„Sok mindent szeretnék még mondani a világról” – vallja Thuróczy Szabolcs, aki úgy érzi, az Aranyélet Attilája és a Tiszta szívvel Rupaszovja mellett még sok nagy szerep van benne. Az egyik legtermészetesebben játszó magyar színésszel a Tiszta szívvel erdélyi bemutatója kapcsán beszélgettünk arról, milyen technikával dolgozik, miért tudná őt hitelesen alakítani Colin Farrell, és az Oscar-gála helyett miért gondolkodik inkább azon, hogy mit csinálna, ha Nick Cave lenne.
Muzikális alkat vagy?
Őrült zenefogyasztó vagyok gyerekkorom óta. Klasszikustól a gagyiig bármi jöhet. Ős-Bizottság, Neurotic, Európa Kiadó, Johnny Cash, Nick Cave, vagy Cicciolina és Zalatnay Cini Kebelbarátság című kazettája: széles skálán mozog az ízlésem. Apám kocsijában mindig szólt valami, Beatles, Pat Boone, Elvis Presley, Paul Anka, így adta magát, hogy én is folyton zenét hallgatok. Szeretek énekelni is, kocsiban vagy bárhol, nem zavartatom magam. Édesanyám annak idején zongoratanárhoz járatott négy évig, de gyerekként sokat sportoltam, és nem tudtam zongorázni meg focizni is járni. Amikor nagyapám nyert a lottón, vett egy Petrov zongorát, tanulgattam rajta játszani, de nem volt meg a lendület, így lassan elsorvadt a kezdeti lelkesedés. Meg hát tudtam, milyen nehéz zongorával csajozni. Házhoz rendelni, fuvaroztatni, ki vállalja azt? Gitároznom kellett volna.
Ha gitárral nem is, de Máté Péterrel csajoztál?
Korszakaim voltak. A 90-es évek elején a Kalyi Jagért őrültem meg, cigányzenét hallgattam, Andro Dromot, Miczura Mónikát. Utána jött Szécsi Pál, Domján Edit, Máté Péter. Amikor Zsótér Sándor Cyranót rendezett Nyíregyházán, Roxane-nel elénekeltette a Fátyolos a szemed című Domján Edit-számot, talán az indította el ezt a korszakot, már nem tudom. Lányokkal is hülyéskedtem, Domján Edit és Szécsi Pál lemezéről, a Két összeillő emberről énekeltem nekik. Sok érzelmet levettem arról az albumról, olyat is, amit színészként tudtam hasznosítani. Ha már van ez a fura, rekedtes hangom, ahová tudom, becsempészem. Az Anarchistákban például egy ételfutárt játszottam, és a Most élszt énekeltem az autóban. Persze nem vaktában: előtte már előadtam egy kabaréban, hogy teszteljem a hatást, és mivel láttam, hogy tetszik az embereknek, utána filmen is bátran vettem elő.
Több filmes karaktered is kötődik a zenéhez. János a Szerdai gyerekben countryt hallgat az autóban, Attila az Aranyéletben Pokolgépre fúrja a falat, a Tiszta szívvel Rupaszovja az Árva fiút énekli a szerelmének.
Az önsajnálat miatt javasoltam Tillának, hogy az Árva fiút énekelje. Ez a figura még a dalban is inkább magáról beszél, nem a szerelméről. „Volt egy fiú, árva fiú, nem szerette senki. Úgy érezte, el szeretne menni.” Minden mondattal odaszúr a nőnek, miközben rögtönítélő bíróság elé küldi magát: tessék, máglyára rakom magam, és ha a könny jön, hadd jöjjön, de ha az ütés, az is jó. Kérlelhetetlenül fafejű, mégsem tudsz úgy elmenni mellette, hogy ne hasson rád – ezt kellett belesűríteni ebbe a karakterbe, és ehhez jól jött az Árva fiú. Amikor felvettük a jelenetet, ömlöttek a könnyei a szerelmemet játszó Danis Lídiának, pedig nem volt benne a forgatókönyvben, hogy sírnia kell. Szeretem, hogy a zene rögtön hat, és nem kell hozzá ráfutás. Színházban komplett monodrámát kell felépíteni, hogy elérje azt az áramcsapásszerű hatást, mint a zene.
Színházban 18 éve dolgozol Pintér Bélával. Filmen jobban meghatározza a külsőd, milyen szerepeket kapsz, hogy milyen karaktert látnak beléd a rendezők?
Bélával már olyan régóta dolgozom, hogy néha nem is tudom követni, miért oszt rám egy szerepet. Talán azért, mert annyifélét játszottam már nála, hogy muszáj kitalálnia valami újat. Filmen is sokféle szerepet kaptam, szerencsés vagyok. A filmrendezők már jól ismerik a karakteremet, és örülök, hogy közülük sokan, például Herendi, Mundruczó, Tilla, vagy épp az HBO-s csapat, ragaszkodnak hozzám. Az elmúlt években annyi minden történt velem az Aranyélettől a Szerdai gyereken át a Tiszta szívvel-ig, hogy még nincs meg a kellő táv, hogy ránézzek önmagamra. Lehet, tíz év múlva fogom tisztán látni, miben voltam jó, és miben kevésbé. Most csak sodródom az árral – és élvezem.
Vágysz rá, hogy a Derzsije legyél egy Tarr Bélának?
Hogyne. Derzsinek mondjuk adhatott volna nagyobb szerepeket Tarr Béla A torinói lón kívül is; ő Fehér Györgytől kapta az igazán nagy szerepeket. Számomra természetes, hogy egy rendezőnek egy számára fontos színész a szócsöve a filmekben. A 80-as, 90-es években Jancsó, vagy mondjuk András Ferenc szinte minden évben készített filmet, és azokban mindig szerepelt Cserhalmi, Andorai Péter, vagy épp Gáspár Sándor, és rajtuk keresztül mondták el, amit meg akartak fogalmazni a világról. Én is sok mindent szeretnék még mondani a világról, és remélem, megtalálnak ehhez a megfelelő rendezők, meg persze azt is, hogy Tilla, akivel rendszeresen dolgozom, nem öt-hat év múlva fog újra filmet rendezni. Neki a tévézés a munkája, onnan kapja a fizetését, és ott van a Propaganda is, de talán a sok díj, amit most a Tiszta szívvel bezsebel, erőt ad neki, hogy egy-két év múlva nekifeküdjünk egy újabb filmnek.
Sűrűk a napjaid: nappal forgatsz, este színházban játszol.
A forgatásokat próbálják nyárra rakni, amikor kevés az előadás, de néha nem lehet megúszni, hogy összecsússzanak a színházi szezonnal. Az Aranyéletet áprilisban kezdtük forgatni, és előfordult, hogy reggeltől estig forgattam, utána irány a színház, majd az előadás után vissza filmezni. Ilyenkor be kell osztani az energiákat – meg az alkoholt is. Örök dilemma: kell az a két sör, ha fel vagyok pörögve, hogy el tudjak aludni, vagy nem, mert ha el is alszom, reggel nehéz lesz felkelni? Közben a diszpót is figyelni kell, milyen jelenetet veszünk másnap, mert ha nehezet, akkor még jobban meg kell tanulni a szöveget, hogy ne kelljen vele foglalkozni; vagy éppen hogy nem kell tökéletesen megtanulni, hogy ott, a forgatáson tudjam magamba szívni a történéseket, és maradjon hely az improvizációnak. És közben még ott a családom is, akik ugyanolyan figyelmet igényelnének, mint a munka, de sajnos nem kapják meg.
Nehéz átállni ilyenkor színházról filmszínészetre, és vissza?
Nem, mert a színházi előadásokban, amikben játszom, alapkellék az ösztönös, természetes színészi létezés. Van színész, aki színházban szenzációs, de filmen nem találja a ritmust. Erre csak egy megoldás van: ha sokat forgat. Azzal jön meg a szakmai rutin. A filmezés apró trükkjeit, például hogy úgy építs fel egy jelenetet, hogy egy perc alatt érd el a tetőpontját, csak úgy lehet megtanulni, ha sokat állsz a kamera előtt, és gyakorolsz.
Magyar filmet gyakran ér az a kritika, hogy a színészek nem természetes hangon, mesterkélten szólalnak meg.
Ha nem jól szólal meg egy színész, az a rendező hibája. Neki kéne ezt éreznie, hallania. Minden a castingon dől el. Ha hamis a színész, valószínű, hogy nem a megfelelő embert választotta a rendező a szerepre.
Te hogyan éred el azt a természetességet, amivel filmen létezel?
Színészként ez a feladatom. Nem arról van szó, hogy én még az étteremben is olyan természetesen rakom le a kávéscsészét, hogy azt csak meg kell ismételni a kamera előtt, hiszen kamera előtt minden más: még egy dokumentumfilmben is nehéz természetesen viselkedni. Ez koncentrációt igényel, ami során végiggondolom, hogyan csinálnám meg ugyanazt a dolgot otthon. El kell érnem, hogy ne kívülálló legyek a szituációban, és megkeresnem az ösztönös pillanatokat magamban. A belső hőmérőmet pöckölgetem addig a pontig, amíg még nem tűnik csalásnak, amit csinálok, hogy megtaláljam a gesztus, a dialógus, vagy a szituáció legigazibb pillanatát. Aztán persze lehet, másodszorra érem el ezt a pillanatot, de még ötször-hatszor fel kell venni a jelenetet. Sokat segít, ha jó a partner, mert ha egy jó színészre figyelek, az már hoz egyfajta természetességet, ami elindítja a jelenetet, és utána már csak egymásból kell táplálkoznunk.
Hogy ilyen természetes vagy a kamera előtt, annak lehet köze ahhoz, hogy nem jártál színművészetire, és nem neveltek beléd sok színészi technikát?
A beszédtechnikámnak biztos jót tett volna, ha járok színműre. Érthetőbben és tisztábban beszélnék, nem harapnám el a szóvégeket. Ha 18 évesen Molnár Piroska a beszédtanárod, azzal nem veszítesz semmit, csak nyersz. Ettől függetlenül szerintem is jó, hogy nincs tele a fejem azzal, hogyan kéne játszanom, és a saját tapasztalataim alapján építhettem ki a technikámat. Zsótéréktől a Pintér Béla-féle Utolsó vonalig mindig olyan közegben mozogtam, ahol természetes színészek játszottak. Én színházban és filmen is ezt a zsigeri, közvetlen, néha alpári, néha elegáns világot szeretem. Azok a színészek hatottak rám, akik rögtön elérik a kívánt hatást, mint például Balkay Géza a Platonovban, aki olyan mélyre ment ebben az alkoholista karakterben, hogy az már szinte zavarba ejtő volt. Fiatalkoromban figyeltem az általam kedvelt színészeket, például Görbe Jánost a Ház a sziklák alatt-ban, ahol úgy lángol a szeme, hogy szinte felégeti a vásznat, és azt gondoltam, én is ilyen jó színész szeretnék lenni. Ha Páger Antalt láttam a Pacsirtában, amikor bemegy a bordélyházba, ahol hülyének nézik, kinevetik, és aztán bandukol haza, mindig arra gondolok, milyen őrületesen csodálatos szakma ez, amiben valaki ekkorát tud játszani.
Filmrendezők néha úgy érzik, kiüresedett a filmnyelv, amit használtak, és újat keresnek, hogy leírják a kort, amiben élnek. A színészi technikák is kiüresedhetnek?
Nem, mert egy színész nem csinál három nagy filmet, ami után azt gondolja, hogy mindent elmondott a világról. Olyat érezhet, hogy kiégett és fel kell frissíteni magát. Ilyenkor hátralép kettőt, és pihen, mert többet tud meg magáról, ha nem forgat, és inkább a feleségével beszélget, meg a gyerekeivel foglalkozik többet. A színésznek szabadabb a szakmája, mint mondjuk egy cipőgyári munkásé, de attól még érezheti úgy, hogy rázárult az élete, és egy rugóra jár minden, amit csinál. Velem ez még nem fordult elő, mert ahány filmrendező, annyiféle szerep, és annyi új színész, akivel találkozom. Ha unod magad, foglalkozz a másik színésszel, és máris nem fogod. Karácsonykor leszek 45 éves, még rengeteg tömény, nagy szerepet szeretnék alakítani. Kérdés, milyen szerepek várnak rám 45 fölött. Megvoltak az apák, a bűnözők, a kisemberek. Most mi jön? A tanár, aki összejön a fiatal tanítványával?
Egyelőre még Rupaszov, december elején például Erdélybe, ahol nyolc városban is bemutatják a Tiszta szívvel-t, ami épp agyonnyeri magát a fesztiválokon.
Én a Londoni Filmfesztiválra kísértem el, ahol rengeteg különféle nemzetiségű ember nézte egyszerre. Különös érzés volt, mindenki nevetett. Az élet fájdalma, szépsége, és humora univerzális, ezt újra felismertem Londonban. Ott is ugyanúgy értették a filmet, csak az sokkolta őket, amikor Fenyvesi Zoliék arról beszélgetnek, hogy 34 000 forint a rokkantnyugdíjuk. A közönségtalálkozón erről faggattak, nem értették: talán naponta kapnak 120 eurót?
Meglepődtél, hogy a Tiszta szívvel-t nevezte Magyarország az Oscarra?
Most azt kéne mondanom, hogy persze, meglepődtem, de előtte végigpörgettük, milyen magyar filmek jöttek ki az elmúlt évben, és volt egy olyan érzésem, hogy a Tiszta szívvel-t fogják jelölni. Az újságírók közül ki jobbra, ki balra húz, de ezt a filmet politikai és újságírói stílustól függetlenül mindenki szerette. A fesztiváldíjakból is látszik, hogy a Tiszta szívvel Ausztráliától Kairóig, Chicagótól Cottbusig hat az emberekre, úgy gondolom hát, hogy jó döntést hoztak. Kemény lobbi kell, hogy eljusson valami az Oscarra, de már az is csodálatos, hogy nevezték a filmet.
Ha kijutnátok, érdekelne a gála, vagy kivonulnál róla, mint Röhrig Géza?
Érdekelne. De valószínűleg előadásaim lesznek.
És nem tudsz majd elmenni, mint Bob Dylan a Nobel-díj átadójára?
Bob Dylan valószínűleg azért nem tud elmenni, mert sakkpartija lesz. Viccet félretéve, lehet álmodozni, de lehetetlennek tartom, hogy eljussunk a gáláig. Abban szolidan bízom, hátha felférünk a kilences listára, még mielőtt leszűkítik ötre a jelöltek számát. Chicagóban is nyert a film, az pedig az egyik legvagányabb díj, és jelzi, hogy az amerikaiak is értik és érzik a filmet. Sokat számít, hogy Amerikában is bemutatják, és az a Laokoon Film képviseli a Tiszta szívvel-t, akik a Saul fiát is készítették. Ők most jó tárgyalási pozícióban vannak, feljöttek a pincéből az előszobáig.
Megvette már valaki a remake-jogokat?
Nem tudok róla. Annyira speciális ez a történet, hogy én azt mondom, inkább ne készüljön belőle remake. Dusán hatalmas figura, ki tudná őt eljátszani? Vagy képzeld el azt, hogy beszélget a két kerekesszékes srác, és kérdezik, mennyi a rokkantnyugdíjad? „Csak háromszáz dollár egy hónapban.” „Hát akkor hajléktalanok leszünk.” Senki nem venné be ezt.
Ha mégis lesz remake, ki játsszon téged?
(elgondolkodik)Colin Farrell. De még élnie kell hozzá kicsit. Tíz évvel öregebben, hosszabb hajjal jó lenne Rupaszovnak. Van valami vadság és búskomorság benne, ami miatt illene hozzá a szerep. Az írek egyébként is sok mindenben hasonlítanak a magyarokra. A szerencsejáték-szenvedélyük, vagy a hangulatuk, hogy a kocsmában majd minden megoldódik. De még az arcberendezésük is. Nem egy írt láttam, aki nagyhalászi vagy ibrányi is lehetett volna.
Szoktál „mi lenne, ha…” kérdéseken töprengeni?
Nem. Csak egyen: mi lenne, ha Nick Cave lennék?
És mi lenne?
Elővennék egy zongorát, és eljátszanám az Into My Arms-t. Vagy elénekelném PJ Harveyval a Henry Lee-t. Voltam olyan Nick Cave-koncerten, ahol kétszáz fekete melltartót dobtak fel a színpadra. Az azért kurva jó, én is átélném szívesen.
Ha Nick Cave lennél, zongorával is tudnál csajozni.
Igaz, bár kicsit komplikáltabb lenne, főleg mostanában. Sokkoló lehet elveszíteni a 16 éves fiadat. Még belegondolni is borzalmas, mi lenne, ha velem történne meg. Nyomasztó év volt ez, rengeteg nagy kvalitás ment el David Bowie-tól Prince-en át Leonard Cohenig. Ők még az utolsó perceikben is a zenével foglalkoztak. De inkább így, mint hat év ágytálazás után.
Inkább a színpadon halnál meg?
Igen. Vagy filmforgatáson. Mint a futballista, aki a pályán esik össze. Varga Zoltán, aki a világ egyik legnagyobb focistája volt, nehéz természetű, meg nem értett zseni, egy öregfiúk-meccsen halt meg a Fradi-pályán. Szép halál. Elfogadnám én is.
