Miskolczi Péterrel, az Eurofilm Stúdió producerével a filmtörvény szükségességéről és a törvényalkotás módjáról, a Magyar Mozgókép Közalapítvány jövőjéről, a finanszírozás mikéntjéről, a pénzelosztás kritériumairól és a különböző alapokról beszélgettünk.

A filmtörvény léte – pontosabban nemléte – immár tíz éve okoz gondot a magyar filmes szakmának. Miért van szükség egy filmtörvényre és mit is szabályozna ez a törvény?

Az európai filmkészítés nagymértékben eltér az amerikaitól, az ázsiaitól és más országok filmgyártásától, ahol egyszerűen a piac szabályozza a filmgyártást, és így tulajdonképpen semmiféle törvényi szabályozásra nincs szükség. Az említett országokban a filmgyártás nem rendelkezik nincs állami támogatással, míg Európán belül épp az állami tőke szolgáltatja a hajtóerőt. Az Egyesült Államokban például inkább a cenzúra, az elkészült filmek besorolása a fontos. Szigorúan szabályozzák, hogy milyen minősítést kapjon egy film, és ez a minősítés meghatározza, hogy milyen szabályok szerint terjeszthető. Ez megint piaci érdek. A producerek nagyon is ügyelnek, hogy a számukra legkedvezőbb besorolásba kerüljön a filmjük, hiszen akkor „teríthető” a legjobban a piacon, és akkor termelhető ki a legnagyobb profit.

Ettől lényegesen eltér az európai film. Nálunk az állami támogatás szándékoltan és bevallottan a filmgyártási és forgalmazói oldal fő mozgatórugója. Egy piaci adottság létezik a világ legtöbb országában: az amerikai filmek túlkínálata, a nemzeti filmek és a szűkebb környezet filmjeinek a versenye. Az Európai Unió folyamatos bővülése szükségessé teszi, hogy ez a terület is nagyjából egységes szabályozást kapjon. A csatlakozási tárgyalások egyik fejezete az audiovizuális fejezet, ami elsősorban a televíziót és a hozzá kapcsolódó részeket érintette. A régebbi uniós tagországokban szinte kivétel nélkül van filmtörvény. A magyar filmtörvény átlátható, garantálható, kiszámítható alkotói, gyártási feltételeket kíván teremteni, ami kiterjed az ötlet születésétől a nézőhöz való eljutásig. Rendkívül fontos, hogy a törvény elemei átfogják a teljes területet, hiszen az csak így harmonizálhat a legtöbb európai országban létező gyakorlattal.

Hogyan készül a filmtörvény?

A törvényalkotási folyamatban a következők vesznek részt: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, mint a terület gazdája; az Igazságügyi Minisztérium a normaszöveg véleményezőjeként és a Pénzügyminisztérium, mint az állami költségvetés kezelője.

Az egészet azonban a filmszakma mozgatja a Filmszakmai Kerekasztalon keresztül. A Filmszakmai Kerekasztal átfogja a Magyarországon működő érdekképviseleti szervezeteket, kezdve a Filmművész Szövetségtől a Rendezői Céhen át a két produceri szövetségig, a forgalmazók, a terjesztők, a videó-kiadók egyesületéig és a különböző filmes műfajok képviselői (dokumentum, kísérleti filmek, fiatal filmesek, a kisjátékfilmet képviselők stb.) is jelen vannak. A munka lényegében jó egy éve folyik. Az első lépés az volt, hogy egyáltalán életre kellett hívni a Kerekasztalt. A Kerekasztal aztán kidolgozott egy koncepciót. A koncepció bemutatta azokat az elemeket, amelyektől a filmes terület működőképes. Válaszul a kormányzat elindította a törvényalkotói folyamatot. Holnap (szeptember 11-én – szerk. megj.) a Kerekasztal kézhez kapja a törvényszöveg első változatát, és elkezdődik a szöveg véleményezése. Ezután következnek a szakmán belüli konzultációk, majd egyeztetések kezdődnek az NKÖM-mel (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma), az Igazságügyi- és a Pénzügy-minisztériummal. Amikor ez lezárul, akkor az NKÖM a kormány elé terjeszti ezt a verziót, majd a parlament fogadja el. Szeretnénk, hogy ez jövő év elejétől életbe lépjen, és erre van remény, ha sikerül elég gyorsan dolgozni.

A törvény koncepciójában továbbra is a Magyar Mozgókép Közalapítvány lenne a fő pénzosztó. Ez azonban jelentős struktúraváltozást feltételez az MMKA-n belül. Milyen lesz a jövő közalapítványa?

E kérdés kapcsán mindig csak addig jutottunk el, hogy a Közalapítványban bizonyos reformokat kell meghozni, azonban ez ennél sokkal árnyaltabb és bonyolultabb. Az elmúlt tíz évben a Közalapítvány szerepének a megítélése nem volt egységes (a szakma egy része elfogadta és jónak tartotta, más része – amelyben a szereplők sokszor cserélődtek – pedig folyamatosan támadta). Ebből a helyzetből azonban nagyon nehéz a továbblépést megfogalmazni. Szükséges, hogy a Közalapítvány a megnövekedett állami támogatást tudja kezelni, legyenek megfelelő döntési szervei, mechanizmusai, szakkollégiumai. Tehát több megoldandó kérdés van. Egy részükre azt lehet mondani, hogy a munka mikéntje úgy kell, hogy továbbmenjen, mint ahogy eddig ment. Itt van egy támogatási összeg, ami nagyságrendekkel növekszik, és reméljük, hogy utána értékkövető lesz és fejlődő – ezt már ugyanaz az apparátus nem tudja kezelni...

Konkretizáljuk egy kicsit ezeket a számokat. Eddig 1,1 milliárd volt, most 4.

Van az elsőfilmes alap, az 200 millió, van a Belügyminisztériumon keresztül juttatott 500 milliós mozialap, amely az MMKA 4 milliárdjával, a Történelmi Filmalapítványnak, valamint a Filmarchívumnak címzett pénzekkel együtt durván 5 milliárdra rúg. A miniszterelnök által az idéni Filmszemlén ismertetett számsor szerint 2004-ben a támogatás 6,5 milliárdra emelkedik, 2005-ben 8, majd 2006-ban 10 milliárd lesz. Ezt a törvénytervezet is rögzíti. A 2006-os 10 milliárd lesz a bázisév. Ennek az összegnek az értékállandóságát kell garantálni .

Helyezzük el ezeket a számokat a kulturális szférában. Durst György szerint az Operaház egymaga 5 milliárd forintból gazdálkodik. Hogyan születtek ezek a számok?

Tudtommal 6 milliárdból, de mindegy, nem is ez a lényeg. Úgy számoltunk, hogy műfajonként mi az a darabszám, amire az alkotói oldalon szellemi kapacitás van, a befogadói oldalon pedig remélhetőleg egy kívánatos elvárás. Csak a főbb számokat mondanám: azt mondtuk, hogy játékfilmből cirka évi 25 darab. Ez az a darabszám, amikor megvan a kellő szórás, amikor érvényesülhet egy műfaji sokrétűség, azon kívül egy olyan gazdagság, amiben esélye van az igazán nagy filmek megszületésének is. Megállapítható egy költségvetési skála is, az átlag valahol 250 millió körül van. Természetesen a számok még 10 milliárd fölé is mentek, ezeket most nem érjük el, de ezzel együtt nagyon nagy az előrelépés.

A másik terület, ami lényegében most nem létezik, és 15-20 évvel ezelőtt egy hajtóerő volt, az a televíziós filmek kategóriája. Véleményünk szerint fontos lenne, ha hetente egy új magyar tévéfilmet be lehetne mutatni a képernyőn. Úgy gondoljuk, hogy ez egyáltalán nem túlzás, hiszen egy ilyen gazdag kultúrájú országban, a népesség számához viszonyított sok köztelevízióval, ez lenne kívánatos a nemzeti kulturális sokszínűség megjelenítése végett. Itt a „magyar nemzet” széles értelemben értendő: az etnikumok, a tájegységek, a határon túliak. Ugyanis a filmtörvény-koncepció a határon túliakra is gondol. Ez markánsan megjelenik például a terjesztési koncepcióban, ahol direkt támogatásokat helyez kilátásba határon túli moziknak, iskoláknak, könyvtáraknak, DVD lejátszókat, lemezeket próbál eljuttatni, kinti forgalmazási támogatásokat tűz ki célul maga elé. Véleményem szerint nem más kulturális ágazatokhoz kell hozzámérni magunkat, hanem ahhoz, amit a filmszakma magából ki tud termelni, és amit szeretne a magyar közönséghez eljuttatni. Műfajonként darabszámokat és átlag költségvetéseket számoltunk, és úgy jött ki az a teljes megcélzott összeg, amit igyekszünk majd több lépcsőben elérni.

Hogyan alakul majd a jövőben a pályázatok támogatása? Mire helyeződik inkább a hangsúly: a normatív vagy a szelektív támogatásra?

A támogatási formák úgy néznének ki a jövőben, hogy maradna a szelektív támogatás, ahol a szakkollégiumok választják ki a támogatandó terveket. A másik nagy kategória a normatív támogatás. Normatív alapon lehet mérni például a nézőszámot. Van egy olyan törekvés, hogy a nagy nézőszámot elért filmek alkotói – a rendező és a producer – a következő filmjükhöz automatikusan kapjanak egy induló összeget. Ez maga egy kvázi normatív támogatási forma. Más elképzelések szerint a kiugró fesztiválsikereket elért filmek alkotói a következő filmjükhöz szintén automatikusan kapnának egy induló összeget. Ennek a csírája jelent meg az idén, az úgynevezett látogatottsági pályázat, ami annyiban tért el, hogy előrevetítve, megcélzott nézőszámokhoz adott támogatásokat, előre. Az elsőfilmes-alapot is úgy képzeli el a Kerekasztal, hogy három filmig csökkenő mértékben fix támogatást kapjanak az alkotók például 50, 30, 20 százalékban, az átlag vagy a saját költségvetésből. A támogatási formák gazdagodása is indokolja az Alapítványon belüli reformokat. Tulajdonképpen a filmtörvény egészének a végigvitele és az abból való visszacsatlakoztatás fogja majd kialakítani, hogy az Alapítvány hogyan és milyen támogatásokat biztosít majd a szakma számára.