Népes mezőnyben verseng az Oscarért a Napszállta Népes mezőnyben verseng az Oscarért a Napszállta

Népes mezőnyben verseng az Oscarért a Napszállta

A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára 87 ország pályázott idén egy-egy filmmel, a 2017-es 92-es rekordot tehát nem sikerült elérni. Vannak viszont először nevező országok.

Magyarország az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című filmjét, Románia pedig Radu Jude „Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari” című alkotását nevezte. A román rendező 2015-ös Aferim! című filmje is indult ebben a mezőnyben, de a jelölésig nem jutott el.

Az idei jelentkezők között szerepel két olyan ország, amely még soha nem nevezett: Malawiból Shemu Joyah The Road to Sunrise, Nigerből pedig Rahmatou Keita The Wedding Ring című filmje kvalifikálta magát a versenybe.

A 91. alkalommal kiosztandó Oscar-díjért a japán Kore-eda Hizokaru Arany Pálma-díjas Bolti tolvajok (Manbiki kazoku) című filmje, Nagy-Britanniából a Bafta-díjas Rungano Nyoni Nem vagyok boszorkány (I Am Not a Witch) című filmje, Olaszországból Matteo Garrone Dogman című filmje, Mexikóból Alfonso Cuarón Arany Oroszlán-díjas Roma című alkotása, Lengyelországból Pawel Pawlikowski munkája, a Hidegháború (Zimna wojna) is versenybe szállt.

Az öt Oscar-jelöltre több fázisban szűkíti le az amerikai filmakadémia a nevezettek listáját. Az Oscar-jelöléseket január 22-én hozzák nyilvánosságra. A díjátadó gálát február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?