Megvan Románia hivatalos Oscar-nevezése Megvan Románia hivatalos Oscar-nevezése

Megvan Románia hivatalos Oscar-nevezése

Radu Jude „Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari” című filmjét javasolja a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra Románia.

Az előválogatásban részt vevő, 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között egy romániai moziban legalább egy hétig vetített filmek közül kilenc filmes szakemberből álló bizottság szavazata alapján választották ki Radu Jude filmjét, olvasható a Román Országos Filmközpont (CNC) honlapján. A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon Kristály Glóbuszt nyert alkotás a rendező második hivatalosan Oscar-díjra javasolt filmje az Aferim! után.

Radu Jude hatodik nagyjátékfilmje Románia holokausztban játszott szerepét boncolgatja. A főbb szerepeket Ioana Iacob, Alexandru Dabija, Alex Bogdan, Ilinca Manolache, Şerban Pavlu, Ion Rizea, Claudia Ieremia és Bogdan Cotleţ játsszák. Az operatőr Marius Panduru (RSC), a vágó Cătălin Cristuţiu, a hangmérnök Jean Umanski volt, a hangi utómunkával Cristinel Şirli és Dana Bunescu foglalkozott, a díszlet és a jelmez Iuliana Vîlsan tervei alapján készült.

Az „Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari” a romániai Hi Film, a cseh Endorfilm, a francia Les Films D’Ici, a bolgár Klas Film, a német Komplizen Film, a ZDF/Arte, a Román Közszolgálati Televízió (TVR) koprodukciójában készül, a Román Országos Filmközpont (CNC), a Cseh Filmalap, a L’Aide aux Cinémas du Monde, a Centre National du Cinéma et de L’Image Animée – Institut Français, a Bolgár Országos Filmközpont és az Eurimages támogatásával.

A produkció romániai bemutatója az Anonimul filmfesztiválon lesz, a mozik pedig szeptember 28-ától vetítik.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?