi paradicsom), melyet egy igazán különleges filmes tömb követ. 16 óra 30 perctől Martonffy Emil A színház szerelmese című alkotását tekinthetjük meg, mely igazi filmtörténeti csemege, hiszen Kolozsvár utcáin és a Hunyadi téri színházban forgott. Mivel nem maradt fenn teljes egészében, eddig nem lehetett vetíteni, viszont a Filmtettfeszt alkalmából a Magyar Filmarchívum hiánypótló inzertekkel egészítette ki a filmet. A filmbeli Benedek Máté a Nemere a Hargitán című színdarabját hozta el a kolozsvári színházigazgatónak. Amikor megtudja, hogy rajta kívül több száz forgatókönyvet kap a színház és kis esélye van annak, hogy ezt az igazgató valaha is elolvassa, öngyilkos akar lenni. Utolsó pillanatban menti meg Torday Klára, a híres színésznő. Vagy… mégsem ő? Ezt a kincset egy friss erdélyi nagyjátékfilm követi, mégpedig Jakab-Benke Nándor, Oláh-Badi Levente és Zágoni Bálint Antigonéja. Az önreflexív, kísérleti-improvizációs film az Antigoné-történet adaptálásának nehézségeit mutatja be egy forgatási procedúra mindennapjain keresztül, és olyan kérdéseket feszeget, hogy lehet-e egyáltalán Erdélyben filmet készíteni? Erre a kérdésre mindenki többé-kevésbé választ kaphat, ha 18 órától megtekinti a filmet.

A 20 órától kezdődő filmet talán nem kell senkinek bemutatni. Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascaljáról van szó, mely nemcsak, hogy világkörüli sikereket ér(t) el, hanem Magyarország hivatalos jelölése is egyben az Oscar-díjra, a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A film főhőse Mona Paparu, aki egyedül neveli hároméves kislányát. Egy külföldi utazás miatt a gyermeket a nagynénjénél hagyja, akitől azonban a gyámhatóság elveszi a kislányt. Amikor Mona visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a története – Mona Paparu szemszögéből.

Kép a Bibliotheque Pascal című filmből

A mai tartalmas nap zárófilmjeként Dömötör Tamás Czukor Show című alkotása látható, mely Mónika Show-jellege ellenére nem egy teljesen felhőtlen vígjáték. Egy vidéki férfi egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik, ahol a téma: „Ma rendbe hozom a családomat”. A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet. A film két drámát mutat be egyszerre. Egy szerelmi háromszög szomorú történetét Füst Milán Boldogtalanok című színműve alapján, illetve a „dráma drámáját”, hogy egy családi tragédia hogyan válik árucikké és médiaeseménnyé, ha a kényelmetlen „utó- és mellékhatásoktól” megszabadítják a befogadót. Ehhez érkezik egy nyugat-európai befektető, hiszen a kelet-európai médiapiac csábos befektetés, gazdaságilag mindenképpen. Más meg úgysem számít...

Az viszont nagyon is számít, hogy a fesztivállátogatók ma is jól érezzék magukat, úgyhogy mindenkit továbbra is sok-sok szeretettel várunk a moziterem sötétjébe.

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat