Kisvárosi hentesről szóló sorozatterv nyerte a Hypewriter fődíját Kisvárosi hentesről szóló sorozatterv nyerte a Hypewriter fődíját

Kisvárosi hentesről szóló sorozatterv nyerte a Hypewriter fődíját

Kiosztották a díjakat az első Budapesten megrendezett nemzetközi televíziós pitchfórumon, a Hypewriteren.

A hentes (The Butcher) című sorozattervnek ítélték kedden a Hypewriter fődíját. A győztes alkotópáros, Andrew Hefler és Declan Hannigan projektjének pilotepizódját a Paprika Studios és az RTL Magyarország közreműködésével és finanszírozásában készítheti el, várhatóan 2019 elején sugározzák majd.

A Magyarországon élő alkotópáros a Készhelyzet című tízrészes sorozatot jegyzi. Új tervük Karcsiról, a kisvárosi hentesről szól, aki a történet elején egy húsfagyasztóban leli halálát. A sorozat epizódjai visszatekintenek életére és tetteire, és bemutatják a város lakóit, akiknek egy közös vonásuk van: mindannyian gyűlölték Karcsit.

Hypewriter

A szervezők közleménye szerint a Hypewriter felhívására kevesebb mint egy hónap alatt 28 országból 159 pályamű érkezett. A döntőbe nyolc, különféle műfajú sorozat ötlete jutott be: volt köztük párkapcsolati témájú dráma-komédia, politikai szatíra, noir és sorozatgyilkosos krimi is. A nyolc döntős a kedd délelőtti eseményen mutatta be televízióssorozat-ötletét a nemzetközi televíziós szakemberekből álló zsűri előtt.

A rendkívül erős mezőnyre való tekintettel a zsűri megosztott második helyen rangsorolta Koncz Teréz Bride to be Sure című sorozatötletét, illetve a Szlovákiából érkezett Michal Baláž The Ravens című tervét. A harmadik díjat Kofrán Gergely Hammer and Pickle című projektje nyerte. A fenti sorozattervek mind a Paprika Studios fejlesztési műhelyébe kerülnek, azaz forgatókönyvírók és televíziós szakemberek segítik a tervek fejlődését.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes