A forgatások általában nem az eredeti tervek szerint haladtak: változott a snittlista, csúszások voltak, és így alkalmazkodni kellett. Bár a tábor egy fajta modellezése az „éles helyzetben” történő filmkészítésnek, itt egy valami mindenképp más: nincs anyagi vonzata a csúszásnak.
A 9. Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, ahogyan az eddigiekben is, Durst György, a tábor fő szervezője volt a producer-gyártásvezető csoport irányítója, asszisztense pedig a néhány éve már gyártásvezetőként dolgozó Boros Melinda. A résztvevők kiválasztása a leadott életrajzok alapján történt, és fontos volt, hogy valami gyakorlattal rendelkezzenek, valamint hogy olyanok is jöjjenek, akik eddig még nem voltak a táborban (a tagok között volt olyan, aki korábban színészként vagy rendezőként vett részt).
A csoporttagok számára lényeges, hogy egyfelől részt vegyenek egy film megszületésében, létrehozásában, illetve, hogy kihívásokkal szembesüljenek. A tábor jó terep arra is, hogy új embereket ismerjenek meg, akár barátságokat kössenek, illetve, hogy esetleges későbbi szakmai-, munkakapcsolatokat szerezzenek, azaz tovább menjenek azon a vonalon, amibe itt belekóstoltak. Volt olyan résztvevő, aki azért is jelentkezett, mert a gyártásvezető feladataiból adódóan nincs „beszorítva” sehova, állandóan mozognia kell, és végig tudja követni a filmkészítés különböző fázisait, más pedig azért jött, hogy nem mellesleg, jobban megismerje a környéket. Bár a csoport neve producer-gyártásvezető, a tevékenységük az utóbbira korlátozódik, hiszen a tábornak van egy költségvetése, a filmek abból készülnek, a csoportnak nem a pénzt kell összeszednie, hanem a gyártási folyamatot kell levezényelnie.
Mielőtt elkezdődött volna a csoport gyakorlati tevékenysége, Durst György az MMKA költségvetési tervét vette át részletesen a csoporttagokkal, hogy lássák, miként is kell összerakni egy nagyjátékfilm költségvetését. Ezen kívül még „elmélet” gyanánt megnéztek néhány filmet gyártási-finanszírozási szempontból is, majd kezdődhetett a filmek gyártása. Minden egyes résztvevőre egy film jutott. A tábori körülmények között a gyártásvezetőnek persze kiterjedtebb a feladatköre, mint valójában: beletartozik a sminkelés, szállítás, kávéfőzés. Ez az, amin a tagok mindenképp változtatnának: a technikai felszereltségen, a jobb díszlet- és jelmezellátáson. Az ilyen igények miatt az udvarhelyi színház segítségét lehetne kérni, és gyakran egyéb szívességeket a panzió tulajdonosaitól és más helybeliektől. Márpedig helyszínekre és kellékekre gyakran volt szükség, különösen nehéz volt beszerezni például az egyik filmhez a puskát, valamint a panzióban játszódó horrorfilmhez a jelmezeket. Mindez jelentett ugyan némi bonyodalmat, de egyúttal meg is mozgatta az emberek kreativitását, rá kellett jönniük, hogy a kevésből hogyan lehet gazdálkodni – az idei filmek (főként azok brutális volta) miatt nagy szükség volt erre a képességre.
Hogy azért a széles skálán mozgó gyártói feladatoktól kicsit visszatérjünk a fő tevékenységre: a gyártásvezetők a rendezővel közösen átnézik a forgatókönyvet és a technikai forgatókönyvet, megírják a diszpót (napi munkaterv). Az ő feladatuk a helyszínek és a színészek összehangolása, az időpontok betartásának felügyelése, a rendező figyelmeztetése a késésekre. A forgatások általában nem az eredeti tervek szerint haladtak: változott a snittlista, csúszások voltak, és így alkalmazkodni kellett. Bár a tábor egy fajta modellezése az „éles helyzetben” történő filmkészítésnek, itt nincs anyagi vonzata a csúszásnak.
És végül egy rövid összefoglalása azoknak a kulcstulajdonságoknak, amelyekre minden bizonnyal szükségük lesz gyártásvezetőként: higgadtság, türelem, jó problémamegoldó- és kommunikációs készség, kreativitás. Valamint a címben utalt tanulság, amit a gyártáscsoport egyik résztvevője így fogalmazott meg: „Nincs megoldhatatlan helyzet, maximum te nem tudod megoldani”.