Néhány évtizede a rövidfilm műfaja kivonult a mozikból és a visszatérés nem teljesen úgy történik, ahogy azt várhattuk: a korábbi, játékfilmek előtt vetített tízpercesekkel szemben rövidfilmfesztiválok korát éljük világszerte. A Hulli Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Nagy-Britannia legfontosabb idén indított vidéki filmes rendezvénye a Yorki Független Filmfesztivál mellett.
Két cowboy fegyvereiket egymásnak szegezve farkasszemet néz. Az egyik meghúzza a ravaszt, a lövedék csigalassúsággal elhagyja a füstölgő csövet, az ellenfélnek időt hagyva, hogy egy elegáns kitéréssel elhárítsa a találatot. Hosszú fekete kabátja a földet súrolja, ahogy hátrahajlik a töltény elől. Kezdetét veszi a párbaj, melyben a westernfilm sablonjai ugyanúgy előkerülnek, mint a távol-keleti akciófilmeké.
Még ha a német Bert Gottschalk Lazy Sunday Afternoon című animációs rövidfilmje nem is szándékosan idézi a Mátrix legendás képsorait, először roppant csábítónak tűnt az ötlet, hogy úgy könyveljem el, mint az ismert akciófilm egy újabb parodiáját. A filmet bemutató, első alkalommal megrendezett angol Hulli Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált (HISFF) viszont épp az a szándék hívta életre, hogy kihivás elé állitsa azt a közhiedelmet, miszerint az animáció nem lehet más, csak a játékfilm árnyéka, mostohagyermeke. Catherine Litchfield, az esemény szervezője, a program részét képző kerekasztal-beszelgetés máskülönben elég soványka műfajelméleti vitájában azt javasolta, tegyük félre azt a régi hasonlatot mely szerint a rövidfilm úgy viszonyul a játékfilmhez, mint a novella a regényhez. Ha mindenképpen irodalmi metaforát akarunk használni, legyen az összehasonlítás alapja a regénnyel szemben az igen eltérő törvények szerint möködő vers. „Egyszerre két dolgot probálok elérni ezzel a fesztivállal. Egyrészt igyekszem a közönséget rávezetni egy másfajta szemléletre a műfajt illetően, másrészt pedig szeretnék részt venni azoknak a terjesztési csatornáknak a kiépítésében, melyek lehetővé tehetik, hogy a rövidfilm önmagában, a saját lábán is megálljon. Alapvetően nem értek egyet azzal, hogy a rövidfilmeket a jatékfilmek mellett, azok kiegészítéseként kell bemutatni,” – magyárazta Catherine, miért tett mindent egy lapra egy olyan városban, amely azelőtt még sohasem látott filmfesztivált.
Kingston upon Hull Anglia észak-keleti részében, Yorkshire megyében fekszik. London es Liverpool után az ország harmadik legnagyobb kikötővárosa, egyébként körülbelül a harmincadik legnagyobb település. Csendes kis hely, nem sokat hallani róla, pedig volna mivel dicsekednie: amellett, hogy William Wilberforce-nak, a rabszolgafelszabadítás atyjának a szülőhelye, itt történtek meg a polgári forradalom első lépései, és Defoe regénye szerint innen indult útnak Robinson Crusoe. A későbbi idők egyik legkimagaslóbb kultúrális teljesítménye az idén kilenc éves Deep ROOT modern művészeti és média fesztivál, melyet nemcsak London, hanem bármelyik világváros megirigyelhetne.
A HSIFF-nek is ígéretes jövőt sejtetett a nyitóest többszáz fős látogatottsága, melyet azonban a kesőbbi vetítések forgalma alulteljesített. Az első est vonzereje mögött a fesztivált megnyitó Nicolas Roeg személye rejlik, akit a The Man who Fell to Earth rendezőjeként tart számon a világ. Látogatásának oka a Sound c. rövidfilmjének aznap esti, angliai fesztivál-premierje volt. A film része a BBC 2 és a Pipeline által szponzorált Sound on Film sorozatnak, mely korban és stílusban távol eső rendezőket és zeneszerzőket hoz össze, mint esetünkben Roeget és a Portishead-es Adrian Utley-t. A hang létünkben betöltött szerepét körbejáró munkájában Roeg a hajdani némafilmszínészek a közönség számára hangtalanul létező, képiségre redukált imázsának jelenkori megfelelőjét a szintén vizuális dimenzióba merevedett fotómodellekben találta meg. Ezt a hagyományt fordította visszájára Claudia Schiffer szerepeltetésével, aki ezúttal nem a szépségét, hanem mindössze a hangját szolgálatatta a filmhez. Talán a nagy nevek okozta elvárások, talán a lineáris narratíva mellőzese miatt, a film, csakúgy, mint a Velencei Filmfesztiválon szeptemberben, itt is elég szerény sikert aratott.
A Sound mellett számos országos és világpremiert vonultatott fel a nyitóest, ami egy frissen startoló, bármiféle múlt és hírnév nélküli fesztivál esetében mindenképp derék dolog. Yianna Americanou lírai és ízig-vérig európai After Death-je és Jerry Kelly kiforgatott road storyja, a Slide, biztosan nagy hódítóútra indultak aznap este. A fesztivál olyan, már máshol is bizonyított közkedvencei mellé kerültek, mint a 2000-ben a BAFTA (Brit Filmes és Televíziós Műveszetek Akadémiája) rövidfilm kategóriájában első díjas Shadowscan (Tinge Krishnan) vagy a Cannes-t megjárt Je T’aime John Wayne (Toby MacDonald).
A többnyire tematikus felosztású, mintegy százhúsz munkát bemutató vetítések gyakran komplett utazófesztiválok anyagát adták le, mint a Crossing Borders nemzetközi szekciója, a Pandaemonium és a Helsinki Media Art Festival avantgard filmjei vagy a Brit Filmintézet és a walesi S4C tévécsatorna gyermekfilmjei. Az S4C gyerekprogramja tradícionális mesefilmeket kínált a világ minden tájáról, míg a Filmintézeté a brit animáció olyan kommerszebb terméseit tartalmazta, mint az Oscar-jelölt Jolly Roger (Mark Baker), vagy a Whoopi Goldberg hangjával fémjelzett Foxbusters (Jon Doyle) sorozat. A két gyerekfilm szekció azzal a nem titkolt szándekkal került be a programba, hogy a rendezvény minél szélesebb közönségekhez, minél több korosztályhoz érjen el. Ugyanez a stratégia volt a hatvanas és hetvenes évek, archívumból előbányászott, pszichedelikus anyagainak bemutatása mögött is. A nem mindennapi alkalomra hirtelen megduzzadt számú közönség ízelítőt nyújtott a betévedt kontinentális látogatónak abból a középkorosztályból is, melynek tetemes része fiatalon mod, punk, skinhead és még ki tudja mi volt. Az extrém filmek kategóriájától sok filmfesztivál elzárkózik, a hulli szervezőgárda viszont meglepő rugalmassággal kezelte a kérdést. A hajnalba nyúló vetítés a kanadai Mitch Davis félóras Divided Into Zerójában kulminált, melyben Tarkovszkij súlyossága találkozik A texasi láncfűrészes mészárlás képeivel, egészen zavarba ejtve a nézőt, amikor azt akarja mondani a mellette ülőnek, hogy ez volt az egyik legjobb. A rendezvény öt napja alatt csak két program ütközött, és a fiatal brit rendezők filmjei és a nemzetközi animáció közül az előbbi vonzott nagyobb érdeklődést.
A fesztivál központjául az egyetlen helyi művészmozi, a városközpontban található Hull Screen szolgált. A további vetítőtermeknek befogott közeli kocsmák és kávézók zajában-félhomályában igazolást nyert, hogy a rövidfilm műfajánál fogva sokféle befogadási élményre ad lehetőséget. Ugyanez a gondolat köszönt vissza a kerekasztal-beszélgetésen a Short Film Bureau részéről: a szervezet nem csak a rövidfilmnek a mozikba való visszakerüléséért küzd, hanem igyekszik felfedezni az egyéb, még kiaknázatlan műfajspecifikus terjesztési módokat is, mint a tömegközlekedés és az egyéb nyilvános intézmények.
A kerekasztal-beszélgetés, lévén az egyetlen ilyen esemény a rendezvényen, ambíciózusan megpróbált szinte minden témát kimeríteni a rövidfilmről, bár az alapvető cél a helyi filmkészítők szakmai tájékoztatása volt. A Brit Filmintézetet magába olvasztó Filmtanács 2000 áprilisi megalakulása egy komoly szerkezetváltás kezdetét jelentette a brit filmiparban, melynek során az eddig nemzeti szinten működő kultúrális szervezetekkel szemben több hatalmat kapnak a regionális központok. Ez a megszaporodott helyi szervezetek egyre átláthatatlanabb hálóját jelenti, filmrendező legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy mi a különbség a Short Film Bureau, a Short Circuit es a Britshorts között.
A szakmai talalkozó gyér látogatottsága ellenére komoly múltú helyi filmes közösségekről beszélhetünk, jelentős alkotóműhelyek működnek a helyi egyetem médiatanszékén és a Hull Time Based Arts műveszeti központban. Mindkét csoport önálló vetítési blokkal mutatkozott be és a fesztiválszervezők, hagyományteremtési szándékkal, egyéb hulli vonatkozású projektekről is gondoskodtak. Ilyen volt a „huszonnégyórás kihívás” ötlete, mely során a közönség által megadott alapszituációból a helyi alkotók egy csoportja filmet forgatott a helyszínen, egynapos határidővel. A szintén a HISFF szervezésében és a város művészeinek bekapcsolódásával működő, egész éves ifjúsági program keretében általános- és középiskolások próbálhatják ki magukat a kamera mögött.
A közönség igényeiről is éves viszonylatban gondolkodtak a szervezők, akik a fesztivál előtt egy év leforgása alatt három rövidfilmestet tartottak bemelegítésként. Ezentúl ez kéthavi rendszerességgel fog megismétlődni, így a következő adagig már nem kell sokat aludnia a hulliaknak.