Az eső elől a Studházba (értsd: Diákművelődési Ház) menekült a 13. TIFF-megnyitó: a metsző hőmérséklet lehetősége helyett a metsző faszékek bizonyosságát választották a szervezők, így aztán a filmeket csak kényszeredetten néző, de szociális eseményekre annál nyitottabb, alaposan beparfümözött díszmeghívottaknak külön megnyitót és vetítést tartottak, az ún. „többiek” kasztjának (gen pop) a Repcsi/Florinpiersic moziban ismételték meg az egészet.
Nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy csak én vagyok kibukva a szponzormeghívóval belógó pojácákra: Tudor Giurgiu fesztiváligazgató is kb. azzal kezdte a beszédét, hogy jól megszólta a meghívókért kuncsorgó, de a fesztiválért semmit nem tevő öltönyösöket – persze mindezt két szponzorolvasás közt. Apropó, szponzor: az idei egyik legfőbb adakozónak köszönhetően az eddigi piros hátteret most a sárga váltja az arculatban, ami a különösen csúnya 3D-makettekkel kiegészülve a TIFF történetének talán legemészthetetlenebb látványvilágát eredményezte. Nem is szólva arról a kettősségről, hogy egyrészt most indult a Mentsük meg a mozikat kampány, illetve a kolozsvári ún. filmraktár rehabilitálása, celluloidmentéssel együtt, másrészt meg viharos történelmünk két illusztris figurája, Igazságos Mátyás király és Karóbahúzó Vlad Țepes 3D-szemüvegekben villog a plakátokon. Az idei reklámszpot pedig ehhez passzolóan különösen inspirálatlan, pláne a tavalyi, a végére egész történetet kiadó sorozathoz képest – de legalább rövid. Pedig az alapötlet jó lenne: Mátyás és Vlad jól ismerték egymást, sőt.
A mára már profi gála-lebonyolítóvá vált Giurgiu egyébként alig győzte sorolni a TIFF köré, mellé és által szerveződő eseményeket és kampányokat. A legékesebb bizonyítéka a fesztivál egyre jobbá, fontosabbá és főleg nagyobbá válásának éppen ez: bemutatta a tavaly debütált Colors of Clujot, a berethalmi Telihold horror- és fantasy-fesztivált, a számtalan koncertet, a pataréti hátrányos helyzetű gyerekek bonchidai mozis kirándulását és még sok mást. Talán a legfontosabb az előbb említett mozimentő program, ezen belül pedig a tavaly híressé/hírhedtté vált, filmraktárként emlegetett Majakovszkij utcai épület rehabilitációja, amelyről kiderült, hogy igazából filmelosztó központ volt az állami forgalmazás fénykorában. A Filmtett tavaly ilyenkor készített egy fotóriportot a széthajigált 35-ös tekercsek között, azóta a TIFF-es csapat láthatóan felkarolta az ügyet, a mostani pénzgyűjtési akció során kiderült: egyfajta filmmúzeumot akarnak létrehozni a helyszínen, amit élő adásban is meg lehetett bámulni.
A plázákba nem szívesen kitaxizó emberek kérése is meghallgattatott: az idei TIFF a multiplextermek helyett teljesen visszaköltözött a központba, vadiúj termekkel bővítve a helyszínek listáját. Ténylegesen vadiúj a Sapientia Tordai úti épületének díszterme, nem annyira új – de a mostani közönség által felfedezetlen – viszont a Victoria/Győzelem mozi épületében, annak tőszomszédságában levő Hadsereg Háza / Katonakör / Cercul Militar nevű létesítmény, amiről meglepetésünkre kiderült, hogy igazából nagyon is alkalmas filmvetítésre: mindig is mozi volt, legalábbis a múlt század elejétől egészen sokáig, adott ponton pl. Royal mozgóképszínházkánt futott. Ha már kolozsvári filmtörténet: üdvös hallani, hogy Janovics Jenő hagyatékát egyre bátrabban karolják fel a TIFF-esek és a városvezetés is. Az idén épp százéves „erdélyi Hollywood” konkrétan inspirációként szolgál egy nagyszabású projekthez, ami a mozgóképes ipar kolozsvári kiépítését célozza meg, infrastrukturálisan és pénzalap formájában is. Erről a nemzetiszín szalagba bújt Emil Boc polgármester beszélt, és valószínű, hogy a következő hónapokban, években egyre többet lehet majd hallani róla.
Chirilovnak idén alig nyúlfarknyi szerep jutott a gálán, így nagyjából a nyitófilmet méltatta (kritikánk itt olvasható). Az Oscar-versenyben is részt vett Philomena – Határtalan szeretet egy elég érdekes választás nyitófilmnek – ismerte be a művészeti igazgató: általában egy vígjáték vagy egy erőszakos film nyitja a TIFF-et. A Philomena talán a bűvös, szerencsétlen tizenhármast hivatott ellensúlyozni könnyzacskó-trenírozó, szívszorító (melo)drámájával, Chirilov szerint viszont a Judi Dench által (amúgy zseniálisan) megformált főhős életszemlélete a szimpatikus, és így kellene mi is filmet nézzünk az idén. A Philomenát nem fogják a romániai mozikban forgalmazni – így aztán egyrészt különleges, másrészt meg szomorú esemény volt ez a vetítés.
