Végre elkészülhet a film, amivel húsz éve próbálkozik Terry Gilliam Végre elkészülhet a film, amivel húsz éve próbálkozik Terry Gilliam

Végre elkészülhet a film, amivel húsz éve próbálkozik Terry Gilliam

A napokban bejárta a közösségi oldalakat és a sajtót az első fotó Terry Gilliam The Man Who Killed Don Quixote című filmjéből. A Jonathan Pryce-t (Don Quijote) és Adam Drivert (Toby) ábrázoló felvétel tanúsága szerint a húsz éve futó projekt tavaszra tényleg elkészülhet.

Miguel de Cervantes Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha című regényének adaptálása először 1998-ban merült fel a rendezőben. A forgatási tervek viszont különböző tragédiák miatt sorra meghiúsultak. 2000-ben Johnny Depp és Jean Rochefort szerződött le a főszerepekre, a forgatást el is kezdték, de víz árasztotta el a helyszínt, Jean Rochefort pedig megsérült, így leállt a munka. A werkfilm Lost in La Mancha címmel különálló dokumentumfilmként került piacra.

2008-ban elölről kezdték az egészet, Jack O’Connell és John Hurt részvételével, de Hurt-öt rákkal diagnosztizálták, így ismét leállt a forgatás. Gilliam még mindig nem adta fel, 2012-ben Románia is felmerült potenciális forgatási helyszínként, 2016-ban pedig Adam Driver és a Monty Python-ból ismert Michael Palin csatlakozott a produkcióhoz. Palint hamarosan váltotta Jonathan Pryce, ezután viszont tényleg sikerült befejezni a forgatást 2017 nyarán.

A film főszereplője egy öregember, aki meg van győződve arról, hogy ő Don Quijote, és Toby-t, egy reklámszakembert Sancho Panzának nézi. Bizarr utazásra indulnak, a 21. és a mágikus 17. század között ugrálva, a végén pedig Toby sem tudja már eldönteni, hogy mi valóság, és mi illúzió. A filmet az Amazon Studios forgalmazza majd.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes