Szentesített középszer – Theodore Melfi: St. Vincent

2014. október 30.

Egy kissrác és a mogorva, vén szivar találkozása a vásznon? Ó, ne – ezt túl sokszor láttuk már. Ja, hogy Bill Murray. Oké, az jöhet – gondolnánk.

Mesél a szél – Miyazaki Hayao: Kaze tachinu / The Wind Rises / Szél támad

2014. június 24.

Szél támad és felforgat mindent – csak embernek kellene maradni közben. Miyazaki Hayao utolsó rajzfilmjében a legendás japán repülőmérnök alakján keresztül fogalmazza meg még egyszer hitvallását alkotásról, békéről, harmóniáról – és mindezek ellehetetlenüléséről.

Zsigeri játszmák – David Wnendt: Feuchtgebiete / Készen állsz Helenre?

2014. június 13.

Undor, vágy, kitörő nevetés, meghatottság, viszolygás, rajongás, hányinger, elérzékenyülés, együttérzés – ahogy telnek a film percei, úgy színesedik az elemi reakciók skálája. Amin osztoznak: minden fordulattal, jelenettel valami erőteljes érzés árad szét benned. A végére pedig, mint mikor egy feszülő-fájó hólyagot felvágsz és kiürítesz, egyszerre nyugodtnak és üresnek érzed magad. Már nem táncol rajtad senki.

Egy hét a Golgotán – John Michael McDonagh: Calvary / Kálvária

2014. április 15.

A szimbolikus utalásokban is gazdag Kálvária nemcsak az ír egyház aktuális botrányira reflektál érzékenyen, hanem univerzális tablóban mutat rá a bűn és a megbocsátás természetére.

Flört a kanapéval – Dyga Zsombor: Couch Surf

2014. március 10.

Be kell valljam, hogy imádom a szkeccsfilmeket. Izgalmas, játékos forma, számtalan variációs lehetőséggel – egy kis flört a műfajokkal, karakterekkel, egy pillanatnyi elmerülés a megható, elgondolkodtató vagy szórakoztató sztoriban, és egy jópofa csattanót vagy apró katarzist követően már lubickolhatok is akár egészen más atmoszférájú események közt. Igazából mindegy, hogy az alkotó személye vagy egy kiemelt téma, motívum (ún. high concept, mint esetünkben a kanapé) köti össze lazán az epizódokat, a szkeccsfilm sohasem jellegtelen, hanem igazi kulturális könnyűdrog, felpörget, megmozgat, és egyszer csak azt veszem észre, hogy ötleteken agyalok és a várost járva rövid, de velős történeteket fabrikálok.

Vulkános-szandálos csinnadratta – Paul W.S. Anderson: Pompeii / Pompeji

2014. február 24.

Havas Jon talpig mellkasban és bőrben – ugrott be a bemutató előtti napokban. A trailer alapján úgy nézett ki, a film a 300 és a Dante Poklának keveréke lesz, kiadósan leöntve a Gladiátorral. Ridley Scott annak idején új életet lehelt a sword and sandal műfajába, amiből 2014-ben Hollywood rögtön hármat is a közönségre ereszt. A felismerhetetlenné szabott Herkules és az agyonstilizált 300-folytatás közt Paul W. S. Anderson wannabe-látványorgiája érkezik. 

Elbaltázott paszuly – Bryan Singer: Jack the Giant Slayer / Az óriásölő

2013. április 4.

A brit tündérmesehős, Jack, minden bizonnyal elégedetten csettintett volna, ha többszáz éves története újabb generációkat és kontinenseket hódíthat meg, hamar kiderült azonban, hogy az óriásoknál sokkal hatalmasabb ellenfél állít neki áthatolhatatlan akadályokat – az emberi hanyagság és igénytelenség.

Zemeckis, a szarka – Robert Zemeckis: Flight / Kényszerleszállás

2013. február 12.

Ha a realizmus és a fantasztikum szomszédos szobákban laknak, Robert Zemeckis minden bizonnyal vágott magának egy saját ajtót a határos falon, és így összenyitva a két teret, ide-oda kalandozik bennük. Zemeckis a CGI mesevilágában tett bő évtizedes kiruccanása után (Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének) visszatért a már jól bevált, élőszereplős dráma (Forrest Gump, Számkivetett), illetve ez esetben a melodráma műfajához. A nagy belépőt nyomatékosítandó azonnal duplafenekű promblematikával tervezte fajsúlyosabbá tenni filmjét, a Kényszerleszállással azonban csupán a „sokat markol, keveset fog" klasszikus csapdájában landolt.

Nem ereszt a Meyer-csapda – Bill Condon: The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 2 / Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész

2012. november 22.

Bár az Alkonyat-filmek közül a záróepizód a legsikerültebb darab, a Hajnalhasadás 2. sem tud megszólítani mást saját törzsközönségén kívül, mert Meyer univerzuma önnön határai között lehetetlenül el, és válik fogyaszthatatlanná bárkinek, aki érettebbé vált kamaszkori ábrándjainál.

Kamaszos túlzásokkal – David S. Goyer: The Invisible / Láthatatlan

2007. október 15.

Élet és halál határán rekedt hősünk, Nick egyetlen esélye az életben maradásra, hogy haldokló testét megtalálja a rendőrség. Lélekalakban követi hát a detektíveket, kimért, munkamániás anyját, és főleg Annie-t, aki bandájával félholtra verte őt. A misztikus tini-thillerként beharangozott film azonban nem más, mint korlátolt pszichológiai dráma, amit akár egy kamasz is rendezhetett volna. A misztikumnál ugyanis jóval fontosabbak a korosztály sablonos problémái és főleg: frusztrációi.