Budaörsön nagy élet volt! A város október 18. és 21. között már hatodik alkalommal volt helyszíne a színvonalas nemzetközi elsőfilmes animációs fesztiválnak, a Primanimának, ahol nemcsak az animáció szakértő szerelmesei, de gyerekek, egyetemisták és az odatévedt, laikus nézők is jól érezhették magukat. Egy igazán barátságos fesztiválról van szó, ahol az ember nagyon hamar otthon tudja érezni magát. Elképzelhető, hogy esetemben erre az is ráerősíthet, hogy három éve járok a Primanimára, de az is, hogy a fesztiválon szinte minden „szerepkörben” jelen voltak erdélyiek.
Kezdjük is a legelején, a fesztivál megnyitójánál, ahol megnézhettünk egy promófilmet/kisjátékfilmet, ami talán szokatlan lehet egy animációs fesztivál esetében. Ezt Patrovits Tamás, a fesztivál megálmodója és főszervezője, azzal a magyarázta, hogy míg a Filmtett-táborban kap egy kis teret az animáció, addig egyféle „válaszképpen” a film is felbukkanhat az animációs fesztiválon (ezzel evidenssé téve a kapcsolatot az erdélyi filmesekkel). Egy olyan alkotásról van szó, aminek képviselnie kell a fesztivált, de önálló filmként is működik, idén ez az M kapitány című film volt, Püsök Botond rendezésében. Az erdélyi filmes mellé felsorakoznak a többiek: erdélyi látogatók, önkéntesek, workshoprésztvevők, de egyesek még a szervező csapatba is beszivárogtak. És a versenyszekciót se hagyjuk ki, ahova három Filmtett-táboros alkotás is bekerült: Zeleny Ákos Ikarosz, Kántor Zsolt Prométeusz, a cickány és Szucher Ágnes Tudod, mitől félek? című filmje.
No, de nem kell erdélyinek lenni ahhoz, hogy jól érezze itt magát az ember. A fesztivál tágra nyitotta kapuit, rengeteg résztvevő volt jelen a világ különböző pontjairól: Mexikóból, Olasz-, Orosz-, Lengyel- és Németországból, de jöttek ciprusiak, észtek, izraeliek is. A külföldiek egy része meghívottként, másik része pedig workshoprésztvevőként érkezett.
Apropó, workshop: a Primanima alkalmával kettőre is sor került. Az egyik a fesztivál idején zajlott Szabó Zsuzsanna vezetésével, és hat erdélyi diáknak volt lehetősége részt venni rajta, akik a Sapientiáról és a PKE-ről érkeztek. Ezt évről évre megrendezik, azzal az indokkal, hogy itthon nincs magyar nyelvű animációs képzés, így a Primanimán lehetőség nyílik belekóstolni az animációkészítésbe. A másik nemzetközi workshop volt, Péter és Joseph stop-motion világa címmel zajlott (vajon mi inspirálhatta a címet?). Két független animációs filmes, Vácz Péter és Joseph Wallace tartotta, a stop-motion technikára fókuszálva bábanimációkat készítettek. A résztvevők ez esetben már tapasztaltabb animátorok voltak. Ez a program szerencsére megelőzte a fesztivált, mert a résztvevők annyira intenzíven és keményen dolgoztak, hogy másképp nem láttak volna semmit a Primanimából. Az itt elkészült (nagyon minőségi) alkotásokat a fesztivál végén levetítették.
Az idei fesztivál plakátját nézegetve – amin mintha gáztűzhelyen készülnének az ízletes animációk –, ugrott be, hogy: „mi sülhet ki ebből?”. Vagyis mi sülhet ki ebből a sok, pályakezdő, elsőfilmes, diák vagy diplomázó alkotói energiából? Elmondhatom, hogy csupa jó, finomabbnál finomabb, friss, ropogós alkotás, igazán színvonalas film szerepelt a fesztivál versenyszekciójában. S már önmagában jó, hogy létezik egy ilyen „tér”, ahol a fiatal alkotók megmutatkozhatnak. Az animációk jellege, technikái egy nagyon széles skálán mozogtak, volt minden, kezdve stop-motion animációtól (Fiaskó), pixillációs (Anya haja / Mum’s hair), hagyományos, kézzel rajzolt (Oh, anyám! / Oh, mother!), 3D-és (Kerti parti / Garden Party) és számítógépes technikákon át (Csúnya / Ugly), kevert műfajokig/technikákig (Áradás / Sog), s ugyanígy, témaiban is nagyon színes volt a felhozatal.
A legtöbb személyes kedvencem díjazott lett, úgyhogy elégedett kis néző voltam. Renata Gasiorowska Punci (Pussy) című alkotása a női nemi szerv tabujának humoros ledöntögetése miatt kiemelkedő nyerte a legjobb diplomafilm díját. A legjobb diákfilm Paulina Ziolkowska Oh, anyám! című animációja kapta, amit különösen lehetett szeretni a grafikai, koreográfiai és lendületes animációs megoldásai, és az anya-fiú harc/kapcsolat szép vizuális megjelenítése miatt. (Különben elég sok lengyel rövidfilm szerepelt a versenyen, és nem kis sikerekkel, lásd az említett két alkotást.) Közönségdíjas lett egy igazi kedvenc – az ismerőseim körében is ez aratta a legnagyobb sikert –, a Szerda Goddarddal (Wednesday with Goddard), Nicolas Menard filmje. A film egyszerre nagyon egyszerű és nagyon szokatlan, mind témájában, mind technikájában, 2D-animáció egy kicsi 3D-vel keverve (nekünk a figurákról Réber Ferenc illusztrációi jutottak eszünkbe), a történet pedig annyi, hogy a szereplő elindul megkeresni Istent, hogy hihessen benne. Többet nem is mondanék erről, mert nem találna a film egyszerűségéhez.
A fődíjas Áradás (Sog) című filmet Jonatan Schwenk rendezésében, már csak a díjkiosztó után láttam. Nagyon eredeti alkotásról beszélhetünk, ami keveri a stop-motiont a számítógépes animációval, témájában érzékeny, története felkavaró.
Persze voltak olyan filmek is, amelyek nem kaptak díjat, hiába örvendtek nagy népszerűségnek a közönség körében. Ilyen volt a humoros, jól megkoreografált Az asztal (Table), vagy a Kerti parti a fotórealisztikus 3D-s technikájával, vagy akár a Grandpa Walrus furcsa világával ésmegható történetével.
Tekintve a versenyző alkotások sokféleségét nem is meglepő, hogy a háromtagú zsűri – Durst György, Lana Tankosa Nikolic, Mauro Carraro – 16 alkotást díjazott. A fődíjas film mellett a legígéretesebb magyar animációs tehetség, a legjobb első film, diplomafilm, diákfilm kiválasztása volt a feladatuk, emellett minden zsűritagnak saját különdíjasa is volt. A közönség is szavazhatott, volt diákzsűri, és már ötödik alkalommal jelen volt a Primasound zsűri is, akik az alkotások hangi részét értékelték.
Délelőttönként a BABtér (a fesztivál egyik főhelyszíne) megtelt a gyermekközönség zsivajával. A gyerekfilm-vetítések mellett workshop és játszóház is várta a kicsiket, akik természetesen szavazhattak is a kedvenc rövidfilmjükre. A versenyező alkotások mellett a fesztiválon meg lehetett nézni három egészestés animációt (A vörös teknős, A levágott kezű lány, Az életem cukkiniként), továbbá részt lehetett venni két mesterkurzuson, amit a nemzetközi zsűri tagjai tartottak, itt az alkotók saját munkáikkal mutatkoztak be, baráti hangulatban.
Az egész fesztivál nagyon emberi léptékű volt, nem voltak túltelítve a programok, nagyjából mindenre el lehetett jutni (hacsak az ember nem önkéntesként kellett lesse a pillanatot, hogy mikor szabadul el a munkától és jut be valami vetítésre), mégsem lehetett unatkozni: a fesztivál programja feszes volt, a vetítések ritkán késtek. Ez a fesztiválméret kifejezetten előnyös, mert bár szerte a világból érkeznek alkotások és alkotók, de a látogatók száma maximum pár száz, emiatt (főleg estére) nagyon családiasra kopik a társaság, és kap egy intimitást az egész fesztivál. (Most pl. a DzinKalaDzsi-koncert ugrott be, ami ugyancsak jó, családias hangulatban telt – a zenéjüket tekintve nagyon szép, és izgalmas kísérlet arra, hogy különböző kultúrák dalait, hangszereit összehozzák, és egy kicsit, nem véletlenül, a fesztivál analógiája is lehet, ahogyan a világ minden tájáról érkezők megtalálják a közös pontot az együtt-gondolkodásban. Persze azért a közös pont megtalálásán sokat lendítenek az esti összejövetelek is, amik van úgy, hogy ártatlan „nemzetek ízeinek kóstolójával” kezdődnek, majd bolond karaokebuliba csapnak át, aztán reggelig tart a haddelhadd, és akkorra már mindenki beszéli mindenki nyelvén.)
A Primanimán a mennyiség semmiképp nem megy a minőség rovására, a fesztivál csak négy napos, a program nem zsúfolt, és az események két helyszínen zajlanak. A szervezők fontos szempontnak tekintik, hogy baráti közeget/hangulatot alakítsanak ki a fesztiválon, (várható módón) nem profitorientáltak, és nem sajnálják az energiát, hogy egy igazán színvonalas, minőségi programot hozzanak létre. Itt muszáj a designról ejtenem néhány szót, (amit Patrovits Tamás tervez), mert a Primanima igazán ízléses termékeket – pólóket, szatyrokat, tornazsákokat stb. – hoz létre, amiket a fesztiválozók csak úgy elkapkodnak.
Összefoglalva tehát: négy napig remek filmeket lehet nézni, szuper emberekkel lehet találkozni, szakmai kapcsolatokat lehet építgetni, jó sokat inspirálódni, és nagyokat szórakozni. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a Primanimán nemcsak a díjazott filmek a nyertesek, hanem minden egyes jelenlévő azzal, hogy részt vehetett.
