A Moszkva téri érettségizők és a harmincas pénzügyesek Overnightja után Török Ferenc újabb korosztályt ugrott előre generációs panorámájában. Az Isztambul kerete és figurájának jellege jól illeszkedik az életműbe, de a megvalósítás és a feszültség kilóg belőle.
Chris Marker fotográfus, esszéista munkássága az emlékezések és az asszociációk narratívája köré szerveződött. Filmjeiben, akárcsak utazásaiban is a határmezsgyén mozgott: a szélsőségek és a világban rejlő kapcsolatok érdekelték. Számára a film maga volt a politika. A ’68-as események után azonban már nem volt politika és nem volt film sem.
[kritikaíró pályázat] A direct cinema kiválóságai, Albert és David Maysles, korábbi munkáikhoz hasonlóan (What’s Happening!, The Beatles in New York, Salesman, The Rolling Stones – Gimme Shelter) rendkívüli érzékenységgel, éles szemmel közelítették meg, s vitték vászonra a Kennedy-família oldalági rokonainak tragikus történetét. A rendezőpáros életművének egyik kultikussá vált darabja, a Két nő – egy ház című dokumentumfilm az elmúlt 35 évben színdarab és musical formájában is feldolgozásra került, a tavalyi évben pedig Michael Sucsy vezénylete alatt tévéfilm készült belőle.
...adta „Jenő” szájába Jan Švankmajer az animációs filmfesztivál nyitófilmjének prológusában. S tényleg elröppent ez a budapesti 5 nap. A fesztiválból Bécsnek – meg annak aki odautazott – több jutott: az osztrák fővárosban 8 napon át tobzódhattak az animáció szerelmesei.
Az olasz irodalmi nyelv bölcsője, Firenze Olaszország egyik legcsodálatosabb városa. A Medici családnak annyi szobrot és műalkotást sikerült felhalmoznia három évszázad alatt, hogy közönséges halandó számára lehetetlen négy nap alatt bejárni az ezeket bemutató galériák, múzemok, szobrok, műemlékek és egyéb helyszínek akár felét is.
Ízig-vérig amerikai film: olyan könnyedséggel dobálózik a közhelyekkel, a súlyos szavakkal, hogy közben eszébe sem jut, hogy van ember, akinek ezek még jelenthetnek valamit. Kénytelenek vagyunk megint bélyeget sütni: olyan, mint a többi. Felületes. De kárpótlásul van happy end. Minden úgy működik, mint a karikacsapás, jó és rossz egyaránt „easy come, easy go”.
A hetvenes évek végeztével a Columbia ázsiója tovább emelkedett, és anyagilag is egyre szilárdabb helyzetbe került. A stúdió óriási sikerekkel, A kék lagúnával, illetve két vígjátékkal (Dutyi dili, Bombázók a seregnek) nyitotta 80-as éveket. Az egyre biztosabb nyereségtermelést a bevásárlásra készülő Coca-Cola sem hagyhatta figyelmen kívül, és 1982. június 22-én felvásárolta az ekkor már Columbia Pictures Industries néven működő birodalmat.
Kikiáltották már mindennek: megalománnak, zseninek, őrült, kiégett talentumnak. Klaus Kinski mellett passzív-agresszív szerepet töltött be, „se veled se nélküled” típusú kapcsolatuktól sistergett a mozivászon. Együttműködésük végeszakadtával nem igazán állt talpra játékfilmesként, így az elmúlt 30 évben „csak” a világ egyik legjobb dokumentumfilmeseként jegyezték. A 68 éves világcsavargóval a Thesszalonikiban beszéltünk, ahol Arany Alexander-díjat vett át életmű-retrospektívje alkalmából.
Az idei cannes-i repertoárba is beválogatott Mary Shelley-parafrázis látszólag Mundruczó Kornél színházi produkciói filmes újrahasznosításainak egyike. Az eredetit, a két évvel ezelőtti POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) díjazott Frankenstein-tervet bő plasztikázás után ültette vászonra, ráadásul úgy, hogy eddigi életművének fő stílusjegyeit is belesűrítette filmjébe. Minden itt van, amit az Afta óta megszoktunk tőle, éppen csak Tóth Orsi hiányzik.
