Lengyel film kapta a 11. Primanima fődíját Lengyel film kapta a 11. Primanima fődíját

Lengyel film kapta a 11. Primanima fődíját

Véget ért a 11. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, amelyet október 11. és 14. között rendeztek meg Budaörsön. Idén 25 díjat osztottak ki, a filmeket számos különdíjjal jutalmazták a zsűrik. Bemutatkozott a Sziluettek versenyprogram, és idén másodszor átadták az animációs szakmai munkásságot elismerő My Beloved Animation díjat.

A 11. Primanimán közel 200 filmet láthatott a közönség, melyről nemcsak a szakmai zsűrik, hanem a közönség is szavazhatott. A háromtagú nemzetközi zsűri Alexander Gratzer osztrák animációs filmrendező, Láng Orsolya író-költő-illusztrátor és animációs filmrendező, valamint Joseph Wallace brit stop-motion animációs alkotó, akik a Primanima Nagydíját a lengyel Sara Szymanska Premier est (Opening Night) című kisfilmjének adták. A zsűri kiemelte a Lódzi Filmiskola animációs mesterszakán készített, illusztratív karaktereket ábrázoló, érzelemdús film bátor megoldásait az emberi kapcsolatok nüanszainak megragadására.

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pál-díjat a MOME-n diplomázott Buda Flóra Anna nyerte a 27 című filmjével, amely elnyerte a cannes-i filmfesztivál Aranypálma díját. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat a szintén a MOME animációszakán végzett Hegyi Olivér A szív kertje című rövidfilmje kapta történetvezetése és festői látványvilágának fókuszáltsága, illetve fanyar humora miatt.

A legjobb elsőfilm a finn Heta Jäälinoja Nun or Never! című animációja lett, melyet a zsűri a levegős, derűs animáció mögött rejlő mély spirituális küzdelem miatt szeretett, ami egy olyan individuum belső utazását jeleníti meg, aki teljes mértékben alárendelte magát egy közösség szolgálatának. A legjobb diplomafilm a MOME animációszakán végzett Mira Zénó Fox Tossing című diplomafilmje lett, amelyet brutális, megragadó és magabiztos történetmesélése miatt díjazott a zsűri. A legjobb diákfilm a Trinidad Plass Caussade, Titouan Tillier, Isaac Wenzek trió Emberi erőforrások (Human Resources) című bizarr, váratlan alkotása lett csodálatosan természetes párbeszédei és megfigyelő humora miatt. 

A tavaly indított Mesterek versenyprogram ezúttal is a tapasztalt animációs alkotókra fókuszált. A versenyprogram zsűrije – Kiss Melinda, a METU Animáció és Média Design Tanszékének vezetője, Visky Ábel dokumentumfilm rendező és Theodorus Kakoullis ciprusi grafikusművész – a kategória fődíját a lengyel-magyar Ducki Tomek Disc+ Dog filmjének adta, mely egyszerű és játékos módon közvetít egy erős és összetett üzenetet, eredeti dramaturgiai, vizuális és hangi megoldásokat alkalmazva. Idén két különdíjat osztott ki a zsűri a legjobb történetért: az észt Kaspar Jancis Antipolis című filmjének, és az orosz Anastasiia Zhakulina Ragyogó lelkek (Bright Souls) című animációjának.

A háromtagú gyerekfilmes zsűri tagjai – Molnár Jacqueline illusztrátor és animációs filmrendező, Kele Fodor Ákos intermediális író, a Tea Kiadó főszerkesztője, valamint Maksai Kinga magyar- és média tanár, író – a PrimaTeen és a Gyerekfilmek versenyprogramban osztott díjakat. A kamasz korosztálynak szóló PrimaTeen versenyben az iráni Yegane Moghaddam Az egyenruha (Our Uniform) című filmje nyert kreativitása, kísérletező kedve és frissessége magával ragadó jellege miatt. A gyerekeknek szóló versenyben a francia szerzőpáros, Anne-Sophie Gousset és Clément Céard Nővérnek lenni (To be Sisters) című alkotása nyert, a zsűri indoklása szerint redukált formai eszköztárral is képesek kihasználni az animációban rejlő lehetőségeket az összetett látványok, a történetvezetés és a mozgás terén egyaránt.

A PrimaSound zsűri tagjai – Zolnai Eliza, Pongor András, Balogh Péter, Kerekes Gábor és Nemes László hangdizájnerek – idén a PrimaSound díj mellett egy különdíjjal is értékeltek egy alkotást. A PrimaSound nyerteseként a Nun or Never! című animációt választották. A Jani Lehto által készített hangdizájnt a hangok finom és esztétikus kidolgozottsága, a zörejek és zenei hangok tökéletes kompozíciója és nagy dinamika tartományban való használata jellemzi. A zsűri különdíjat adott a francia-kolumbiai gyártásban készült Carla Melo Gampert A szajha (La perra) című alkotásának, amelyet a nagyon erős, sűrű hangi atmoszféra és jól használt asszociatív hangok miatt díjazott.

A gyerekekből álló PrimaKids zsűri idén Julia Ocker Macska (Cat) című animációját válaszotta. Azért díjazták, mert úgy szól a gyerekekhez, hogy közben minden korosztály számára élvezhető. A képi világa egyszerű, mégis érzékenyen mutatja be a macska és az egerek közötti kapcsolatot, párbeszéd nélkül is jól megjeleníti az állatok félelmeit és érzéseit.

A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat Lovrity Anna Katalin Rozi és Zafír sorozatának A rózsaszín fű című epizódja kapta. A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm a közönségszavazatok alapján a német Christian Kaufmann Városháza tér (Town Hall Square) című alkotása lett, a legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm pedig João Gonzalez Jegesek című animációja. A már többször említett Heta Jäälinoja Nun or Never! című rövidfilmje kapta a rendhagyó PrimAlter zsűri díját is, amelyről idén Ferecskó Alexandra közművelődési szakember, Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes, pszichológus, valamint Kökendy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola tanára és iskolaképviselője döntöttek.

Idén új versenyprogramot szerepeltetett a Primanima. A Sziluettek versenyprogram kísérleti, provokatív és megosztó, felforgató és rendhagyó animációs rövidfilmeket sorakoztatott fel. A program hat különböző tematikus szekciói közül a legnépszerűbb film díját a közönségszavazatok alapján a cseh Daria Kashcheeva Electra című filmje kapta. A fesztivál szervezőcsapata is szavazott a versenyprogramban a kedvenc filmjeire, így kapta meg a koreai Chaerin Im Én egy ló vagyok (I Am a Horse) című alkotása a Backstage-díjat.

Idén másodszor osztották ki a My Beloved Animation díjat, amellyel a fesztivál szervezői az animációsfilm-kultúráért végzett áldozatos tevékenységet szeretnék kiemelni. Az elismerést idén Osváth Gábor filmproducer kapta, aki 2012-ben alapította a Filmfabriq nevű filmgyártó céget Ócsai Dorottyával, majd 2014-ben Szimler Bálint rendezővel és Rév Marcell operatőrrel a Boddah-t. Számos nemzetközileg is sikeres filmnek volt a producere az elmúlt években.

A Primanima hatodik nemzetközi workshopjának résztvevői a ciprusi Jórgosz Tsangaris és Patrovits Tamás vezetésével kollázsanimációs videoinstallációt készítettek, amelyet a budaörsi Majorban lehetett megtekinteni a fesztivál ideje alatt. A workshop a Countryside Animafest Cyprus együttműködésével született meg, ahol már augusztusban elkezdték a közös munkát a résztvevők. A fesztivál 4. alkalommal rendezett a Dot&Line-nal közös kritikaíró workshopot Kránicz Bence filmkritikus vezetésével, a résztvevők írásait a portál közli. Idén másodszor rendezték meg a mesterkurzusokat és fórumokat magába foglaló kétnapos Primanima Academyt.

A 11. Primanimán ismét kiemelkedő volt a látogatók száma, számos teltházas vetítést tartottak, és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról. A Jókai Mór Művelődési Ház mellett a Major, valamint a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak.

(a fesztivál közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat