Németh Barnabás

1981-ben születtem, az egyetemet Szegeden végeztem, magyar szakon. Adaptáció-elméletből diplomáztam, könyv- és filmkritikákat írtam az egyetemi lapba, majd a Kritikus Tömeg szerkesztője lettem, mellette pedig írtam a HelloInfo nevű lapnak, de jelent meg cikkem az azóta megszűnt Alarm Magazinban is (a KT-n keresztül). Jelenleg a Líra és Lantnál tevékenykedem, sokat olvasok, moziba és színházba járok.

Írásai a Filmtetten (43)

A videótékától a (sorozat)darálásig – A Netflix-jelenségről

2015. február 5.

Ha a tér adott, csak az idővel tudsz játszani. Einstein valószínűleg nem értene vele egyet, de Reed Hastings fejében biztos ez a gondolat ütött szöget, amikor a sarki videotéka 40 dollár késedelmi díjat számított fel neki, mert a kiszabott időn túl vitte vissza az Apollo 13 című filmet.

Tizenkét év gravitáció – 2014-es Oscar-prognózis

2014. március 1.

Az amerikai sajtó már hónapok óta attól hangos, hogy ez lesz minden idők egyik legizgalmasabb Oscar-ceremóniája. Való igaz, a főbb kategóriák közül több is kétesélyes (ha nem három-), de akárhogy is alakul a díjátadó, a hangzatos szalagcímek közül két kézzel lehet majd válogatni. Úgyis erről szól az egész...

A szobor nyomában – 2013-as Oscar-prognózis

2013. február 15.

Az idén szorosnak, de meglepetésmentesnek tűnik a szobrocskákért folyó verseny. Az Oscar-díjakat vasárnap éjjel adják át, addigis itt vannak tippjeink a jubileuminak számító, 85. alkalommal megrendezett gála nyerteseire vonatkozóan.

A Facebook a logopédus ellen – A 2011-es Oscar előrejelzései

2011. február 23.

Egy kanyarokkal bőven tarkított Oscar-szezon végére teszünk hamarosan pontot. Már csak pár nap és kiderül: az Amerikai Filmakadémia az elmúlt években kitaposott ösvényen halad-e tovább, vagy visszatér gyökereihez. A modern küzd a régimódival, a szerethető a nem szerethetővel, fiatalok a nagy öregekkel, de a lényegi kérdés valójában változatlan: milyen lesz a nézettség? Mert ugyan szép dolog a kollégáktól elismerést kapni, de Hollywoodban továbbra is ugyanaz számít – vagyis hogy hány embert érdekel mindez...

Jason: a harmadik X – A Péntek 13. és Jason Voorhees története I.

2010. április 30.

A „Kristály tavi rém”, a „hokimaszkos gyilkos”, a „machetés ámokfutó” – csak néhány a horrorfilm történetének legproduktívabb, azaz a legtöbb halottat hátrahagyó slasher sorozatának főszereplőjét jelölő nevekből. Természetesen Jason Voorheesről és a Péntek 13.-ról van szó, mely 1980. május 9-én kezdte meg pályafutását az amerikai mozivásznakon, hogy aztán (a 2009-es művet is beleszámítva) 11 filmmel és egy mashup darabbal (Freddy vs. Jason) később  500 milliós üzletté nője ki magát, amihez 205 áldozat adta a vérét.

Iskolapad az életben – Lone Scherfig: An Education / Egy lányról

2010. március 4.

Nick Hornby és Lone Scherfig – a páros, akikben első pillantásra semmi közös nincsen. Más alkotói stílusok, más témák és más származási közeg. De ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor majd kiszúrja a szemünket a nyilvánvaló közös pont: ez a két művész piszkosul ért a kisemberek nyelvén, és legalább olyan jól képesek megjeleníteni ezek kapcsolatát. Az Egy lányról esetében pedig pontosan erre volt szükségük.

„Árpád biztos jó munkásember" – Zsigmond Dezső: Bunkerember

2010. február 9.

Újságírók, politikusok, szakmabéliek és jobb sorsra érdemes nézők kart karba öltve szokták ismételgetni a magyar filmgyártás súlyos betegségeit, és ha fel is villan néha a fény az alagút végén, szomorú fejcsóválással nyugtázhatjuk, hogy a helyzet változatlan: a magyar film köszönőviszonyban sincs a közönséggel. Pedig ha az idei hazai felhozatalból valami, akkor a Bunkerember hatalmas előnnyel indulhatott volna. De ehhez ugorjunk vissza 2002-be...

Émile Zola megszépített élete – William Dieterle: The Life of Emile Zola / Zola, 1937

2010. január 15.

Köztudottan rengeteg támadás szokta érni az Amerikai Filmakadémia döntéseit, amelyek között listavezető a politikai állásfoglalás vádja: nem szerencsés ugyanis, ha az esztétikai értékek elé helyezik azt. Márpedig valami ilyesmi történt a Zola esetében (is), de míg eljutottak odáig, két nehézséggel is meg kellett küzdeni az önmagukat ünneplő hírességeknek.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins