Pereskedés miatt bizonytalanná vált Terry Gilliam filmjének cannes-i bemutatója Pereskedés miatt bizonytalanná vált Terry Gilliam filmjének cannes-i bemutatója

Pereskedés miatt bizonytalanná vált Terry Gilliam filmjének cannes-i bemutatója

Újabb fordulat Terry Gilliam húsz éve készülő Az ember, aki megölte Don Quijotét (The Man Who Killed Don Quixote) című filmjével kapcsolatban: nem biztos, hogy bemutatják Cannes-ban, miután az alkotás producere, Paolo Branco a párizsi legfelső bíróságon indítványozta, hogy tiltsák meg a film levetítését a kedden kezdődött fesztiválon.

A szervezők a május 19-i zárógálán versenyen kívül kívánják bemutatni az alkotást, de ahhoz a portugál származású francia producer nem járult hozzá.
A rendező és a producer közötti vitában szerdán mondja ki döntését a bíróság, amely hétfőn gyorsított eljárásban, mintegy három órán át vizsgálta Paolo Branco indítványát.

„Terry Gilliam a kezdetektől nem hajlandó leülni tárgyalni” – mondta az eljárást követően Claire Hocquet, a filmet gyártó Alfama Films Production ügyvédje. Paolo Branco 2016-ban vásárolta meg a film jogait. Benjamin Sarfati, a rendező ügyvédje szerint viszont nem is a filmet, hanem az ügyfelét akarják meghurcolni.

A Terry Gilliam pártján álló Cannes-i Fesztivál ügyvédje, Gabrielle Odinot pedig úgy vélte a bíróságon, „ez az első alkalom, hogy a Cannes-i Fesztivált túszul ejtették”. A jogi képviselő azonban hozzátette, hogy amennyiben a bíróság nem engedélyezi a cannes-i bemutatót, akkor azt természetesen nem tartják meg.

A 77 éves brit filmrendező, a Monty Python csoport egykori tagja egy éve jelentette be, hogy végzett a közel húsz év alatt, számos balszerencse kíséretében elkészült a Cervantes-feldolgozás felvételeivel Spanyolországban és Portugáliában. Majd miután a Cannes-i Fesztivál közölte, hogy a The Man Who Killed Don Quixote lesz az idei seregszemle zárófilmje, a producer perrel fenyegette meg a fesztivált.

Az ügy előzménye, hogy Terry Gilliam már három pert elvesztett a producerével szemben a film jogait illetően. Az előkészületek alatti számos művészi és pénzügyi nézeteltérést követően a brit rendező felmondta a szerződést a portugál származású producerrel és a spanyol Tornasol céghez és az Amazonhoz fordult, amelyek eredetileg társproducerei voltak az Alfama Films Productionnak a film megvalósításában. Gilliam végül az előbbi kettővel, Branco nélkül fejezte be 2017 júniusában a 17 millió eurós költségvetésű filmet.

A producer és a rendező közötti vitában 2017 májusában egy francia bíróság először Paolo Brancónak adott igazat, neki ítélve a film jogait, de elutasította a forgatás felfüggesztését indítványozó kérését. (MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini