Orson Welles-vetítés a Cinefesten Orson Welles-vetítés a Cinefesten

Orson Welles-vetítés a Cinefesten

Kevesen tudják, hogy Orson Welles élet- és alkotótársa az 1960-as évek közepétől haláláig a magyar-horvát származású Oja Kodar volt, azaz Pálinkás Olga, akit a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője 1961-ben Zágrábban, A per forgatásán ismert meg. Vetítés szombaton a CineClassics sorozatban.

Orson Welles és Pálinkás Olga együttműködésének eredményeképpen két film – A halhatatlan történet és a H, mint hamisítvány – készült el, és számos befejezetlen, de még töredékeiben is lenyűgöző filmrészlet. A pár egyszer, 1968-ban Budapesten is járt – a dán írónő, Karen Blixen Álmodók című novelláját filmesítették volna meg. A film, mint Welles olyan sok projektje, nem valósult meg, de néhány percnyi részlete a programon látható lesz.

A CineClassics workshopja az 1915 májusában, azaz éppen 100 éve született zseni, Orson Welles „magyar kapcsolatával” és a Karen Blixen által inspirált filmtervekkel foglalkozik. Részt vesz rajta Welles első asszisztense, Olivier Gérard és a programban szerepel, mégpedig magyarországi ősbemutatóként, a Jeanne Moreau és Welles főszereplésével készült Blixen-adaptáció, A halhatatlan történet is – Welles egész Blixen-sorozatot tervezett, melyből végül csak ez valósult meg. A vetítést követő beszélgetésen Báron György, Olivier Gérard, Morten Henriksen, ritkán látható filmrészletek idézik fel Wellest és két erős és tehetséges asszonyhoz, Oja Kodarhoz és Karen Blixenhez fűződő kapcsolatát – áll a szervezők közleményében.

Szeptember 20., szombat, 14:00
Miskolc, Művészetek Háza, Béke terem

14:00–14:20 Olivier Gérard bevezetője

14:20–15:20 A halhatatlan történet (1968, 59 perc)

15:20–16:30 Báron György, Olivier Gérard és Morten Henriksen beszélgetése, filmrészletekkel

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?