Kocsis Ági újra forgatott. A Friss levegővel a kortárs magyar film palettájára új színt hozó fiatal rendezőnő ismét sorsokat követ, lelket rajzol. De messze még, hogy lássuk az egészet: a Pál Adrienn a 2010-es szemlén kerül moziba. Addig egy kis kóstoló: a 40 naposra tervezett forgatás közepén 3 helyszínen jártam, s figyeltem hogy rajzolódik a film. Embertől emberig.
Tessék!
Ha ez a szó elhagyja James (György János, a rendezőasszisztens) száját, akkor azért már körvonalazódik a jelentet… Ha csapó is van a kamera előtt, akkor már a jelenet forgatásának vége is elérhetőbb közelségbe kerül. Ugyan, hol van az még… De minden a diszpóval kezdődött (Jamesszel még találkozunk). Ez a részletes táblázat mindent elmond a forgatási napról, nélkülözhetetlen a munkához, a betolakodónak meg ahhoz, hogy képben legyen. Kiderül a pontos helyszín, az időpont, a bámész odamegy időre, és persze semmi nem úgy van, ahogy elképzelte.
Szóval kaptam egy ilyet Orsitól. Bánki Orsi a gyártásvezető, a forgatás motorja. Szervez, irányít, kézben tartja a szálakat: tud mindenről. El is mond minden hasznos információt a filmről. A Pál Adrienn négy ország koprodukciójában készül, magyar, osztrák, francia és holland kezek munkája: a képpel Bécsben, a hanggal pedig Amszterdamban folynak majd az utómunkák. A magyar és a nemzetközi premiert is a 2010-es szemlére időzítik. A forgatás költségvetése jóval nagyobb a minimál-pénzből létrejött Friss levegő kereténél, és ez a produkció megkapta az MMK-tól is a maximálisan odaítélhető támogatást. A statisztáktól függetlenül nagyjából 50 ember mozog egy forgatási napon, de három jelenetben 100 fős statisztéria is dolgozik. Apropó, statiszták: szakadjunk is el a száraz adatoktól…
A forgatás. Találkozás a rendezővel. Kocsis Ági körbevezet a helyszínen, végigkalauzol a stábon, aztán a dolgára siet. Az első helyszín egy árkádos üzletsor a Blahán: Piroska (Gábor Éva), a főszereplő sétál, majd megáll egy kirakat előtt, és nézi az ott kiállított érettségi tablót. Úgy 20 másodperc, tizenkét „hivatásos” járókelő, és a gyorsan változó árnyékok. Az első próbák után kiderül: az utca emberéből kevés az egytucat, lassan kezdenek beszivárogni a ráérő stábtagok a képbe, Ági engem is megkérdez, lenne-e kedvem beállni, s ha elsőre vonakodom is, csak meggyőznek… aztán testközelből gyűjtöm a tapasztalatot. „Tessék!” Majd séta, „Ennyi!” és „Kezdőjelbe!” A „rakoncátlan” statisztéria beigazítása jónéhány próba után összeáll, s mikor már senki nem lóg ki a képből, a séta üteme is megfelelő, és az oszlopsor árnyékai is látszanak, mehet a felvétel. Persze a nap is neveletlen, minduntalan a felhők mögé bújik, ha nem kellene. Majd az operatőr (Fillenz Ádám) is eltűnik egy percre, az árnyékok és a helyzet élesedik, s már Ági ül a kamera mögé, hogy ha kell, megcsinálja, mert vészesen közeledik a nap a szemközti épületsor teteje felé. De Ádám visszaér, tökéletesen időben, és megörökíttetik az árnyrajz a sétáló tömegen.
Aztán pakolás. Az ebédszünettel egybekötve gyorsan megy, s a stáb a következő helyszínre vonul. Két statiszta hölggyel utazom, akik pillanatok alatt kiderítik, hogy van közös ismerősük, de azt nem nagyon tudják, hogy miről is szól a film, amiben fel-feltűnnek majd egy-egy pillanatra. De inkább a hétköznapi dolgokról csevegnek tovább, a filmet pedig megnézik majd a moziban.
Apropó, a sztori. Piroska túlsúlyos ápolónő, aki már-már belefásult a kórház elfekvő osztályának mindennapjaiba. Merthogy ott dolgozik, ahol a halál mindennapos vendég. Egy nap egy új beteg neve rég elfelejtett emlékeket ébreszt, s Piroska kutatásba kezd, az emlékek nyomán sorsokat követ, s ezzel egy utazás veszi kezdetét – lélektől lélekig… Indul a mentális road-movie.
De vissza a másik utazáshoz: a HÉV – forgatás megint. Igen, ez már sokkal izgalmasabb helyszín. Utazós tíz másodperc egy egész HÉV-szerelvénnyel, ami csak és kizárólag a rendező utasítására mozog: a kért sebességgel, a kért irányba, a kért pontig. Na meg néha várakozik a szembe jövő, menetrend szerinti járatok elhaladására. De akkoris. Az indulás előtti néhány percet kihasználva a főszereplővel váltok néhány szót. Gábor Éva rádiós műsorvezető, teljesen véletlenül csöppent a forgatásba, nincs színészi múltja. Fáradt, hiszen jóval nehezebb feladat ez, mint azt előtte gondolta, és neki nem csak a 40 napos forgatást kell végigdolgoznia, hanem előtte már 3 hónapon át próbált a többi szereplővel is. Mellesleg éppen beteg, de ez a munkáján nem látszik, csak azt látom, hogy két próba közt köhög, aztán mondja is, hogy megfázott. Mégis dolgozik keményen, és mosolyog, a szünetekben vidáman cseveg a stábtagokkal, a sminkkocsi ajtajából nevetve integet. Lelkes, mint mindannyian a stábban: jó a csapat, jó a hangulat. Orsitól tudom, hogy Éva minden egyes jelenetben szerepel, és azt is ő mondta, hogy amatőrtől még ilyen profizmust nem látott.
De fel kell szállni a HÉV-re, mert kifut a szerelvény… A kép és a hang külön kocsiban készül: az előbbi – Piroska ül az ablaknál és meggyes sütit eszik; az utóbbi – fémkerekek csikorgása, zakatolás, rázkódás. Lassan kúszik le a nap a túloldalon, a kamera mögött, Piroska felett meg fénycsöveket állítanak, a szemben ülő statisztát pedig Ági instruálja, hogy milyen is a kívánt pillantás. Majd elérjük a kellő sebességet, a kiválasztott épületeket a háttérben, mehet a felvétel. Odafelé is, visszafelé is, s közben szépen lement a nap, elértük a demerungot: a kamera mögött színes felhők, pirosban úszó horizont, és a felvételnek már vége. De az egész napos munka után töretlen a kedv, a poén bármikor jól esik:
Ági: – Nem pakolunk át? Felvehetnénk ezzel a háttérrel is.
Ádám: – Á, már nincs idő – mondja kaján vigyorral.
Ági: – Ugyan már, még belefér – nevet.
Ádám: – Ááá.
Ági: – Naaaa!
Ádám mosolyog, aztán még félkomolyan hozzáteszi: – Arról lehet megismerni egy forgatást, hogy a kamera rossz irányba néz: a szép mindig a másik oldalon van…
Közben már pakolás megint, aznap utoljára. A HÉV-vezető is átér a túloldalról, indulhat vissza a szerelvény a végállomásra. Amint nyitja a vezetőfülke ajtaját, James egyből lecsap rá: – Bemehetek? Persze. Vezethetem? Nem. (Határozottan, megdönthetetlenül. Nem volt gyereknap…)
Még pár perc, és visszaérünk. Addig felszabadult kacajok, esti és hétvégi programok tervezgetése, és a werkfilmhez anyagot rögzítő kamera is előkerül, s persze besötétedik teljesen…
A harmadik helyszín. Időben érkezem, Egy budai lakás: olyan régiségkereskedős, antik bútoros. A filmben ez Piroska egyik volt osztálytársának otthona, aki talán segíthet, így főszereplőnk felkeresi őt. A látogatás egyetlen hosszú jelenete alatt rég elfeledett emlékek, rég nem keresett válaszok kerülnek elő. A mintegy 12 méteres kocsizást és a beszélgetést Juhász Róbert hangmérnök mellől néztem végig. Robi elárulta, hogy a zajok minimalizálásának legfőbb és legpraktikusabb módja, hogy mindenki vigyáz, és igyekszik halk lenni, de némi nesz beszűrődése ennyi mozgást igénylő jelenetnél persze elkerülhetetlen… A forgatókönyvet is megmutatta a benne lapuló, a forgatás során elfogyasztott csokik fényes sztaniolpapírjaival. Mind egy-egy helyszín, egy-egy jelenet mementója. Az – úgy 5 centi vastag (megrajzolt storyboardokkal tűzdelt és jelenetenként szedett) – könyvet egyébként Ági írta. De a már a főiskola negyedik évében született szinopszist csak a Friss levegő után kezdte kidolgozni Andrea Robertivel közösen, ahogy az már az első nagyfilmnél is jól bevált.
Próbák, felvétel, s megint vészes közelségben a sötétség. De még egy hangfelvétel kell, s amíg a hangstáb dolgozik, az operatőr szabad – információ szerezhető. A film jellegzetessége, hogy sok a hosszú beállítás, ami nagyon precíz bevilágítást igényel, s emellett még jönnek-mennek az emberek, azaz sokminden lesz a képen, ami megragadhatja a figyelmet, de ugyanezért a stábnak is nehezebb a dolga, jobban kell figyelni az apró részletekre. A kép, a színek követik a forgatókönyv ívét, a fények párhuzamos játéka hangulatilag végig meghatározó lesz. De Ádám leghangsúlyosabb mondata: „Nagyon szeretném már moziban látni ezt a filmet.”
Azt hiszem, ezzel mindenki így van, aki így vagy úgy érintett a Pál Adrienn születésében. Ez a filmforgatás olyan emberekről szól, akiknek a munkája szerelem. Összehangolt csapat, végtelen precizitás, kemény munka, de mégis egyfajta játék ez – társasjáték, 50 szereplővel. Nem is mehetne másként. A következő három nap forgatási szünettel telt Éva betegsége miatt, de filmszemle volt, s a fél stáb ott ült a moziban. Szerelem, mondom. Pedig kiszolgáltatott dolog ez a filmezés. Elbújó fények, szeszélyes időjárás, szembejövő HÉV-ek…
Ennyi.