Címlapsztori lett az elmúlt napokban Romániában A gyermek fekvése (Poziţia copilului) című film sikere, és nagyon helyes, hogy így történt. Románia az egyetlen kelet-európai ország, amelynek a filmművészetét szakadatlanul díjazták az elmúlt 7–8 év során a világ legnagyobb fesztiváljain. Very fashionable vagyunk, amilyen csupán az argentin mozi, a görög vagy az iráni volt a 90-es évek elején. Esettanulmányok témái lettünk, és a keleti blokk sok országa, köztük Csehország és Lengyelország is, próbálja kideríteni, mi a román filmes boom titka. „What’s the secret formula?” – kérdezte még 1997-ben az amerikai filmkritikus Lee Marshall.
Vajon egy már bevált stílus alkalmazása lenne, vagy az ügyes román lobbi dolgozza meg az összes létező nemzetközi zsűrit és bíráló bizottságot? Vajon csak a jól kidolgozott forgatókönyvek és a kiváló színészek a hibásak, vagy több lehetőségről és kedvező körülményekről is beszélünk? Hát nem. Minden néhány különleges egyéniség tehetségére vezethető vissza, és arra, hogy ők képesek kiváló filmeket készíteni, ráadásul a semmiből. Ugyanazon Marshall következtetése szerint: a román filmgyártás „cash-poor but ideas-rich”.
Románia ugyanakkor az az európai ország, ahol a népesség számához mérten a legkevesebb moziterem működik. 0,89 mozi esik 100 000 lakosra, ez a szám Bulgáriában 1,85, Horvátországban 2,66, Magyarországon 3,94, Szlovákiában pedig 4,57. A filmnézők és a teljes lakosság számának arányában Románia a sereghajtó: egy főre mindössze 0,40 mozilátogató jut. Van 241 mozitermünk, amiből 120 rendelkezik digitális technológiával, s ebben a kategóriában is az utolsók vagyunk Európában. Bár a román film iránti belföldi érdeklődés fokozatosan növekedett az utóbbi két évben, az országon belül a filmjeink nem bírják átlépni a 100 000-es nézőszámhatárt. 2012-ben a román filmekre mindössze a nézők 1,8%-a volt kíváncsi, míg például Bulgáriában a bolgár filmekre az össznézőszám 8,8%-a, Szerbiában a szerbekre a nézők 9,3%-a, Csehországban pedig a cseh filmekre az összes néző 30,3%-a váltott jegyet.
Azt hiszem, a fenti számok eléggé ékesszólóan jellemzik a román film „pozícióját”, mint egy gyerekét, akit egyetlen kormány sem akart magának, és akit folyamatosan kínoz az az intézmény, amelynek gondot kellene viselnie rá: a Román Országos Filmközpont (Centrul Naţional al Cinematografiei / CNC). Senki sem igyekezett idejében felépíteni egy fenntartható filmgyártást, aminek erős intézményei legyenek, élükön szakemberekkel. Tapsvihar fogadta az utóbbi 10 év összes díját, kitüntetéseket adtak át, a rendezők a hónap hőseinek érezhették magukat, aztán nem történt semmi. A tudatlanság és a közöny miatt a román film (amit egyébként sem állami forrásokból támogatnak) az elmúlt években több mint 5 millió eurót vesztett, amiből sok új filmet lehetett volna csinálni. Eugen Ionesco világában élünk: miénk a legtöbbször díjazott európai filmművészet, ami ugyanakkor a legszegényebb is.
A változtatásokra képtelen CNC pedig most ráteszi a mancsát a Medvére, felborzolja a tollait és kijelenti a Digi24 tévécsatornán a főigazgatója, Eugen Şerbănescu úr hangján: „Eléggé intelligensek voltunk ahhoz, hogy támogassuk [a díjazott filmről van szó], megnyitottuk előtte a kapukat az utófinanszírozás felé.”
A véletlen úgy hozta, hogy egy vagyok A gyermek fekvése című projekt producerei közül még a kezdeti fázisok, 2010 óta, amikor a forgatókönyv éppen elkészült, úgyhogy pályáztam vele a CNC által meghirdetett forgatókönyv-versenyen. Úgy tűnt, a CNC ugyanazon vezetőségét egyáltalán nem zavarja az, hogy a forgatókönyv 6,34-es pontszámot kapott a forgatókönyveket értékelő bizottságtól. A bizottság 5 tagja közül kettő 4-est adott rá, a harmadik 7-essel értékelte, a többiek pedig 8-asnál nagyobb jegyeket adtak. Ez azonban természetes volt. A Lăzărescu úr halála (Moartea domnului Lăzărescu) szintén 4-eseket kapott a pályázaton, úgyhogy a mi projektünk (amelynek ugyanaz a Răzvan Rădulescu volt a társ-forgatókönyvírója) csupán megerősítette filmgyártásunk „jól bevált” gyakorlatát. A CNC-féle „intelligencia” eredményhirdetéskor (további pontszámok hozzáadása után) a projektet másodikként „hajította” a vonal alá. A gyermek fekvése sokkal rosszabbul végzett, mint az Ultimul corupt din România (kb.: Az utolsó romániai korrupt, r. Sergiu Nicolaescu), az A doua şansă (A második esély, r. Geo Saizescu) vagy a Bonded (r. Mo Ramchandani). Bő 8 hónappal e kudarc után, szükséges és hasznos sajtókampány nyomán, a rendező Călin Netzer mértéktelen önuralmának és meggyőzőerejének köszönhetően a film anyagi forrásokat szerzett.
Láttam Şerbănescu urat Berlinben, a gálünnepségen, egy sorban ülni a film alkotóival. Nem bírtam felfogni, mit keres ott és miért volt muszáj meghívnia a „fekvéses” csapatnak, de ez már más kérdés. Megszoktuk már, hogy látjuk, amint az új hullám minden filmjének sikerére spekulál, hogy megerősíthesse pozícióját a román filmgyártás csúcsán.
Egy egyszerű matematikai számítás kimutatja, hogy Şerbănescu mandátuma idején (2007–2012) a nagyjátékfilmek finanszírozására szánt teljes összegből több mint 26 millió lej ment el fesztiválokon díjazott vagy/és országos közönségsikernek örvendő filmekre, míg további 19 millióval támogattak 18 olyan alkotást, amit sehol sem forgalmaztak, ami soha egyetlen díjat sem nyert, közönségsikerük hiánya pedig drámai volt: kevesebb mint 1000 néző filmenként. Vagyis ahelyett, hogy a mozikat modernizálnánk, az archívum régi filmjeit restaurálnánk, vagy támogatnánk még 10 kezdő filmest, a CNC inkább ajándékba adott 4 millió eurót néhány hiába-filmre, senkinek sem szóló filmre.
Liviu Iolu írta nemrég az Adevărul napilapban: „El a mancsokkal az Arany Medvétől” (Jos labele de pe Ursul de Aur). Színigaz. Fordulóponthoz érkeztünk, egy generáció utolsó esélyéhez, hogy elfogadja: vagy változtat valamit radikálisan, rendszerszinten a román filmművészetben, vagy beérhetjük azzal, hogy 4–5 évente csinálunk filmeket, miközben végignézzük egy olyan rendszer agóniáját, amelyet képtelenek vagyunk megreformálni.
[Fordította Buzogány Klára. A szöveg eredeti, román nyelvű változata]
