Gyerekkoromban elalvás előtt édesanyám vagy nagymamám mindig mesét mondott nekem. A mesék és hasonlóképpen a mítoszok minden emberi kultúrában jelen vannak, voltak és valószínűleg jelen is lesznek, legyen az magyar, román vagy egy ausztráliai primitív törzs kultúrája. Kiszínezik az életünket, és reményt adnak, hogy mint a hősök, mi is úrrá tudjunk lenni a káoszon, a sötétségen és a próbákon, amelyekkel nap mint nap meg kell birkóznunk.
A Star Wars meséje mítosz. Nem (csak) írásos formában elérhető, nem (csak) szájról szájra terjedő, hanem filmformába öntött mitikus elbeszélés. Lucas egy mesét írt, amely egyetemes, mindenki számára érthető és elérhető, ősi mitikus „nyelven" szólal meg, ugyanakkor a jelenkor problémáira is reflektál, mindenekelőtt a gép és az ember kapcsolatára (kapcsolat Goethe Faustjával). Így aztán még inkább megérint bennünket. A meséből hamar kultusz lett, és a reklámszakembereknek hála, star warsos pólóban, star wars-os sült krumplival a kezünkben állhattunk sorban a mozik jegypénztáránál.
A legtöbb magyar kritikus annak idején, 2002 májusában a Star Wars II-ről írt kritikáját így kezdte: „fölcsendül a 20th Century Fox jól ismert fanfárja, majd föltűnik a felirat: Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban..." No, ezt nevezem én egységes látásmódnak, ami nagy hiba az ember alkotó fiánál. Azóta eltelt három év, és itt az új Csillagok háborúja-epizód, nekem pedig abban a szerencsében volt részem, hogy a hazai premiert megelőzően láthattam a filmet, így nem olvashattam a kollégák véleményét, tehát az én látásmódom eleve nem egyezhet meg az övékével. A viccet félretéve, ne gondolja senki, hogy egyszerű a dolgom, hisz a Star Wars legújabb, és egyben – legalábbis a hírek szerint – legutolsó epizódjáról van szó; amúgy meg a „Csillagok háborújávál tűnt fel az emberi szubkulturalitás jelensége, hogy teljesen képesek vagyunk elmerülni egy film világában, azt látjuk, sőt újra megnézzük, mindent tudni akarunk róla, és ezt a szenvedélyünket megosztjuk másokkal..." – mondja Patricia Hanson, az American Film Institute filmtörténésze. (Megjelent: Csillagok és árnyak – A hollywoodi filmipar katasztrofális sikerei. Filmvilág, 1999/8.)
A kezdő képsorokban a Galaktikus Köztársaság klónserege és a Független Rendszerek Konföderációjának a robotflottája közötti, az urbanizált bolygó, a Coruscant feletti összecsapásának lehetünk szemtanúi. A kamera két gyors mozgású, apró űrhajóra koncentrál, amelyben Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker vág keresztül az ütközeten, hogy eljussanak céljukig. Az egyik leglátványosabb jelenetben egy háromszögletű Jedi cirkáló látható, amelyet halálos ölelésébe zár egy csatahajó, s két előrenyúló karjával rögzíti a hajót. Megtudjuk, hogy Palpatine Dooku fogságába került, de a jedivé érett hős, Anakinnek hála kiszabadul. A jedik a szeparatisták tisztogatására indulnak, legfőképp Grievous tábornokot szeretnék kiiktatni. Anakin Palpatine személyes testőre lesz.
A film nézése közben természetesen gyakran van déjá vu érzésünk, hiszen sok jelenet lehet ismerős más filmekből, de ezt feledteti, vagy ha nem, némiképp korrigálja az Anakin és Obi-Wan közötti végső összecsapás, mely minden eddigit felülmúl. A filmtörténet leghosszabb, 12 perces csörtéjére kell számítanunk, melyben a tanítvány egy gyengébb pillanatában lávafolyamba pottyan, de Sidious kimenti a súlyosan összeégett Anakint a lávabolygóról, bionikus overállal stabilizálja életfunkcióit, és nekifog a galaxis leigázásának.
A zenéről annyit, hogy John Williams az eddigieknél bátrabban használja a korábbi Star Wars-filmek témáit, néha kicsit el is játszadozik velük, megteremtve ezzel is a kapcsolatot a régi és új epizódok között. Összegzésként: érdekes történet, elsőrangú cselekményvezetés, jó szereplők, és ami a legfontosabb, lenyűgöző látványvilág. S hogy kiknek ajánlom ezt a space fantasyt? Minden olyan embernek, aki egy kicsit is szeret moziba járni, attól függetlenül, hogy utálja vagy az egekig magasztalja a Star Warst. Aki nem ezt teszi, óriási filmélménytől fosztja meg magát.
