Megnyílt a nevezés a Primanimára Megnyílt a nevezés a Primanimára

Megnyílt a nevezés a Primanimára

Ismét jelentkezik a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, amelyet idén a 12. alkalommal rendeznek meg Budaörsön.

Október 16. és 19. között a világ minden tájáról érkező animációs rövidfilmek költöznek a Jókai Mór Művelődési Ház és a BABtér vetítőtermeibe. A filmek mellett szakmai workshopok és fórumok, kiállítások, design vásár és bulik várják négy napon át a fesztiválozókat.

A fesztivál 12. kiadására már elindult a nevezés. A szervezők várják a fiatal animációsok munkáit, diák-, diploma- és elsőfilmes kategóriákban, valamint a gyerekfilmek, PrimaTeen, vagyis a kamaszoknak szóló filmek versenyébe. A nevezési határidő: július 26.

A fesztivál minden programjával továbbra is kiemelten a fiatal animációsok és filmesek platformja marad. Ezért annak érdekében, hogy a szárnyaikat bontogató alkotók minél több inspiratív animációs mestermunkával találkozzanak, és hogy a filmes generációk közötti párbeszédet elősesegítsék, a Primanimán idén is lesz Masters program. A kategóriába olyan rendezők rövidjeit várja az előzsűri, akik már túl vannak a szakmai debütáláson, és már több animációs filmet tudhatnak maguk mögött. A kategória nevezési határideje július 6.

A Primanima tavaly új versenyprogramot vezetett be Sziluettek néven. Az éjszakai vetítéseken szokatlan, kísérletező, új szemléleteket bemutató animációs alkotásokat lehetett megtekinteni több tematikus szekcióban. Ez a kategória nem része a főversenynek, a Sziluettek rövidfilmjeit a közönség díjazza.

A fesztivál szabályzata itt olvasható, a rendezők pedig a Filmfreewayen vagy a fesztivál honlapján keresztül nevezhetnek.

(a fesztivál közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Társ

    Színes romantikus, sci-fi, thriller, 97 perc, 2025

    Rendező: Drew Hancock

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?