Márton Imola

Márton Imola

1986. szeptember 27.-én születtem Sepsiszentgyörgyön. 2005-ben érettségiztem a Székely Mikó Kollégiumban, matematika-informatika szakon. Jelenleg harmadéves hallgató vagyok a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televíziótudományi karán, teatrológia szakon.

Az egyetem mellett szoktam írogatni, tanulmányokat, kritikákat, esszéket, leginkább színházról és filmről (Filmtett, www.hamlet.ro, Székelyföld, Irodalmi Jelen, fesztivállapok). Két éve önkénteskedem a Kolozsvári Magyar Színházban. 2007-től Maszkurázom (kolozsvári amatőr színjátszócsoport). Szoktam járni színház- és filmfesztiválokra, előbbiekre néha dolgozni is.

Amikor érettségiztem, úgy gondoltam, hogy a színház a legszebb út, amit választhatok. Most is így érzem, annyi különbséggel, hogy az utóbbi időben kacsintgatni kezdtem a film felé is.

Írásai a Filmtetten (22)

A csábító, a pap és a többiek – Jeremy Irons filmszerepeiről

2008. november 24.

Óvatos eszközhasználat, apró gesztusokból, mozgásokból és arcrezdülésekből felépített figurák. Az angol származású Jeremy Irons pályáján színház és film, mint sok más hollywoodi és nem hollywoodi nagy színész esetében, kéz a kézben jár. A Bristol Old Vic-beli debütálás után a híres-neves West Enden lépett fel, majd a mozivásznat egy köztes állomás, a tévéfilm előzte meg.

Tükrön innen, tükrön túl – Alexandre Aja: Mirrors / Tükrök

2008. november 5.

Az exnyomozó Ben, miután véletlenül megölte egyik munkatársát, családjától elidegenült, munkanélküli alkoholistaként tengeti mindennapjait. Éjjeliőrnek szegődik a Mayflower nevű leégett luxusáruházba, épp oda, ahol tükrök nem a szokásos módon működnek. Első éjszaka máris elkezdődik a buli, ami egészen a film végéig tart...

Délutáni agymosás – Peter Hedges: Dan in Real Life / Dan és a szerelem

2008. szeptember 29.

Mostanában szinte mindig szidom az amerikai filmeket. Nem előítéletről van szó: valahogy mindig rám találnak az élvezhetetlen, sablonos filmek. Pl. a romantikus komédiák, amelyek szinte kivétel nélkül azonos recept szerint készülnek: egy kis szerelem, csipetnyi konfliktus, elcsépelt poénok, nem túlzottan bonyolult figurák, sok méz és egy óriási happy end.

A szépségszalon titkai – Nadine Labaki: Sukkar banat / Karamell

2008. július 11.

Körömlakk, langyos víz, hajfesték és forró karamellillat – a bejrúti szépségszalon intim közege igazi menedék a filmben szereplő nők számára. Miközben a háborús hangulat itt is érezteti hatását, olyan történetek, vágyak és törekvések kerülnek felszínre, amelyeket az arab világ nem csupán tabuként, hanem adott esetben büntethető törvényszegésként kezel.

Vörös rózsás sablon – Susanne Bier: Things We Lost In The Fire / A tűz martaléka

2008. április 2.

Az amerikai filmek optimisták. Hozzászoktunk, hogy ha kell, ha nem, happy end-re happy end-et halmoznak. Jobb esetben ezek a mosolygós végkifejletek hihetők. De Amerikának az sem gond, ha a végső felhőtlen boldogság valószínűtlen. A lényeg a néző elvárásainak kielégítése. A kedves mozibajáró nagy csokor vörös rózsára, közhelyes szerelemre vár, és meg is kapja.

Figyelem, figyelem! Emberpogácsa kapható! – Tim Burton: Sweeney Todd – The Demon Barber of Fleet Street / Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya

2008. február 23.

A borbélykés lenge mozdulattal éri el a nyakat. Gyönyörű dallamok kíséretében fröcsköl a vér, miközben a holttest lassan hull alá. A halottak egyébként sok helyen végezhetik: koporsóban, gödörben, folyóban, kanálisban. Most azonban sokkal praktikusabb jövő vár rájuk, hiszen a mi borbélyunk a sütődébe küldi őket.

Ó, Molière, miért nem vagy te Molière? – Laurent Tirard: Molière

2008. január 28.

Nem-nem, hölgyeim és uraim, nem szabad azt hinnünk, hogy életrajzi filmről van szó. A cím alapján annak tűnik, de bizony nem az. Kérdéses, akkor viszont mi lehetett a rendező célja. Ha Molière ihletforrásainak vagy netán élete kevésbé ismert eseményeinek feltárására vállalkozott, akkor nagyon melléfogott. Molière életéről minimális információt kapunk, hiszen azzal csak a film kerettörténete foglalkozik.

Badarság a Karácsony? – Charles Dickens Karácsonyi énekének filmes adaptációi

2008. január 15.

Hóhullás London szűk kis utcáin. Karácsony napja. A gyerekek játszanak, az emberek ajándékokat vásárolnak. Mindenhonnan csak úgy árad a karácsonyi hangulat. Ki gondolná, hogy egy ilyen szituációból el lehet jutni egy kísértethistóriáig? Charles Dickens rátalált az ideális útra. Olyan módon kovácsolta össze Karácsonyi ének című kisregényében a valóságot a fikcióval, a karácsonyt a szellemekkel, a szeretetet a zsugorisággal, hogy fantáziája ijesztő és egyben gyönyörű történetet eredményezett. Azonban még így is furcsa tapasztalnunk, hogy a világirodalom nagyszámú karácsonyi sztorija közül ez az egyedüli, amely több, mint másfél évszázadon keresztül lázba hozta a film- és színházrendezőket, és a mai napig visszatérő olvasmány, nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is.

Márton Imola

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes