A pénteken lezajlott, Groó Diana által rendezett Vespa című film után a társ-forgatókönyvíró Szabó Ivánnal beszélgettünk, mivel a rendezőnő nem tudott ideutazni a fesztiválra. Ivánt Oláh-Badi Levente és a közönség faggatta ki, így a forgatókönyvről és a forgatásról egyaránt kiderült néhány eddig ismeretlen részlet.
Mit szólsz a filmhez? Mindig érdekelt, hogy a forgatókönyvhöz képest mennyire változik a film?
Ezt a kérdést nem illik feltenni egy írónak. Természetesen változott a film, nem teljesen arról szól, amit én elképzeltem. Ennek különböző okai vannak, részben anyagiak, részben azok az általános okok, ami miatt a világon mindenütt egy írónak a filmje nem teljesen úgy néz ki, ahogy ő elképzelte. Meg nem mindenben azt valósította meg a rendező, amit elgondoltam. Dehát ez egy ilyen dolog. De tetszik a film.
Honnan jött az ihletanyag? Mi ihletett meg?
Most azt kéne mondanom, hogy valamit hallottam vagy olvastam, vagy láttam, de igazából nem. Ennek a történetnek csak a magja volt meg, hogy van egy fiatal roma srác, akinek az lesz a dolga a film során, hogy egy küzdelembe induljon, egy road movie-ba, hogy Budapestre eljusson. Én budapesti vagyok, és az érdekelt, hogy milyen azoknak, akiknek még Budapestre elmenni is egy nagy kaland, milyen a gyereknek ez az út. És ebből indult az egész meseszerű történet, hogy megeszi a gyerek csokoládét, és van valami, amit át kell venni, aztán kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű stb. Aztán így bomlott ki a történet. Nem volt ennek köze ahhoz, hogy ez egy roma fiú. Soha nem indult egy roma filmnek vagy tematikának.
Mennyire jártál utána ennek a világnak? Vagy teljesen a képzelet szüleménye?
Alapvetően ez a képzelet szüleménye. De aztán utána nyilván, ahogy elkezdtünk dolgozni rajta, meg ahogy megtaláltuk a főszereplőt, Tóth Sanyit, úgy a rendezővel lementünk oda, ahonnan ő származik, és ott alaposan körülnéztünk. Arról nem volt szó, hogy mi oda leköltözzünk, és velük éljünk, de mivel ez nem is egy szociográfiai munka alapvetően, ezért ezt nem is tartom fontosnak. Természetesen fontos volt a film első harmadában, amikor otthon van a gyerek, hogy ezt hitelesen tudjuk ábrázolni, de mivel ők nagyon lelkesen részt vettek a filmben, ezért nem kellett túl sokat tennünk, mert ezek az emberek nagyon szeretnek szerepelni és tényleg csak forgatni kellett. Érte némi kritika a filmet Budapesten, szociológusok részéről, hogy nem olyan ruhát viselnek a gyerekek, amit a szegény roma gyerekeknek kéne viselni, tehát ők valahogy toprongyos gyerekeket képzeltek volna el, mert bennük ez a roma kép él. Amit itt láttok, ők úgy néznek, mi semmit nem adtunk rájuk, ami nem az övék. Természetesen, ha valaki roma, az Magyarországon is elég különböző lehet. Ők szentesiek, ez Csongrádban van, ők így élnek.
A szereplők mind ismerősek? Mennyire sikerült őket megismerni? Kicsodák ők?
Nekem nem ismerőseim. Valamennyire sikerült őket megismernem, de ez alapvetően fikció, úgyhogy ez ebből a szempontból nem volt fontos, de lehet, hogy félreértem a kérdést.
Azt akartam kérdezni, hogy a szereplők mind Szentesről vannak?
Igen, a települést Berekhátnak hívják, Szentes mellett van, a szentesi romatelep. Mindenki mindenkinek a rokona, szomszédja, ismerőse, egy kis közösség.
Hamar kiderült, hogy ki lesz közülük a főszereplő?
Igen, ez nagyon hamar kiderült. A rendezőnő minden interjúban elmondja, hogy a castingon Sanyi egyes sorszámmal, elsőnek lépett be az ajtón. Nagyon sok gyereket megnéztek a castingosok, aztán kiderült, hogy Dini mindenkiben ezt a fiút keresi. És akkor visszamentünk hozzá, és megint meggyőzte a fiút, és eldőlt, hogy ő lesz. Jó arcú és jó agyú srác, hamar meggyőzött mindenkit.
Kérdés a közönség soraiból: Nehéz volt-e elérni azt a fajta intimitást a film első felében, amikor a fiút saját közegében látjuk?
Nem volt nehéz, mert mint már említettem, nagyon természetesen viselkednek a kamera előtt. Nekik sokkal idegenebb ez az egész világ, hogy minden héten találkozzanak egy stábbal az utcán. Nekik annyira távoli a filmezés, úgyhogy semmiféle gátlásuk nem volt a kamera előtt. Az improvizációt illetően pedig azt beszéltem a rendezővel, hogy sem én, sem ő nem tudjuk hitelesen megírni a párbeszédeket, amiket egy 12 éves berekháti roma fiú mondana, lehetek bármilyen jó író, ez nem fog sikerülni. Ezért eldöntöttük, hogy a megírt dialógok csak irányok lesznek, meg volt szabva, hogy mi az, aminek el kell hangoznia, de azt próbálják a saját szavaikkal elmondani vagy újramondani. Ez részben sikerült, részben nem. Én azt gondolom, hogy azért sok helyen sajnos nem sikerült. Ez ugyanakkor azt is feltételezi, hogy a helyszínen kell írni, meg nagyon pontosan kell irányítani, hogy mi az, amit ne mondjanak. Attól tartok, erre nem mindig volt kellő idő vagy figyelem, főleg akkor nem, amikor a fiú kilép a saját közegéből, néha azt éreztem, hogy azokat a szövegeket mondja, amiket én írtam, és azok nem mindig hangoznak jól, de néha meg nem azt mondja, néha meg sokkal jobbat írtam, mint amit mond. Ez hol sikerült, hol nem. Úgyhogy ezt így kvázi együtt írtuk, én meg a Sanyi meg a Dini (a film rendezője, Groó Diana – szerk.), tehát, amit hallasz, sok mindenből áll össze. Tehát, részben improvizáció, de abban az értelemben nem, hogy van egy fix történeti íve.
Kérdés a közönség soraiból: Mi volt a forgatás alatt felmerülő legnagyobb nehézség?
A forgatásról én eleve kevésbé tudok beszámolni, mert Magyarországon, különböző okokból nem divat elhívni az írót a forgatásra, ezért én csak részben voltam jelen a forgatáson. Természetesen nagy meglepetés lesz, hogy azt mondom, hogy az anyagi nehézség volt a legnagyobb nehézség, mert ez a film is nagyon kevés pénzből készült. Nagyon ki volt centizve a nyersanyag, egy döntés alapján 16 mm-es filmre forgott. De Sanyival például semmi probléma nem volt. Egyetlen egyszer akadt ki, amikor a megverés jelenetnél meglátta Szabó Simont, akkor beült egy büfékocsiba, és elkezdett sírni, hogy ő onnan nem jön ki. Ő azért egy érdekes karakter, mind a filmben, mind élőben, mert eléggé a határán mozog annak, hogy hol nagyon felnőttes, hol nagyon gyerek. Amikor Simont meglátta, akkor a gyerek jött elő belőle, nehéz volt neki disztingválni aközött, hogy ez csak egy fikció, nem fogja megverni Simon. Ez az eléggé rozoga Opel, amit itt láttok, lerobbant, és a fiút felvevő jelenet azért ilyen trükkös, mert nem lehetett mozgásba hozni az autót. Ilyenek voltak, de nagy egyébként nehézség nem volt.
Kérdés a közönség soraiból: Milyen okokból nem hívják az írót a forgatásra?
Ezek az okok nagyon egyszerűek. Amikor egy író kint van a forgatáson végig, akkor fizetni kell neki a kajáját, meg a szállását, viszont nem egyértelmű, hogy ő mit is csinál ott pontosan. És amikor kint voltam a forgatáson, úgy éreztem, hogy csúnyán néztek rám, hogy én ott csak ülök, de közben viszem a pénzt. Ez az egyik, a másik, hogy Magyarországon még mindig zavar van akörül a rendezők részéről, hogy forgatókönyvíróval kell-e dolgozni, vagy meddig kell. Szóval nem teljesen világos az író szerepe. Az most már egyre elfogadottabb, hogy jót tesz egy filmnek, ha van egy forgatókönyvírója, akinek ez a szakmája. De az még mindig nem világos, hogy meddig terjed az író feladata a filmben. Odáig, hogy átadja az utolsó verziós forgatókönyvet, ott vége van, vagy ott van vége, hogy elmegy a forgatásra vagy a vágószobáig is elkíséri. Nincsenek szabályozva ezek a dolgok, mint ahogyan más sincs ebben a szakmában. Meg a rendezők félnek elhívni az írót, ezt most nem a Dini ellen akarom mondani, azt gondolom, hogy sokszor az alkotói integritásukat féltik.
Kérdés a közönség soraiból: Mennyire az író filmje? Ki hogyan befolyásolta az írás folyamatát és a rendezést?
A rendezést én egyáltalán nem befolyásoltam. Sajátomnak érzem a filmet. Tudni kell még, hogy különböző okok miatt nagyon rövid idő alatt kellett Diával megírnunk a filmet. Régebb kiírtak egy filmes pályázatot, és akkor nagyon gyorsan le kell adni valamit és ebből a „produkálni kell”-ből az ember valamit gyorsan ír, és akkor az a szerencsétlenség éri, hogy pénzt kap, és akkor van egy év megírni a filmet. Ez nagyon stresszes egy év, ami nem tesz jót az írásnak, mert az akkor jó, ha nyugodtan történik. Ebből következően sok nézeteltérésem volt a rendezővel, ezek részben esztétikai természetűek, részben tartalmiak. Ebben az időszakban történtek Magyarországon a romagyilkosságok. Az én véleményem az volt, hogy ezt nem kell bevinni a filmbe, mert nem tudtuk, mi történik, de Dia nem ezt gondolta. Neki más volt a véleménye arról, hogy mennyire kell ezt a filmbe belevinni. Ettől a film vége is jelentősen megváltozott, írás közben is nagy vitáink voltak. Kompromisszumos verzió, amit itt láthatunk a vásznon, ebből a szempontból ambivalens érzéseim vannak, de ha hallom, hogy a Vespát vetítik, akkor azt az én filmemnek érzem.
Mi történik a gyerekkel a film végén? Jó helyen van az iskolában? Hogyan tovább?
Azt nem tudom, hogy ott jó helyen van-e. De azért is érzem magaménak a filmet, mert végül is beteljesíti azt, ami nekem az alapvető célom volt, hogy ez egy felnövés-történet, kora kamaszkorból egy érettebb kamaszkorba, vagy egy majdnem felnőttkorba lépés, nagyon rövid idő alatt, ez egy gyorsított tempójú felnövés. Nagyon sok tapasztalattal és tudással lesz gazdagabb a végére, olyan dolgokat lát, amit a társai nem. Neki mindenképpen hasonló küzdelmekkel, de egy gazdagabb élete lesz. Arra is rájön talán, hogy nem biztos, hogy a régi apja meglesz, új apja sem biztos, hogy lesz, de úgy tűnik, beletörődik ebbe és megtanul önállóan élni, anélkül, hogy kapaszkodna egy apa-képbe.
Kérdés a közönség soraiból: A sokszor dokumentarista forma mennyiben volt prekoncepció?
Ami a forgatókönyvet illeti, ott nem. A forgatókönyvben nem szokás operatőri vagy rendezői formáról értekezni. Ez a forgatókönyv szintjén nem volt eldöntve. A rendezővel beszélgettünk erről, jó ideig úgy nézett ki, hogy ez egy dokumentarista, kézikamerás, dinamikus film lesz. Ez aztán elhalt. De a koncepció nem velem, hanem az operatőrrel volt kidolgozva. Nehéz lenne nekem rekonstruálni, hogy miért alakult ez így.
Kérdés a közönség soraiból: Tudta-e már az elején is, hogy ez lesz a film vége?
Tudtam, illetve, hogy biztosan nem az lesz, hogy megküzdött és aztán a robogóval hazamegy. Tudtam, hogy valami áldozatot kell neki hozni. Mert a Vespa csak egy ürügy, mert jó, ha egy gyerek tudja, hogy nem a materiális dolgok fontosak. Nem a cél, hanem az út a fontos. Tudtam, hogy a Vespával valaminek történnie kell. Ez egy kompromisszumos verzió. Ez én verziómban nem volt ő ilyen brutálisan megverve. Én azt gondoltam, hogy ez egy groteszk jelenet lesz, hogy a Vespa, amiért ő végig hajtott, azt egyszerű módon elveszik tőle ennél a benzinkútnál, és otthon, amikor hazaér, az anyja püfölte volna meg szeretetből és felindultságból. De ez sajnos nincs benne a filmben, úgyhogy így eltolódtak egy kicsit a hangsúlyok, brutálisabb lett ez a vég, mint ahogy én terveztem. Tehát a legkülönbözőbb verziók felmerültek, de happy end soha.
Mi a következő terved?
Két munkám van. Az egyik Pálfi György Toldi c. munkája (Arany János Toldijából), ebből tervezünk egy filmet készíteni, de jelenleg nehéz összeszedni a pénzt, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. A másik Császi Ádám, most végző rendező első nagyjátékfilmje lesz, ami egy kis költégvetésű projekt lesz.
