Véget ért Kocsis Ágnes új filmjének forgatása Véget ért Kocsis Ágnes új filmjének forgatása

Véget ért Kocsis Ágnes új filmjének forgatása

Kemény, influenzateli harminckilenc napos munka után befejeződött Kocsis Ágnes új filmje, a Pál Adrienn forgatása.

A rendkívüli sikereknek örvendő Friss levegő (2006) rendezője és forgatókönyvírója (Andrea Roberti) újból közös projektbe fogott, ami a forgatás lejártával lassan kikerekedni látszik – tájékoztatott a filmhu. A forgatókönyvírón kívül a rendezőnő dolgozott már együtt a producerrel (Pusztai Ferenc), az operatőrrel (Fillenz Ádám) és a vágóval (Kollányi Tamás) is a Friss levegő forgatása során.

A kalandosnak és leginkább problémásnak nevezhető magyarországi forgatás során az időhiányon kívül az influenza és a hideg is megnehezítette a stáb dolgát. Olyan hihetetlen dolgok is történtek, hogy az egyik helyszín (egy egész vasúti állomás!) egyik napról a másikra felszívódott, újabb akadályokat gördítve a stáb útjába.

Gábor Éva és Kocsis Ágnes

A mentális roadmovie-nak titulált Pál Adrienn hősnője egy telt ápolónő, akinek a szerepére nem kevés keresgélés után találták meg a megfelelő testfelépítéssel rendelkező Gábor Évát. A film további szereplői Znamenák István, Pokorny Lia, Horváth Ákos és a Friss levegőből már jól ismert Hegyi Izabella. A 39 napos forgatás összesen 45 helyszínt, 49 színészt és kb. 670 statisztát jelentett.

A film vágása még hátravan, ami több hónapnyi munkát jelent. Kocsis Ágnes nem akarja siettetni a munkát, akkor szeretné véglegesen befejezni, amikor a lehető legjobbnak és késznek érzik.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?