Penn, Haggis és Weinstein bebörtönzött rendezőkért harcolnak Penn, Haggis és Weinstein bebörtönzött rendezőkért harcolnak

Penn, Haggis és Weinstein bebörtönzött rendezőkért harcolnak

A filmgyártás nagyjai az Amnesty Internatial oldalán kampányolnak iráni kollégáik szabadon bocsátása mellett. (HBO)

A hollywoodi filmes élet nagyágyúi, Sean Penn, Paul Haggis és Harvey Weinstein is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, mely két iráni rendező, Jafar Panahi és Mohammad Rasoulof szabadon engedését követeli, akik hat-hat év börtönbüntetést kaptak nemrégiben, mindössze azért, mert az iráni ellenzéket támogatták nyilatkozataikban.

A kampányt maga a neves rendező, Martin Scorsese igyekezett a legszélesebb körben támogatottá tenni. Haggis, aki egyébként társalapítója a Művészek a békéért és igazságért névre hallgató szervezetnek, elárulta: „Én már rengeteg alkalommal jutottam bajba azért, mert őszintén kimondtam, amit gondolok, de hogy börtönbe zárjanak évekre, vagy hogy eltiltsanak a filmkészítéstől emiatt – nem tudnám elviselni, még a gondolatát sem."

„Azonban, ha ez mégis megtörténne, remélem az emberek ugyanúgy kiállnának mellettem, mint ahogy azt mi tesszük iráni kollégáinkért. Kérek mindenkit, akihez eljut az üzenetem: írják alá az Amnesty International petícióját, gyakoroljunk együtt nyomást az iráni hatalomra, hogy Jafar és Mohammad kiszabadulhassanak!"

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?