Kilenc film versenyez idén a Filmtettfeszten Kilenc film versenyez idén a Filmtettfeszten

Kilenc film versenyez idén a Filmtettfeszten

A 6. Filmgalopp versenyébe került filmek között van klasszikus cselekményvezetésű kisjátékfilm, de animációs és kísérleti alkotás is. 

A 6. Filmgalopp versenyfilmjei tehát ábécérendben:

A nyertes film alkotói egymillió forintos fődíjban részesülnek, amelynek sorsáról szakmai zsűri dönt. A zsűri tagjai 2020-ban:

  • Groșan Cristina – Az aradi származású, Budapesten élő filmrendező és vizuális művész rövidfilmjei (köztük a Filmtettfeszten is bemutatott Átalakítás folyamatban, az Éjszakai festés és a Vakáció a tengerparton) sikerrel szerepeltek a világ nagy fesztiváljain Palm Springstől Clermont-Ferrand-ig, Szarajevótól Londonig, Helsinkitől Szentpétervárig vagy Szalonikiig. Első nagyjátékfilmje, A legjobb dolgokon bőgni kell bemutatója előtt áll.
  • Lichter Péter – A Prizma szerkesztője, a Filmvilág, a Metropolis és a hvg.hu visszatérő szerzője, filmkritikus és -esztéta másfél tucatnyi, absztrakt és lírai hangulatú kísérleti alkotással (köztük: Fagyott májusÜres lovakA horror filozófiája) hívta fel magára a gyakorló filmesek figyelmét. Négy kötete filmtörténeti és -esztétikai tanulmányokat tartalmaz.
  • Pálffy Tibor – A számos színházi díjjal kitüntetett, sepsiszentgyörgyi színművész több mint két évtizede vállal mozgóképes szerepeket is. Láthattuk többek közt a Rossz árnyékban, a Varga Katalin balladájában, a Dallas Pashamendében, a Bibliotheque Pascalban, legutóbb pedig a Lajkó – cigány az űrben című vígjáték egyik jelentős szerepét alakította. Többször tanította a kamera előtti játék kihívásaira a Filmtett Workshop fiatal résztvevőit.

A fesztivál ideje alatt minden versenyfilm elérhető lesz a Filmtett online csatornáján, a közönség a filmeket megnézheti a filmtettfeszt.ro-n megjelenő – fentebb belinkelt – adatlapokon, és az ugyanitt található Like gombbal szavazhat a kedvenceire szeptember 16-e és 18-a éjfél között; a legnépszerűbb film elnyeri a Filmgalopp közönségdíját, 1000 lejt, amelyet a Nobila Casa ajánlott fel a nyertesnek.

A díjkiosztóra szeptember 19-én, Kolozsváron kerül sor.

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle 20. kiadását idén szeptember 16. és 20. között rendezi meg a Filmtett Egyesület és számos szervezőpartnere 15 romániai városban. További részletek a filmtettfeszt.ro oldalon.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes